Nemcsak a két római kori ezüstkészlet nagysága között vonhatunk párhuzamot, van még más is, ami közös bennük: mindkettő a Los Angeles-i Getty Múzeum által került a kulturális hírekbe.

Az idén tavasszal az Egyesült Királyságból hazahozott, jelenleg a székesfehérvári Szent István Király Múzeumban kiállított Seuso-tálon a neves régészprofesszor, Szilágyi János György a Los Angeles-i Getty Villiában fedezte fel a Pelso (Balaton latin neve) feliratot. A magyar ókorkutató tudományos ösztöndíjjal járt ott 1984-ben, s egy régi barátságnak köszönhetően az antik osztály vezetője megmutatta neki a múzeumnak akkor éppen vételre felajánlott Seuso-kincset. A bizalmas kincsszemlének és Szilágyi professzor felfedezésének köszönhetően indított vizsgálat után derült ki a hazánkból kicsempészett ezüstkészletről, hogy hamis libanoni eredetet igazoló papírjai vannak.

A Seuso-kincs esetében elállt a vételtől a Getty Múzeum, az ügylet részleteire is csak később derült fény, amikor hat évvel később, 1990-ben a Sotheby’s aukciósház árverezésre kívánta bocsátani a leletegyüttest, s előtte egy sajtótájékoztatón bemutatta.

A Berthouville-i kincs esetében azonban egészen más a helyezet, az 1830-ban a normandiai falucska határában talált ezüstlelet nem hamis eladási szándékkal került Los Angelesbe. Nagyon érdekes és mások számára is példaadó lehet az együttműködés, amely a kincset birtokló Francia Nemzeti Könyvtár és a Getty Múzeum közötti létrejött. Ugyanis az értékes kollekció már négy éve az USA-ban „vendégeskedik”. A 90 darabos ezüstkészletet és a vele együtt talált szobrokat a világon legjobbnak mondható restaurátorok állították helyre a Getty Múzeumban. Ezen kívül komoly tudományos kutatásoknak vetették alá a kincset.

Bizonyára érdemes lenne odafigyelni ennek az együttműködésnek a tartalmára, de különösen a kutatásának a tapasztalataira a Seuso-kincs tudományos kutatására az MTA által létrehozott Seuso Munkabizottságnak is. Azon kívül, hogy sok tekintetben hasonló jellegű leletről van szó, valószínű a Berthouville-i kincs legtöbb darabja is szintén egy római kori luxus asztali szerviz részét képezték, mielőtt szakrális célra odaajándékozták őket a megtalálásuk közelében feltárt Merkúr-templomnak.

Lényeges lehet még a Seuso-készlet magyar kutatói számára, hogy az amerikai szakemberek a rendelkezésükre álló új eljárásokkal olyan feliratozásokat is felfedeztek a vizsgálatok során az edényeken, amelyek eddig szabad szemmel nem voltak láthatók, s egyúttal fényt derítettek az ókori ezüstművesség és a korábbi, 19. századi restaurálási eljárások technikáira is. Ezúttal megint újabb kérdések, talányok vetődnek fel: a Berthouville-i kincshez hasonlóan lehetnek-e még a fontos, eddig ismeretlen információkat tartalmazó feliratozások a Seuso-tárgyakon? Rendelkezünk-e a szükséges eszközökkel, módszerekkel, hogy az ilyen feliratok felfedhetővé váljanak?

A Berthouville-i kincs, bár bizonyára Franciaországban ugyanúgy számon tartják, mint mi a Seuso-ezüstöket, még hosszabb ideig az USA-ban marad. A kutatási-restaurálási együttműködés, illetve a kölcsönös megállapodás alapján november 19-től a jövő év augusztusáig a Getty Villában mutatják be a franciák gall-római örökségét az Ókori fényűzés és a Berthouville-i római kori ezüstkincs című kiállításon. Még mielőtt visszakerülhetne a kincsegyüttes Franciaországba, hosszabb bemutató körútra viszik az Egyesült Államokban, kiállítják a San Franciscó-i, bostoni, houstoni Szépművészeti Múzeumokban és a Nelson-Atkins Múzeumban Kansas Cityben.

A Getty Múzeum a kiállításon túl gazdagon illusztrált, közel 200 oldalas könyvben mutatja be a Berthouville-i kincset, a múzeum kurátora, Kenneth Lapatin szerkesztésében. A hivatalosan kiállítási katalógusként említett The Berthouville Silver Treasure and Roman Luxury című kötet 93. oldalán a Seuso-kincsről is említést tesznek, az egyik tál, az Achilles-tál vonatkozásában. Itthon a Seuso-ezüstkészletet bemutató hasonló kiadvány még várat magára, de talán remélhető, hogy a Londonból hazahozott tárgyak kutatására előirányzott öt év után hasonló jellegű művészettörténeti összegzés nálunk is megjelenik. Egyelőre még egy kiállítási leporellóra sem futotta.

A franciák és a mi római kori ezüstkincsünk jelentőségének rangsorát ezúttal nem kívánjuk összehasonlítani, viszont az biztos, ők szerencsésebbek voltak, mivel náluk az ezüstkészletre egy becsületes földműves talált szántás közben, mindösszesen 20 cm-el a föld alatt. A megtalálónak 1830-ban a 90 ezüsttárgyért 15 ezer frankot fizetett a Francia Nemzeti Könyvtár, míg a Magyar Állam a Seuso-kincs nyolc darabjának birtokbavételéért 4,5 milliárd forintot adott ki, nem beszélve az egyéb sokmilliós költségről, amelyet az eddigi bizonyítási eljárások, kutatások, szakértői díjak, per- és kártérítési költségek emésztettek fel.

Nyilván a két kincs az egyetemes emberi kultúrtörténet szempontjából nagy jelentőséggel bír, gazdagon díszített tárgyaik a valaha fennmaradt római kori ezüsttárgyak legértékesebbjei közé tartoznak. Egyetlen dologban biztosan a Seuso-kincs javára billen a mérleg, a nagytisztaságú 14 Seuso-ezüst 67 kg-ot nyom, míg a 90 berthouville-i ezüsttárgy 25 kg-ot.