Miért pont a spenót ne érdemelne meg egy bolygóközi népünnepélyt, ha már egy szimpla kedd is legalább ötszörös világnap, mondjuk a háromujjú makiknak vagy az egyetemes boldogságnak szentelve? Megérdemel, hiszen Popeye is parajt burkolt, mielőtt jól elpáholta a nácikat. Meg a japánokat. Zöld kultúrtörténet következik.

El innen vallás, bőrszín

Ez a kedves zöldség - leánykori nevén barátparéj - egyike az emberiség által legrégebben nyilvántartott rágnivalóknak. A spenótot már az ókori perzsák is előszeretettel fogyasztották, mivel a növényben található szerves vegyületek, a szaponinok meglehetősen jótékony hatással vannak úgy az emésztésre, mint a hasnyálmirigy működésére. A zöldséget manapság főként saláta-illetve főzeléknövényként hasznosítjuk, de persze az elvetemültebb rajongók tisztító kúra jeligével gyakran nekifutnak a teljesen egyoldalú legelésnek is.

Wikipedia

A spenót kétség kívül a világ egyik legmegosztóbb élelmiszere, mely mellett olyan tényező, mint vallás, rassz, vagy politika egyszerűen labdába sem rúghat. A húsos, rostos levelek ízétől valaki vagy boldogan elalél, vagy rögvest vonat elé veti magát, mese nincs. Az emberiség zsigeri szinten így mindössze két részre osztható: akik szeretik a spenótot és akik nem.

Érdekes módon a spenót - mint olyan - korántsem lett annyira elterjedt és közkedvelt művészeti elem, mint mondjuk a fügefalevél vagy a chili paprika. Csupán egyetlenegy jelentősebb ellenpéldát találunk az elmúlt, közel egy évszázad történelmében és ez nem más, mint a századelő Chuk Norris-a címet birtokló Popeye, a tengerész.

Erő, izom, nácik

A kedves bicepszgyűjtő karakterével először 1919-ben képregény formájában találkozhatott az amerikai közönség, majd a szűnni nem akaró sikereken felbuzdúlva 1933-ban megindult a rajzfilm gyártása is. A Popeye az amerikai televíziózás első aranykorának meghatározó műsora volt és egyben a világ egyik legtovább tartó sorozata is, melyhez még az ezredforduló után is készültek új epizódok, hogy a klasszikus, nyolcvanas évek eleji Nintendo játékról ne is beszéljünk.

Wikipedia

A rajzfilmsorozat felütése amúgy meglehetősen egyszerű. Popeyenek minden epizódban új kihívásokkal és ellenfelekkel kell szembenéznie, a mezei udvarlástól kezdve a Harmadik Birodalom SS tisztjeiig. A hadakozásban pedig természetesen segítségére van egy-egy doboznyi konzervspenót, melyet elfogyasztva a sajátos mozgás és beszédkultúrával rendelkező tengerész valamilyen úton-módon emberfeletti erőre tesz szert.

Popeye páros lábbal futó, pipázó figurája több száz epizódot élt meg, melyeket mai fejjel nézve nehéz elhinni, mekkora és milyen súlyú aktualitásuk volt például a második világháború alatt. Mivel a tengerész szakma ekkor szorosan kapcsolódott a hadsereghez, szinte magától értetődő, hogy minden epizódban feltűnik egy-egy hadihajó, vagy vadászrepülő, valamint megannyi gépfegyver és puskacső. Érdekes azt is megfigyelni, hogy az epizódok zárásakor a Popeye által fütyült dallam Beethoven ötödik szimfoniájának elhíresült szignálja, melyet az amerikai hadsereg a "győzelem" szó morzejeleként használt.

Az alábbi epizódban például Popeye a náci Németországgal néz farkasszemet. A rajzfilmben horogkereszt, karlengetés, tengeralatjárók és persze az elengedhetetlen spenótszállítmány.

A tengerésznek természetesen a japánokkal is meggyűlik a baja. Nem sokkal a Pearl Harbor-t ért támadás után debütált ez a rész, tele kicsi, nyúlfogú emberekkel.