„Kitaláltuk, hogy kedd reggel megyünk Salgótarjánba. Nem tudtuk pontosan hova, de gondoltuk, Nógrád jó lesz első körben, mert arra nagy roma közösségek vannak, valószínűsíthető, hogy burjánzik valami zenei élet” – emlékszik vissza a projekt indulására a Napra, a Barbaro és más zenekarokból ismert Both Miklós. A gitáros-énekes-zeneszerző megjegyzi, ha valaki, mondjuk Erdélybe megy népzenéket gyűjteni, fel tud készülni, hogy hol, mivel, kivel találkozhat, csak be kell mennie például a Hagyományok Házába válogatni a rengeteg dokumentum között, vagy megkérdezni a Táncház mozgalom öregjeit.  De ők nem népzenére voltak kíváncsiak, hanem arra, hogy annak a zenének a talaján milyen zenei kultúrák alakultak ki.

Mivel erről a zenéről sok anyag nincsen, így tényleg „vakon” indult el tavaly ősszel barátjával, Csoóri Sándorral és egy tévéstábbal, hogy a Ragyogó Évezred Produkció keretében az ország leszakadó régióiban élő muzsikosokat felkutatva összehozzon egy zenekart, majd azt albumhoz segítse.

"Magyar népzene gyakorlatilag már nem létezik"

Fülöp Máté A Himaláján készített lemezt, végigturnézta Európát, és kísérleti projektjeivel a nemzetközi szcénában is úttörő zenésznek számít. A Barbaróból megismert Both Miklós meggyőződése, hogy európaiként kell éreznünk, és a népzene sohasem lehet egyenlő a politikai nacionalizmussal. De azt ismerik, hogy Hendrix és Bartók bemegy a kocsmába? Interjúnkat itt olvashatja.

Kézről-kézre az országon

„A kocsiban végig csendben ültünk Sanyival, nem tudtuk, mi lesz. De bementünk az első helyre – egy egészen kemény körülmények között élő tarjáni romaközösséghez -, ahol kedvesen fogadtak, rögtön elő is kerültek a hangszerek. Mondták, hogy ide és ide mindenképp menjünk el, mert lakik ott egy gitáros, akit mindenképp látnunk kell. És onnantól kezdve kézről-kézre adtak bennünket három hétig. Így jártuk be az országot, így találtunk rá egy csomó kiváló zenészre, énekesre, akik közül tízen kerültek be a Palimo Storyba.” A zenekar tagjai Salgótarján mellől, Mohácsról, Dávodról, a Jászságból, Pécsről, Kápolnáról kerültek ki.

Both korábban többször is járt zenét gyűjteni, elsősorban Erdélyben. A lehető legtisztább forrásból akarta megismerni a népzenét. „A parasztság körében alapvetően a cigányság mestersége volt a zenélés, a magyar emberek inkább énekeltek, táncoltak, és a szöveget ápolták. Ez egy nagyon egészséges együttélés volt ilyen értelemben.” Az öreg mesterek és a cigányság muzsikája hatott leginkább a Napra együttes első lemezére is. A mostani projekt közvetlen előképe pedig az volt, hogy Bothot évek óta felkérik a Mediawave és az Ördögkatlan Fesztivál szervezői, tartson a világ minden részéből érkező zenészeknek workshopokat. „Volt, hogy olasz, szlovák, román, magyar, roma és nem roma zenészből állítottunk ki egy 10-15 fős zenekart. Úgy, hogy nem is tudtak egymással beszélni a tagok! A zene egy nagyon izgalmas, erős híd az emberek között.”

Tóth Erzsébet producerrel (aki egyébként a Mediawave egyik alapítója) több beszélgetésben rakták össze a programot, amelynek lényege, hogy hozzanak össze egy zenekart egy országjárásos tehetségkeresés után, az egész folyamatot dokumentumfilmen örökítsék meg, szervezzenek egy bentlakásos műhelymunkát, és készüljön el egy CD. Tóth Erzsébet szerzett támogatókat, elsőként az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt. és az EMMI miniszteri keretét, illetve sok saját forrást.  Aztán összeállt a filmes csapat is. „Nagy kockázatot vállaltunk mindannyian, de bíztak bennem és elindultunk: mert a nagy rock and roll az, ha beülünk az autóba és irány Salgótárján!”

A művészet ereje

A Duna World-ön már látható az a négy részes filmsorozat, ami Bothék országjárását örökítette meg. A stáb munkahelyek öltözőiben, az utcán, iskola előtt, jobb vagy rosszabb (sokszor egészen elképesztően rossz) körülmények között élők otthonában bírta rá a fiatalokat arra, hogy mutassanak valamit a tudásukból. Egy csomó tehetséggel találkoztak, nem fért bele a zenekarba mindegyik, de a filmben láthatjuk a kimaradtakat is. „Az egész olyan volt, mint egy oknyomozás. Az emberek elé akartunk tárni egy olyan világot, amiről alig tudnak valamit. Budapestről nézve ugyanis nem látszik ez a másik Magyarország, s ha igen, akkor sem jut eszünkbe, hogy hihetetlen kincseket rejt akár egy faluvégi ház is. Egy olyan kallódó közegről van szó, amit ha használnánk, hamar látványos eredményeket érnénk el.”

A zenekarba kerültek közt vannak reménytelen mélyszegénységben, és viszonylag elviselhető körülmények között élők. Kétharmaduk roma származású. Bothnak az volt a legizgalmasabb tapasztalata, hogy a legreménytelenebb településeken is találtak olyan srácokat, akik valahonnan hihetetlen zenei tudást szívtak magukba. „Az élet egy csodája, hogy van valami erő, ami ilyen szintre húzza fel őket zeneileg. Honnan a művészetnek ez az ereje? Nem tudom megmagyarázni.”

Both úgy véli, nem szabadna veszni hagyni ezeket a tehetségeket. „Egyrészt maga a srác megérdemli, hogy tudjunk róla, másrészt a közössége számára fontos példa lehet, hogy lám, ő mindig gyakorolt, és most kikerült innen, ott van a tévében.” A zenének van még egy varázsa. „A szegénységben nem véletlenül játszott mindig is központi szerepet a zene. Nem kell sok minden hozzá, egyszerű formában tudtak az emberek őszinte, tiszta örömforráshoz jutni.”

Másik Magyarország, másik kultúra

A 21. század egyébként sajátosan kúszik be a nógrádi, baranyai vagy jászsági leszakadó területekre. Amikor Bothék találtak egy-egy kiváló zenészt, elkérték a címét, telefonszámát, hogy majd jelentkeznek. De sok helyen nem volt egyszerű a cím megadása és nem volt telefon sem. „Nagy tanulsága volt az országjárásnak, hogy ezeken a világvége településeken egyszerűbb Facebookon elérni az embereket, mint telefonon.”

Ugyanígy egészen meglepő volt megtapasztalniuk, hogy egyfajta alternatív zenei kultúra éri el a peremen élőket, aminek legfőbb hordozója a Youtube. „Amikor összehívtuk a srácokat télen Zánkán, és először látták egymást, kiderült, hogy egymás zenéit jól ismerik. Spontán elkezdtek muzsikálni, még a szobát sem foglalták el. Vagy 10 órán keresztül ment a zenélés. Olyan dalokat, előadókat ismertek, amikről nekem gőzöm sincs. Igaz, ők sem ismerik a Demjént.” Az általuk kedvelt előadókat követik a Youtube-on, s ha kijön egy új szám, meghallgatják, megtanulják. Több órás műsor volt a fejükben, csak annyi volt ebben a helyzetben számukra szokatlan, hogy soha nem játszottak nagyzenekarral. Ezt meg kellett tanítani nekik.

Egyébként nem állított fel előzetes elvárásokat a zenekarral kapcsolatban Both, gondolta, attól függ, kikkel találkozik majd. Végül került dobos, basszusgitáros, gitáros, tamburás, cimbalmos, szintetizátoros, fiú és lányénekes, valamint fúvósok. „Az utazás szülte a zenekart, nem az elvárásaink.”

A másik érdekesség, hogy nem „akadémikusan” képzett zenészekről van szó.”Mondtam nekik, hogy fogjanak le egy általam említett négyeshangzatot. Többen mondták, hogy ez így nem fog menni, de inkább pengessem le. Lepengettem, aztán persze lefogták rögtön. Játszották, de nem tudták, hogy az az.” Hallás után, Youtube-ról, egymástól tanulva képezték magukat és persze sokan muzsikus családból jöttek.

„Három hétig reggeltől estig nyomtuk”

A CD a napokban megjelenik, a Duna World mellett a Duna Tv is bemutatja A Zenekar - Tehetségkereső Both Miklóssal című sorozatot. A Palimo Story május elején kirobbanó hangulatú koncertet adott a Mediawave Fesztiválon, ahol az amúgy is színes együttes produkciójába altáji torokénekes(ek), andalúz flamenco-zenészek és kenyai énekesek is beszálltak. Nyáron több koncertje lesz még, elsősorban fesztiválokon. De mi lesz utána?

Both emlékeztet, hogy eredetileg is egy projektről volt szó, nekik eddig voltak meg a kereteik. Remélik, hogy be tudtak mutatni egy olyan produkciót, amire rámozdul egy csomó ember, hívják fellépésekre, hogy a formáció hosszabb távon fönn tudjon maradni. Both ezután esetleg meg tudja hívni egyik-másik tagot a saját zenekaraiba, de a folytatás már nem csak rajta múlik.

„Egy biztos, hogy ha úgy tekintünk ezekre a hónapokra, mint egy csereüdülésre, akkor ugyan egyszer véget ér, de olyan tudást, élményt, tapasztalatot kaptak, amit a későbbiekben bármikor fel tudnak használni. Megismerték egymást, megtapasztalták, hogy fegyelmezett, módszeres munkával - amikor a három hétig reggeltől estig nyomtuk, a lábdob szerepétől az énekes levegővételéig minden apróságra figyeltünk - össze lehetett hozni egy ilyen lemezt.”