hvg.hu: A Discovery Channel már nincs monopolhelyzetben, az utóbbi évtizedben eltávolodott a klasszikus ismeretterjesztő szerepkörtől. Milyen tartalmi alternatívák állnak így a csatorna előtt?

Richard Pembroke: Tagadhatatlan, hogy a Discovery Channel eleinte egy tradicionális, narratív dokumentumfilm-csatorna volt, mára azonban tényszerű szórakoztató médiummá vált, amely szélesebb közönséget is megszólít. Ugyanakkor a nézők tudásvágyát is kielégíti. Már a huszonötödik évfordulónk is mögöttünk van, és bár a piac állította elvárások az indulásunk óta valóban megváltoztak, valahogy mindig sikerült érdekesnek maradnunk, fenntartani az emberekben a kíváncsiságot.

Fülöp Máté

Ami átalakult, az a műsorok formátuma, illetve a stílus, ahogyan megszólítjuk a nézőket. Kissé eltávolodtunk a klasszikus dokumentumformulától: dokudrámák, túlélőműsorok adják most a programstruktúra gerincét – sokkal nagyobb hangsúlyt fektetünk arra, hogy a műsoraink az informáláson túl szórakoztatásban is versenyképesek legyenek. Ez persze nem változtat a tényen, miszerint még mindig történeteket mesélünk.

hvg.hu: Az utóbbi időkben a csatorna legjelentősebb újítása az, hogy fikciós sorozatot is indított. Mennyire illeszkedik ez a vonulat a Discovery portfóliójába?

R. P.: Teljes mértékben. Az első ilyen típusú szárnypróbálgatásunk az Aranyláz című minisorozat volt, majd jött a Klondike. Ez utóbbi nem volt épp elhamarkodott projekt: már évek óta a tökéletes forgatókönyv után kutattunk, mikor szóba került Charlotte Gray könyve az aranyásókról. Hibátlan, ötvözi a Discovery dokumentarista jellegét egy dinamikus cselekménnyel, mely épp annyira szól a meggazdagodásról, mint a túlélésről. A karakterek hitelesek, a történet sodró, Charlotte kutatómunkájának hála pedig a sorozat historikus töltete is adott. Kell ennél több?

hvg.hu: A Discovery a túléléstematikájú műsoraival – főként a Bear Grylls fémjelezte produkciókkal – hódított és teremtett divatot. A survival-műsorok titka pedig sok esetben épp a meghökkentés. Mennyiben fedi ez az átlagos tévénéző szórakozási igényeit?
 
R. P.: Az igazság az, hogy az európai felméréseink szerint a fiatal, jól iskolázott – és ezért talán nyitottabb, szabadabban gondolkodó – férfiak között a karrier mellett az egyik leggyakoribb társalgási téma, az új, modern értelemben vett túlélés. Vagyis, hogy ki, miként képesek befolyásolni a saját jövőjét, hogyan tud majd gondoskodni magáról és a családjáról. Gondoljunk bele, megszerezni, megvédeni, fennmaradni: a túlélés valódi ösztön, mely ilyenképp időtlen, így mindig foglalkoztatni fogja az embereket, ez esetben a Discovery nézőit.

Fülöp Máté

A túlélőműsorok szereplői végletek közt hánykolódnak, ugyanazokat a csúcs- és mélypontokat élik meg, mint az átlagember, könnyű velük azonosulni. Ez pedig több mint recept. Amikor Bear Gryllst látod a tv-ben, akkor nem az az érzésed, hogy dokumentumfilmet nézel, inkább akciófilmre hasonlít – csak az adott epizód végén tudatosul benned, hogy olyan tudást szereztél belőle, ami akár az életed is megmentheti egyszer.

hvg.hu: Maradjunk a praktikusságnál: elsüllyedt a vitorlásom, engem pedig egy elhagyatott korallzátonyon vet partra a tenger. Láttam az összes Bear Grylls-epizódot. Életben maradok?

R. P.: Szinte hetente kapunk olyan leveleket a nézőinktől, melyekben leírják, hogyan segítettek nekik a műsorainkból szerzett tudás a nehéz helyzetekben vagy inspirálta őket arra, hogy valami újat kipróbáljanak. Szóval, ha tényleg láttad az epizódokat, elég jók az esélyeid. Az esetek döntő többségében a stáb valóban megéli, túléli a bemutatott szélsőséges viszonyokat, a bemutatott túlélési módszerek pedig valóban elit tengerészgyalogosok, katonák sajátjai, hitelesek, ezerszer bizonyítottak már éles helyzetekben.

Ha valaki ezeket követi, biztosan életben marad az említett körülmények között. Előfordulhat, hogy nem főzted meg eléggé a rákot, amit fogtál, emiatt beteg leszel, vagy a dehidratáltság miatt a saját vizeleted kell meginnod, de ha vannak úgymond profik, akik ezt hónapokon keresztül képesek túlélni – pl. Ed Stafford 60 napig egy lakatlan szigeten Az önkéntes számkivetett című sorozatban –, akkor te is kitarthatsz addig, amíg valaki rád nem talál.

hvg.hu: Meddig lehet fokozni egy ilyen műsort?

R. P.: Voltak olyan ötleteink, megoldásaink, melyeknek a sikere mindannyiunkat meglepett. Ilyen volt például a Csupasz túlélők, melynek a koncepciója nagy vonalakban mindössze annyi, hogy egy nőnek és egy férfinak meztelenül kell megküzdenie az elemekkel a világ legkülönfélébb, vadregényes tájain.

Fülöp Máté

Ez az a kategória, melyről a tervezési fázisban lehetetlen megmondani, mennyire lesz életképes, kizárólag adásba kerülve derül ki, hogy valaminek nagyobb-e a füstje, mint a lángja. Előfordul, hogy törlünk műsorokat, mert a próbaidő alatt kiderül, mégsem kompatibilisek vagy nem harmonizálnak a Discoveryvel, mint márkával. A nézőink nagyon gyorsan reagálnak, így nem lehet szőnyeg alá söpörni, ha egy műsor tévedésnek bizonyul.

Februárban indítjuk például az Embervadászat-szériát, melynek lényege dióhéjban, hogy egy veterán különleges kommandóst üldöz egy speciális alakulat a legextrémebb körülmények közt. Mivel itt a kalandon van a hangsúly, ez a műsor talán nem mutat majd annyi gyakorlatban hasznosítható túlélési praktikát, mint mondjuk a Bear Grylls-szériák, nekem mégis van egyféle pozitív előérzetem az egésszel kapcsolatban.

hvg.hu: Biztosan vannak regionális felméréseik: milyen műsorok teljesítenek legjobban a közép-kelet-európai területeken, például Magyarországon?

R. P.: Magyarországon a túlélősorozataink mellett jelenleg a legtöbben a “Hogyan a gazdagodjunk meg?” tematikájú műsorainkat nézik, bár ez inkább az egész közép-kelet-európai régió, mintsem kizárólag a magyarok sajátossága. Szerintem az ember életében muszáj, hogy prioritás szerint rangsorolja a lehetőségeit és törekvéseit. A magyar közönségünk, tehát a 18-49 év közti korosztály, miközben a legtöbb területen szinte egyezik a bárhol máshol élő nézőkkel, gondolkodásmódjában sokkal nagyobb hangsúlyt fektet az egzisztencia kérdésére.

Fülöp Máté

hvg.hu: Gyakran látogat Magyarországra?

R. P.: Nem elég gyakran. Dolgoztam már többek között Németországban, Hollandiában, Angliában. A köztudatban Kelet-Európa egy vibráló, ám abszolút progresszív területként él. Mikor először itt jártam, Magyarország bevallom, meglepett. Az első magyar utam előtt meg voltam győződve arról, hogy itt még mindig nagyon élénken, szinte az emberek közt él például a háború, illetve a kommunista éra emléke, a tapasztalat viszont azt mutatta, hogy valójában senki sem szeretne beszélni erről az örökségről.

Ahogy én láttam, Magyarország határozottan előre tekint, a lakói maguk mögött hagyták a múltjukat, és nem akarnak többé visszanézni. Számomra a magyaroknak sikerült bebizonyítaniuk, hogy a világ egyre kisebb és kisebb lesz, ennek pedig örülnünk kell.