Reflektorfényben a vagyonadó
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Két és fél éve tart a beruházások visszaesése, az idei január–március is nagyon csúnya mínuszokat hozott.
Tovább zuhannak a beruházások, az idei első negyedévben a nyers adat szerint 12,1, a szezonálisan kiigazított szám alapján 11,8 százalékkal kevesebb beruházás volt, mint 2024 első három hónapjában – számolt a Központi Statisztikai Hivatal. Tavaly október–decemberhez viszonyítva 3,4 százalékos volt a visszaesés.
Pedig már az a 2024-es szám is nagyon gyenge volt, amihez most viszonyítunk. Az a 2023. első negyedéveshez képest 14,3 százalékos visszaesést mutatott, a 2023-as adat pedig 0,4 százalékos mínuszt jelentett 2022 elejéhez viszonyítva. Ez most már sorozatban a tizedik olyan negyedév, amikor kevesebb a beruházás, mint az előző év azonos részében.
A részletekről egyelőre annyit közölt a KSH, hogy a legnagyobb mértékben a feldolgozóipar, valamint a szállítás, raktározás vetette vissza a beruházásokat. Az ingatlanügyleteknél, valamint az energiaiparban mértek emelkedő aktivitást, de ez is csak kozmetikázni tudta a számokat.
Olyan, hogy egy negyedévben nőni tudott volna a beruházások száma az előző három hónaphoz képest, utoljára 2023 január–márciusában történt meg.
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Felhasználható-e a személyautó a fejlesztési tartalék feloldására?
Milyen jogi megfelelési követelményekre kell figyelnie a vállalkozásoknak, ha MI-alapú eszközöket használnak a munkaügyi területeken?
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Öt önálló indítvány lesz napirenden.
Damir Davidov a rakéták és tüzérségi lőszerek frontra szállításáért felelt.