Az idei évad utolsó premierjére készülnek a Rózsavölgyi Szalonban. Az új Ibsenként is emlegetett Jon Fosse norvég író színdarabja a Valaki jön majd magyarországi premierjét május 23-án tartják Rák Katival és Balikó Tamással a főszerepben. Fosse az ezredforduló környékén vált Európa szerte ismertté: első színműve, az 1993-as Valaki jön majd máig az egyik legtöbbet játszott darabja Magyarországon csak 2012-ben jelent meg kötet formájában, színpadon pedig most láthatja először a hazai közönség. A színészekkel, Rák Katival, Balikó Tamással és a rendezővel, Léner Andrással beszélgettünk.

Valaki jön majd: Balikó Tamás, Rák Kati és Léner András

rsz

- Mit kell tudni a drámáról?

L.A.: Olyan, mint egy pohár kristálytiszta víz. Alapvetően más, mint az eddig általunk ismert vagy látott szerelmi történetek. Két múlt nélküli ember van előttünk. Nem tudjuk, honnan jöttek, nem tudjuk, miért vannak együtt. Egyet tudunk az elejétől fogva, hogy ez a két ember küzd, kapar, vergődik egymásért és próbálják a saját démonaikat kizárni a kapcsolatukból. Sejtjük, hogy valami elől, feltehetően a külvilág elől menekülnek, amiben nem tudják a saját életüket élni. Hogy ez a külvilág miatt, vagy a saját magukban rejlő démonok miatt van így, vagy, hogy létezhet-e az, hogy egy kapcsolatban ketten lehetünk, vagy a szorongásaink, amik alapvetően szeparálnak minket - miközben persze ezeket a másik indukálja -, elválasztanak egymástól – ezekre a kérdésekre keressük most a válaszokat.

B.T.: Rejtélyes, rejtelmes darab. Olyan, mint egy matek példa: rengeteg ismeretlent rejt, de sugárzik belőle egy hihetetlen tudatosság. Meglepő a szerkesztése, nagyon kevés szót használ, abból dolgozik, azt variálja, de nem úgy, mint egy ujjgyakorlat vagy egy írói trükk, hanem borzasztó sűrűn és nagyon belülről.

L.A.: Körülbelül 250 szóból van megírva, de ez a szöveg nem ugyanazt ismétli, mint mondjuk egy zenei tételben, vagy egy versben a refrén, hanem egészen mást jelent. Ahhoz, hogy a közönség számára is érthető és magával ragadó legyen ez a végtelenül bonyolult és nehéz darab, nagyon erős és intenzív színészi játékra van szükség. Amikor készültünk a próbákra rengeteg mindent találtunk ki Zsíros Linda főiskolás koreográfus kollégámmal. Rengeteg attrakciót, rengeteg varázslatot, rengeteg színpadi masinériát és folyamatosan, ahogy haladunk előre, ezek kopnak ki. Maga a szöveg az akció.

R.K.: Olyan a darab, mint egy hagyma, mindenki a saját életét látja bele. Én, aki 30 éve élek ugyanabban a házasságban, nyilván ebből látom a megoldandó feladatot. Egy kapcsolat néha megtorpan, mert csomók nélkül nem igen zajlik az élet. Amikor az egyik elárvul, elgyengül és megnehezednek a dolgai, akkor a másik rángatja tovább, aztán meg fordítva. Nekem a próbafolyamat során az jelentette a legnagyobb feladatot, hogy ezeket az én életemet meghatározó élményeimet át tudjam transzponálni a darabban megjelenő szituációkra és érzelmekre.

- Mennyit tud Fosse a férfi – nő kapcsolatokról? Mennyire pontos az a kép, amit mutat nekünk?

R.K.: Meglepően sokat. Szerintem halál pontos, amiket ír.

B.T.: Figyelem, hogy mennyire gazdagon ábrázolja a nőiséget egy figurában, mennyire tömörít vagy sűrít, milyen ismeretanyaggal kínálja a női- vagy a férfilétezés reakcióit, a belső tartalmakat. Figyelem, mennyire férfi vagy nő párti. Egy darabig azt hittem, hogy férfi párti, vagyis jobban ismeri a férfi lelket, meg élethelyzeteket és annak következményeit. De lassan rájövök, hogy nem. A férfi - nő libikókát megállítja középen. Egyformán, nagyon gazdagon és mélyen ír mindkét nemről és erről az örök problematikáról, hogy ki birtokol kit, hova lehet bújni, mikor van önfeladás, önáltatás, mi a szuverenitás, mi a párkapcsolat. Nagy lehetőségeket ad mind a két fél számára.

- Ad választ, megoldást a mű és a belőle született előadás?

B.T.: A darabnak ezer féle olvasata lehetséges. A szerző szabadságot ad. Ez a mi verziónk lesz. De én abban bízom, hogy sok pontján ismerős lesz az embereknek, hogy valóban igaz és hiteles pillanatokból áll össze egy látlelet a mindenkori férfi-nő kapcsolatról.

L.A.: Azért is remekmű, mert nagyon sok mindent nyitva hagy, nem ad konkrét válaszokat. Én pedig honnan merném venni a bátorságot ahhoz, hogy megmondjam, hogyan kell élni.

R.K.: A legvége szerintem: ketten egyedül egymagunk. Próbálják, próbálják, de a vége szerintem ez.