Múlt hét végén rukkolt elő mindkét nagy kereskedelmi csatorna a legújabb csodafegyverével, a csatornák jövőbeni zászlóshajó-show-jával: az RTL Klub a Sebestyén Balázs és Vadon Jani által vezetett Vundersőn és zuperszexivel, a TV2 pedig a Friderikusz Sándor által celebrált Sztárban sztárral. Az előbbi – múlt vasárnapi - első adásáról néhány napja már leírtuk véleményünket, az utóbbi – múlt pénteki - debütálásáról viszont lecsúsztunk, mert a magyar labdarúgó válogatott történelmi zakóját dühöngtük végig. Nem lett volna igazságos azonban, ha nem szólunk a TV2 show-járól. Pénteken leültünk hát a tévé elé és megnéztük a Sztárban sztárt is. Megbántuk.  

Pedig TV2 nagy bizalmat fektetett az éneklős-zsűrizős-közönségszavazós műsorba. Legalábbis Budapest utcáit járva az ember látószögéből kikerülni képtelen plakátcunami erről tanúskodik – bár a reklámanyagokról nemhogy nem derül ki a műsor mibenléte, de a gondos műkomolysággal megálmodott koncepció láttán egyenesen egy kőkemény bírósági dráma képe bontakozik ki előttünk.

A Sztárban sztár ezzel szemben egy édesítőszeres bohócfesztivál.

tv2

A már korántsem olyan meglepő és mulatságos Friderikusz Sándorról – még akkor is, ha klasszissal jobb az RTL-es kollégáinál – állandóan az jut az ember eszébe, mennyivel jobban áll neki a késő esti talkshow-műfaja, mint ez az ál-könnyed műsorvezetés. A zsűribe pedig sikerült bepréselni a fuldokló csatornához még mindig ragaszkodó Liptai Claudiát és Lakatos Márkot, valamint az RTL-től lenyúlt Hajós András-Majka duót. Ők hozzák a kötelező szintet, egyedül Majoros úr játssza túl az egyértelműen „Puzsér-light” archetípust megcélzó tuskó-szerepet. A pontozás alkalmazkodik a magyar szokásokhoz: a plakátról kegyetlenül szuggeráló zsűritagok 7-től 10-ig terjedő skálában gondolkodnak.

A koncepció „hót egyszerű”: vannak a mi magyar sztárjaink, akik más sztárok bőrébe bújva adnak elő egy-egy zeneszámot. (Itt a megfejtés a műsor címére: Sztárban sztár.) Ez hátszőr-felállítóan borzalmas előadásoktól az oké kategóriáig terjedő spektrumot eredményez, az utóbbit jó esetben egy-egy előadó tudja megugrani adásonként. A zsűri pontoz, a nézők szavaznak, minden adásban kiesik valaki, aztán lehet sírni.

Nem tudni, hogy a producerek döntöttek arról, hogy szórakoztató műsor helyett bennfentes ökörködés és ötlettelen, egydimenziós paródiák keresztezése legyen a műsor, vagy csak ennyit tudnak kihozni a TV2 sztárfelhozatalából. Merthogy az elsőként színpadra lépő Bereczki Zoltán George Michael-utánzása körülbelül öt másodpercig volt érdekes, aztán a popikon lényét leegyszerűsítették a szadomazo-bőrszerkós meleg szintjére. Soma jelenlétét pedig a képernyőn maradni akaráson kívül semmi sem indokolja. Hangja semmi, a magától értetődő Cher-imitáción pedig nem tud túllépni. Friditől is kapott egy bókot: „Úgy nézel ki, mint Hofi Géza női ruhában”. És tényleg.

A mamagésánál eggyel meglepőbb, hogy Szinetár Dórából sem sikerült kicsikarni egy versenyképes hangot, Britney Spears után Péter Szabó Szilviaként sem bizonyította a róla keringő pletykákat, miszerint jó énekesnő lenne. A The Voiceban magát Veres Mónikaként újrapozícionáló, ám azóta tinisztár-nevéhez visszatért Nikának sikerült tetéznie a Pink által már amúgy is néha túljátszott rockcsaj-szerepet. A koreográfusok pedig valamilyen szexuális frusztrációtól szenvedhetnek, George Michael után ugyanis sikerült újra visszatérni a szadomazo világába, ezúttal egy kikötözős orgiajelenettel.

Sajnos azonban a legkínosabb produkciók még hátra voltak. Varga Viktor az amúgy kétségtelenül bugyuta Ding-dong éneklése közben Csonka Pici helyett egy ecstasyn pörgő hülyegyereket alakított, de a horrorisztikusra maszkírozott Puskás Peti is kísérteni fog még minket álmainkban az alkoholmámorban ténfergő Tina Turner-paródiájával.

Szerencsére két-három percig eszünkbe juthatott, hogy egy énektudást (is) mérő versenyt nézünk – az István, a király címszerepével reflektorfénybe kerülő Feke Pál ezúttal Kossuth Lajosnak öltözve adott elő egy laza Pavarottit. A nagyon minimálra koreografált (értsd: egy helyben álló) performansz ugyan abszolút nem illett a bohócfesztivál többi versenyszáma közé, de ez itt gyakorlatilag egy hatalmas dicséret.

Biga egy mezei Robbie Williams-utánzást nyomott le; Nótár Mary megmutatta, miért is tart ott, ahol (bár Lakatos Márk szerint ő itthon „hatalmas sztár”); Dér Heni pedig elviekben Rihannának álcázva ült a pódiumon – ki is esett. A negyvenhez közelítve is gyerekarcú Szandi előadására nehéz szavakat találni, úgy hökkentett meg egyszerre a hónaljszőr-mutogatással és az egyébként erőteljes AC/DC-dallal. Kinézetre valahol egy lerobbant kocsmarocker és egy ápoltabb Charlie határán egyensúlyozott.

A Sztárban sztár legnagyobb hibája, hogy tulajdonképpen csak az élvezheti az egyes produkciókat, aki amúgy is kedvelője az előadónak, a semleges nézőnek nem nyújtanak különösebb élményt. A paródiák messze túljátszottak, így a színpadra lépés pillanatától kezdve néhány másodperc alatt ellövik az összes puskaport.

Az összes tehetségkutató sikere azon áll vagy bukik, milyen szórakoztató a zsűri, és milyen drámákat tudnak bemutatni a nagyéreműnek a produkciók apropóján. Itt a drámák elég laposak, a zsűri beszólásain (különösen Hajóséin) viszont időnként fel-fel lehet nevetni.

A múlt heti holland-magyar miatt az első adás még elég gyatra nézőszámokat hozott (ugye, mi sem láttuk), kérdés, ez különösebb konkurencia nélkül hogyan változott. Bár a szórakoztatás-faktor nem verdesi az egeket, a pénteki sivárságban akár el is fér a tévében – az azonban nagyon valószínű, hogy a TV2 nem ezzel a limonádéval fog visszakerülni a kereskedelmi trónért folytatott küzdelembe.

Ami a legszomorúbb, mindez még így is kenterbe veri az RTL-es csodashow-t, amely nemhogy zuperszexinek nem mondható, de televíziós keszonbetegséget lehet kapni a színvonalától.