Francia író kapta az irodalmi Nobel-díjat
Csütörtökön 13 órakor a Svéd Királyi Akadémián bejelentették, hogy a 69 éves Patrick Modiano veheti át decemberben a 2014-es irodalmi Nobel-díjat.
1968-ban jelent meg az első regénye, La Place de l'Etoile címmel Patrick Modianónak, akinek a neve 2014. október 9-én 13 órakor elhangzott a Svéd Királyi Akadémián. A testület indoklása szerint a 69 éves írót az emlékezés művészetéért tüntették ki, amellyel megidézte a legfelfoghatatlanabb emberi sorsokat és feltárta a náci megszállás mindennapjait. Patrick Modiano művei tömörségükről és filozófiai mélységükről ismertek. Francia írók közül legutóbb - 2008-ban - Jean-Marie Gustave Le Clézio részesült a díjban, amely mellé 8 millió svéd korona (272 millió forint) is jár.
Az újdonsült irodalmi Nobel-díjasnak magyarul eddig négy kötete jelent meg: a Sötét boltok utcája (Bp.: Magvető, 1980.), az Augusztusi vasárnapok (Bp.: Elek és Társa Kiadó, 1996.), a Dora Bruder (Bp.: Vince Kiadó, 2006.) és a A Kis Bizsu (Tarandus Kiadó 2014.). Modiano a francia nouveau roman és az egzisztencialista regény egyik nagy hatású képviselője. Regényei témája a holocaust utáni nemzedék én- és múltkeresése. Kíméletlen és egyben megbocsátó a háborúval, a múlttal, a gyermekkorral és a szülőkkel kapcsolatban. A második világháború utáni fiatalság öröksége az a nehezen meghatározható, talán a tisztázás helyett a felejtésbe fojtott, meg nem értett számos probléma, amely jó néhányukat morális, olykor lelki vagy fizikai életképtelenségre ítélte" - írta róla Rőhrig Eszter a 2012-es Műhelyben.
Holland illetve olaszországi zsidó szülők gyermekeként született. A Thônes-i Szent József kollégiumban, majd a párizsi VI. Henrik gimnáziumban tanult és itt tette le az érettségi vizsgát. Nem szándékozott továbbtanulni, csak az irodalom érdekelte. Ennek megfelelően 1967-től kizárólag az irodalomnak él hivatásos regényíróként. Eleinte Modiano figyelme két fő témára irányult: az egyik az önazonosság keresése, a káosz megértésének lehetetlensége és a társadalom változásai. Ezért aztán az elbeszélőt majdnem mindig megfigyelőként ábrázolja, aki magyarázatot próbál találni az előtte feltáruló eseményekre, és aki ezután a részletekből fel tudja építeni saját öntudatát, meg tudja határozni saját magát. A másik fő témája a német megszállásra vonatkozik. Jóllehet mivel ő csak 1945-ben született nem ismerhette személyesen azt az időszakot, mégis szünet nélkül a szülei életének körberajzolására törekszik.
1972-ben megkapta a Francia Akadémia regényeknek járó irodalmi díját a Les Boulevards de ceinture című alkotásáért, 1978-ban pedig a legrangosabb francia dijat, a Goncourt-díjat is odaítélték neki a Rue des boutiques obscures-ért.
Vincent Delerm francia énekes és zeneszerző egy dalt is írt róla Le Baiser Modiano címmel 2004-ben.
A 2010-es években a perui Mario Vargas Llosa (2010), a svéd Tomas Tranströmer (2011), a kínai Mo Jen (2012) és a kanadai Alice Munro (2013) vehette át az irodalmi Nobelt. Magyar írót egyszer ért ez a megtiszteltetés: Kertész Imre 12 éve, 2002-ben a Sorstalanságért kapta meg díjat.
A királyi akadémia döntését mindig nagy várakozás, találgatás előzi meg, szeptember-október környékére az esélylatolgatás mindig nagyon felpörög. A Nobel-bizottság tagjai titoktartást fogadnak, de még így is, Stockholmban ilyentájt tűkön ülnek a rajongók. Tavalyelőtt októberben például meglátták, hogy az egyik akadémiai tag, Horace Engdahl thai étteremből rendel, ezek után futótűzként terjedt a pletyka: bizonyára thaiföldi író fog nyerni. Nem így lett, a kínai Mo Jen vehette át a díjat.
Érdekes, hogy Patrick Modiano esélyei mintegy ötszörösével javultak a Ladbrokes fogadóirodánál a múlt hét óta, amikor még több mint ötvenszeres szorzóval szerepelt a Nobel-díjra esélyes szerzők listáján.
E héten három nappal a bejelentés előtt – mint írtuk - a fogadóirodák a legesélyesebbnek a kenyai Ngugi wa Thiong'o- t és a japán Murakami Harukit tartották. Mindketten évek óta ott szerepelnek a befutónak tűnő listán. csakúgy, mint Nádas Péter, akinek - leginkább a Párhuzamos történetek című regény 2011 és 2012 környékén kiadott német és francia fordításainak kritikai sikere miatt – évek óta szurkolhatunk. Hétfőn a Ladbrokes fogadóiroda egy a tizenöthöz adta Nádas sikerét.
Favoritnak számít minden évben még Milan Kundera, Philip Roth, Thomas Pynchon is
A Nobel-díj jelöltjeinek névsorát a jelölőszervezet minden alkalommal ötven évre titkosítja, így idén januárban még csak az 1963-es listát hozták nyilvánosságra.
Az akadémia Nobel-bizottsága minden év szeptemberében 600-700 levelet küld ki személyeknek vagy intézményeknek, hogy tegyenek javaslatot. Köztük vannak a Svéd Akadémia tagjai, más hasonló testületek, irodalom- és nyelvészprofesszorok, korábbi díjazottak, valamint írószövetségek elnökei. A bizottságnak január 31-ig volt ideje arra, hogy szűkítse a 195 fős listát, aztán májusig 15-20-ra csökken az esélyesek száma, a műveiket a nyár alatt tanulmányozzák át az akadémia tagjai, amely több lépésben végül ötfős lesz. Közülük választanak október elején.
Az irodalmi Nobel-díjat az a szerző veheti át, „aki az irodalomhoz a legkiválóbb idealisztikus beállítottságú alkotással járult hozzá”.
Az idei Nobel-naptár szerint hétfőn az orvosi, kedden a fizikai, szerdán a kémiai Nobel-díj győzteseinek neveit hozták nyilvánosságra, pénteken a Nobel-békedíjast mutatják be, jövő héten hétfőn pedig a közgazdasági Nobel-díjast. A kitüntetettek 8 millió svéd koronával gazdagodnak, ami átszámolva 269 millió 572 432 forintnak felel meg. A díjátadó ünnepséget, amelyre az összes idei Nobel-díjas meghívást kap, hagyományosan december 10-én rendezik majd meg.
| Részlet Mondiano Bátor fiúk című művéből Rőhrig eszter fordításában: |
Igen, elmondhatom, hogy mostanáig a Kis Bizsu hosszas és hasztalan keresésével töltöttem az életem. A Kis Bizsut a Valvert Gimnázium befejezése után ismertem meg, akkor, amikor a drámaórákra kezdtem járni. A Marivaux drámakör tagjai közül senki nem vitte semmire, kivéve azt a kövér fiút, akit mindenki „Gömböc”-nek hívott. Mindig télen és mindig éjszaka idéződik fel bennem a Marivaux drámakör. Tizennyolc esztendős voltam akkor, hetente háromszor jártam a „művészstúdió”-ba, legalábbis tanárunk, a Comédie Française egykori színésze így nevezte a maga alapította, és valahol az Étoile környékén egy épület földszintjén tartott Marivaux kört, amely a szórólap szerint „belépőt nyújt a színház, a mozi, az operett és a kabaré világába”. Ezen a téli éjjelen újra átéltem egy ilyen húsz órától huszonkettő harmincig tartott „műhelymunkát”. Az óra után, mielőtt szétszéledtünk, fecsegtünk egy kicsit a blackoutban, Gömböc, én és a többiek. Egyik este hazafelé menet a Johnny utca sarkán találkoztam valamelyik régi, Valvert-es osztálytársammal. Filmstúdiós munkát keresett. Ajánlottam, jöjjön el a Marivaux körbe, de eltűnt, nem adott több életjelet. Képtelenség megjegyezni mindenki arcát, nevét. Csak Gömböc és Sonia O’Dauyé maradtak meg az emlékezetemben. Sonia O’Dauyé volt a Marivaux kör sztárja. Csak két-három alkalommal jött el a „művészstúdió”-ba, mert aztán tanárunk magántanítványa lett. Ezt a luxust egyikünk sem engedhette meg magának. Szőke, keskeny arcú, nagyon világos szemű nő volt. Első perctől kezdve az érdeklődés középpontjába került. Azt mondta, huszonhárom éves, de biztosan tíz-tizenöttel idősebb volt nálunk. Elterjesztette magáról, hogy lengyel arisztokrata családból származik, és a legnagyobb meglepetésünkre, alig egy hónapos Marivaux-képzés után már cikkeztek róla egy akkori újságban. Azt írták, hamarosan „debütál a világot jelentő deszkákon”. Tanárunk kitérő válaszokat adott, amikor – ahogy mi neveztük – a „komtessz” ígéretes „debütálásáról” faggattuk. De a szemfüles Gömböc, aki bejáratos volt a kuliszszák, filmstúdiók és éjszakai bárok világába, kiszimatolta és elmesélte nekünk, hogy a „komtessz” fényűző lakásban él az I. Albert sugárúton. Gömböc azt hajtogatta, itt valami nem kerek, biztosra vette, hogy a „komtessz” kitartott nő. Két kézzel szórta a pénzt a divatszalonokban és az ékszerboltokban. Gömböc úgy hallotta, legalább tizenkét személyes asztalt tart a Tour Argent-ban, boldog-boldogtalant meghív, ajándékokat osztogat, és akad, aki nem tud ellenállni. Gömböc személy szerint szívesen tagja lett volna a „komtessz” társaságának. De ma már mindez annyit érne, mint fonnyadt virágkoszorú egy kuka tetején, ha nem lett volna a Kis Bizsu. Az év végi vizsgán ismertem meg őt. Tanárunk a legnagyobb szobáját színpaddá rendezte át, és az ötvenfős közönség között a művész- és színházi világ néhány jeles képviselőjéből alakult bizottság trónolt. Én még túlságosan zöldfülű növendék voltam ahhoz, hogy részt vehessek ilyen ceremónián, és bátortalanságomban csak a vizsga után jelentem meg a Beaujon utcában. A „színházteremben” Gömböc és néhány társa élénk beszélgetésbe merültek. – A „komtessz” az első a tragédia szekcióban – mondta Gömböc. Én zenéből jelest kaptam. Gratuláltam neki. – A Kaméliás hölgy haláljelenetét választotta, de belesült a szövegbe. Hozzám hajolva ezt mondta: – Kezdettől fogva le volt zsírozva az egész… Megvette őket mind egy szálig, öregem… Így görbüljek meg, ha nem kapott minden zsűritag egy borítékot, Madame Sans- Gene-t is beleértve… Madame Sans-Gene a tanárnőnk volt. Egykoron ő tündökölt ebben a szerepben. – Képzeld el, a fotósok kifejezetten a „komtessz” miatt jöttek ide. Interjút kértek tőle… Akár egy sztár… Jó sok pénzt fizethetett ezért a felhajtásért… E pillanatban észrevettem a terem végében egy piros bársonyzsöllyében szunyókáló kislányt. – Ez meg ki? – kérdeztem Gömböctől. – A „komtessz” lánya… Szemmel láthatóan nem sokat foglalkozik vele… Rám bízta, vigyázzak rá ma délután. Csak hát, nekem most nincs időm… Meghallgatásra kell mennem… Nem ugranál be helyettem? – Hát, ha akarod. – Sétálsz vele egy kicsit, aztán hazaviszed a comtessehez az I. Albert sugárút 24-be. – Rendben. – Már húzom is a csíkot. Fel tudod fogni? Lehet, hogy felvesznek a kabaréba. Nagyon felajzott állapotban volt, kövér izzadságcseppek csordultak le az arcáról. – Sok szerencsét, Gömböc. Mindenki felszívódott, a színházteremben nem volt más, csak én meg ez a kislány. Odamentem hozzá: arcát a szék támlájának támasztotta, bal keze a vállán, jobb karját meg behajlította a felsőtestén. Csigákba göndörödő szőke haja volt, halványkék kabátja, a lábán ormótlan gesztenyebarna cipő. Hat- vagy hétéves lehetett. Gyöngéden megráztam a vállát. Kinyitotta a szemét. Világos, szürkébe hajló szeme volt, mint a „komtessz”- nek. – Itt az ideje, hogy sétáljunk egyet. Fölkászálódott. Kézen fogtam és mindketten eljöttünk a Marivaux körből. |
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
