Alföldi Róbert 2008. július elsején váltotta Jordán Tamást a Nemzeti Színház élén. 2013. június 23-án a Mephisto című darabbal, majd június 30-án egy piknikkel bővített búcsúgálával köszönt el a színház közönségétől. Ma már nem hiányzik neki, és nem álmodik vele. Lerakta a terhet.

Mi történt 2008 és 2013 között a Nemzeti Színházban? Milyen igazgató volt Alföldi Róbert? Hogyan változott az extravagáns celeb megfontolt, érett vezetővé? Bár Csáki Judit nem monográfiát írt Alföldi Róbertről, egy markáns portré így is kirajzolódik a rendezőről szóló könyvből.

A teátrum volt direktora a kötetben beszél arról, hogy került ki a Nemzeti Színház igazgatóváltása körül kialakult botrányból, arról, hogy a Nemzeti mellett nem volt semmi más: magánélet sem, és barátok sem, és arról is, hogy ha "családpolitikailag" rendben lenne, sokkal nagyobb eséllyel folytathatta volna a munkát a teátrum élén.

A könyvből kiderül az is, hogy a legnagyobb szakmai elismerésként éppen azt élte meg, hogy az első sikertelen évad közben és után sem éreztette vele a társulat a "bénaságát". "Hollósy Frigyessel sokat röhögtünk azon, hogy az első évadunk rémisztő volt. Az akarás, az útkeresés, a hit, a szenvedély látszott, de hát, finoman szólva, nem voltak nagy eredmények."

"Volt bizalom, türelem, nem voltak nagy balhék. Nagyon komoly, felnőtt, művészi hozzáállás ez. Ebben persze benne van Jordán Tamás is, hiszen ő ’nevelte’ őket." Legekből nem csak az öt év legnagyobb elismerése hangzik el: megtudjuk azt is, hogy a rendező Rába Roland távozását tartja az egyetlen igazi művészi kudarcának.

Nem egynyári olvasmány

Ahogy a szerző egy korábbi interjúban fogalmazott: az Alföldi Róbert vezette Nemzeti Színház öt évét "ki akarják törölni a színháztörténetből", így tartozott ezzel a kötettel azoknak, akik szerették és ismerték ezt a színházat. A kötetet nem egynyári olvasmánynak, hanem dokumentumnak szánták.

És hogy kit érdekelhet egy ilyen dokumentum? Csáki Judit megfogalmazása szerint mindenkit, aki közelebbről-távolabbról tanúja volt az elmúlt időszaknak, mindenkit, akit általában érdekel, hogyan éli egy színház a hétköznapjait, mindenkit, aki szép emlékeket őriz egy-egy előadásról, és szeretné ezeket felidézve látni, és mindenkit, aki Alföldi Róbertre, a színház igazgatójára kíváncsi.

A kötetben van tizenegy interjú, többek között Závada Pállal, Ascher Tamással, Stohl Andrással és László Zsolttal. A sorok közül kibontakozó Alföldi-portrén túl pedig minden évadról kapunk egy sommás összefoglalót. Köztük a társulatról, a nemzeti dráma kérdéséről, az igazgatóváltás történetéről, és a színpadi meztelenségről is szó esik. A volt igazgató pedig mindent személyesen kommentál egészen odáig, hogy a mindent nyitó kulcsot átadja Vidnyánszky Attilának. "Azt mondtam, jó munkát. Ennyi volt."

"Állnak, míg meg nem halunk"

"Ennyit tudtam tenni. Ennyit azért, hogy az immár sóval behintett egykori Nemzeti Színház arcképe megmaradjon, előadásaik emlékét őrizze egy verbális portré" – írja a szerző előszavában.

Az öt évet összefoglaló könyv pedig egy 2011-es Parti-Nagy Lajos mesével zárul. "Lett ott olyan füttykoncert, leszaggadt az eresz. Ne má ővélük így játszódjanak! A magyarval! Ezzel patt lett, oszt nem vót megoldás. Mán a Vidnyánszky Attilát es leváltották rég, de csak álltak. Állnak ott azóta es. Dudállanak a köcsögjökbe. Járőröznek. Nevetnek, Sírnak. Nyugdíjba mennek. Állnak, míg meg nem halunk."