Gumicsizmás mulatságok - ilyen volt a 7. Ördögkatlan

Gumicsizmás mulatságok - ilyen volt a 7. Ördögkatlan

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
Stemler Miklós

Hiába hét éves már, egyelőre nem mutatja a fáradás jeleit az Ördögkatlan, ahol az évek során kialakult rutinok mellé mindig jut annyi újdonság, hogy minden ismerőssége ellenére izgalmas maradjon az összművészeti fesztivál. Míg tavaly az embertelen hőség, idén az augusztusi monszun próbálta elvenni a katlanozók kedvét – sikertelenül.

Tavaly permetkapu és lehetőség szerint fedetlen felsőtest, idén gumicsizma és esőkabát: az augusztus mindig tartogat kellemetlen meglepetéseket az Ördögkatlan közönsége számára, akik mindezt sztoikus nyugalommal tűrik, maximum egy fröccsel többet isznak, hiszen az jó mind a hidegre, mind a melegre. A katlanlakók persze sok mindent láttak az elmúlt hét év alatt, több tízezernyi ember életének szerves részévé vált, hogy augusztus elején néhány napra Magyarország és egyben a  villányi borvidék peremére költözik, ahol a térerő már néha horvát, a bor pedig majdnem ugyanolyan jó, de fele áron kapható, mint Villányban. 

 Hét év nem csupán egy fesztivál, hanem egy ember életében is hosszú idő, és az mindenképpen a fesztivált megálmodó és megvalósító Bérczes László és Kiss Mónika elszántságát dicséri, hogy szemben a közeli rokon Művészetek Völgyével, az Ördögkatlan az elanyagiasodás egyetlen jelét sem mutatja. A helyszínek, köztük a varázslatos Médiawave udvar Kisharsányban avagy a Vylyan terasz évről-évre régi ismerősként köszöntenek minket, ahogyan a fellépők jó része is, hiszen ahogy a több ezer fős kemény mag, úgy a fellépők jelentős része is hazajár ide, nincsen Katlan Beck Zoli, Lovasi András, avagy Mucsi Zoltán és Scherer Péter nélkül.

Mindez azért sem baj, mert minden ismerős arcra jut legalább egy új: a szervezők szerencsére nem elégednek a bejárt utakkal, és évről-évre izgalmas újdonságokkal tesztelik a fogékonyabb katlanlakókat. Idén ebbe a vonalba tartozott például a belga harmonikás-dobos duó, a Summer Rebellion, amely egészen elképesztő műsort produkált a nagyharsányi focipályán a hálás közönségnek. A tavalyi év újítása, a beremendi szabadtéri komolyzenei koncertek idénre igazán beértek: Lajkó Félix és a Budafoki Dohnányi Szimfonikus Zenekar közös koncertje a hullócsillagok és a telihold alatt egyszerre volt felemelő és lelkesítő az utolsó estén. 

Peremfesztiválként az Ördögkatlan persze mindig is érdekelt volt a határátlépő művészeti produkciókban, ahogy azt a Rájátszás sikere is mutatta néhány nappal korábban a teljesen felázott Narancsligetben. Az irodalom és könnyűzene találkozásaként útjára indult produkcióból mára egy olyan író-zenész szupergrupp jött létre, ahol lassan teljesen lényegtelen, hogy eredetileg ki az író és ki a zenész, az pedig a világ legtermészetesebb dolga, hogy utána a lelkes rajongók Grecsó Krisztiánnal, avagy Háy Jánossal egy rozéfröccs mellett értékelik ki az estét.

A hagyományosabb produkciók szintén remekül működtek. A múlt ősszel egyik alapító tagjától elbúcsúzó 30Y a nagyharsányi focipályán bizonyította, hogy nem kell temetni a zenekart, sőt: a koncert visszahozta a tíz évvel ezelőtti hőskor lendületét és lelkesedését, miközben az idén végre megszületett új dalok is nagy sikert arattak, joggal. A hagyományosan katlanzáró Kiscsillag fellépése a bakikkal együtt volt hibátlan, Lovasi András egyszerre hozta tökéletesen a rocksztárt és annak paródiáját, az önironikus stadionrock mindenkit táncra késztetett. 

A zenei produkciókról szólva nem hagyhatjuk ki a francia Wombo Orchestrát, hiszen ma már nehéz a rézfúvós punkok nélkül elképzelni az Ördögkatlant: a csapat bárhol tűnt fel, óriási bulit kreált, a Psycho Mutants-szel közös fellépésük pedig kifejezetten őrületes, bár sajnos meglehetősen rövid volt Kisharsányban.

A látottakat, hallottakat, ízlelteket még hosszú ideig lehetne sorolni, de végső soron az Ördögkatlant mindenkinek magának kell megtapasztalnia. Egy év múlva remélhetőleg lesz erre újra esély, érdemes lesz élni vele.