szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

„Rajtam a bélyeg: ügynök, tégla, besúgó, hazaáruló” címmel az irodalmijelen.hu interjút készített új verseskötete apropóján Szokolay Zoltánnal, aki saját bevallása szerint is szorgalmasan írta jelentéseit a pártállami titkosszolgálatoknak. Az MDF színeiben képviselőként és nemzetbizottsági alelnökként is dolgozó tanár-költő kitálal a beszervezéséről, és úgy véli, a rendszerváltás után még sokáig megfigyelték.

Szokolay Havasi Zoltán fedőnéven jelentett többek között Cseh Tamásról, Csengey Dénesről, Baka Istvánról, Csoóri Sándorról, Páskándi Gézáról, Csurka Istvánról.

Az irodalmijelen.hu-nak Szokolay felidézte: Szekszárdon hálózták be a nyolcvanas években, amikor már több éve az állambiztonság látókörében volt. Eleinte – több mint egy éven át – úgy adott információkat, hogy nem tudott róla. „Balgán elfogadtam egy hosszú bajszú történész barátságát. Minden héten felkeresett és elbeszélgetett velem arról, hogy mi újság irodalmi körökben. Később arra vett rá, hogy írjak tudósításokat a Szabad Európa Rádiónak és nyugati magyar nyelvű újságoknak. Megtettem és ő pénzt adott érte, hol 50, hol 70 nyugatnémet márkát, sötétszürke borítékban.” Ma már tudja, hogy nem a barátja, hanem az állambiztonság embere volt a történész.

Hirtelen útlevélre volt szüksége, ekkor is ő segítette ki, mondta, van egy barátja a rendőrségen. Ott gyorsan el is intézték az útlevelet, de közben hivatalosan beszervezték. „Eleinte semmi veszélyt vagy aggályosat nem láttam ebben, a leendő AT-45-ös elmondta, hogy az állambiztonsági szervezeten belül is vannak, akik a népben-nemzetben gondolkodó írókat támogatják, szemben az országos vezetéssel, amelyet Aczél György irányít. Kiszabadulok én ebből, amilyen gyorsan csak tudok – véltem akkor.”

Nem sokkal később nagyon durván megzsarolták Szokolayt. Feleségétől váltak, és a kislányuk elhelyezési perében az egyetlen tanú, aki ellene szólt, éppen az a bizonyos barát volt. Azt mondta: Szokolay Zoltán a város közismert alkoholistája, nem alkalmas a gyermeknevelésre. Ezt igyekeztek bizonyítani is.

„Az állambiztonsági tisztek havonta egyszer autóval vártak a főiskola előtt, elvittek valahová ebédelni, aminek rendszerint sűrű poharazgatás lett a vége. Soha nem Szekszárdon ültünk be vendéglőbe, hanem mindig egy másik településen. Egyszer Baján, a szigeten nagyon berúgattak, pedig akkoriban jól bírtam a piát. Rosszul lettem, elvesztettem az eszméletem. Meztelen ébredtem fel egy üdülőben, a csuklóm egy csőhöz volt bilincselve.” Az egyik ügynök végül kiszabadította, elnézést kért a többiek nevében és hazavitte. Pár hét múlva aztán vitték neki az esetről készült fényképeket. „Ha ez a bíróság elé kerül, nem fogod megkapni a gyermekedet” – mondták.

Ezután rendszeresen írta a jelentéseket. „Hogy szorgalmas voltam-e? Igen, igyekeztem megfelelni. Az említett két eset után egyre inkább, és ameddig a kislányom sorsa nem dőlt el, addig mindenképpen. Közben persze végig kerestem a módját annak, hogy valakivel megosszam a gondjaimat, de tudtam, hogy ha olyan embert fogadok a bizalmamba, aki szintén a kötelékükben áll, akkor végem. Csengey Dénesnek végül elmondtam.”

Szokolay azt mondja, mindazokról, akiket szeretett, úgy próbált beszélni, hogy ne ártson nekik.

A rendszerváltás után szerinte azok mondták leghangosabban, hogy besúgó volt, akik maguk is érintettek voltak. Az első demokratikus parlamentben ennek ellenére képviselő lehetett és nemzetbiztonsági alelnök lehetett MDF színekben. „Csurka István (akinek időközben szintén elmeséltem a történetemet) figyelmeztetett: vagy töröljem el a múltam nyomait, vagy igazoljak át a jogutód szervezethez. Nem fogadtam meg a tanácsát. Láttam és látom is a kárát, de mindez azt bizonyította számomra, hogy ugyanaz folytatódik modernebb eszközökkel, mint amitől menekülni igyekeztem.”

Arról is beszélt Szokolay, hogy a jogutód nemzetbiztonsági szervezetek figyelmét sem tudta elkerülni, számon tartották magánéletét, finoman jelezték, hogy rajta a szemük. „Fontos dokumentumok tűntek el az íróasztalom fiókjából, megmagyarázhatatlanul és örökre. Utánam nyúltak munkahelyekre, civil szervezetekbe. Ha már megtagadtam a további együttműködést, legalább lejáratnak. Ez a diszkrét felügyelet csak az ezredforduló után csillapodott. Nem múlt el, inkább úgy mondanám: elslamposodott. Talán belátták, hogy bármilyen emléket, adatot őrzök a fejemben, valójában már nem jelentek veszélyt Magyarország általuk értelmezett biztonságára.”

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!