Az 1945 és 48 közötti időszak a magyar művészettörténet eufórikus pillanata volt. Az alkotók egy csoportja úgy gondolta, elérkezett az idő az európai művészet új tendenciáinak hazai elismertetésére. A szabadság azonban – az ismert történelmi okok miatt – nem tartott sokáig.

A kiállítás azt vizsgálja, hogy abban a korban, amikor a politika erősen felülírta (tiltotta, megtűrte vagy támogatta) a művészi tartalom és kifejezési forma szabadságát, milyen lehetőségek és életutak maradtak a művészek számára.

A tárlat a múzeum tulajdonában lévő Barta Lajos alkotásain és Kemény Judit budapesti hagyatékban őrzött művein keresztül mutatja be a háború utáni évtizedeket. A két azonos művészi formanyelvből induló alkotónak azonban egészen más életpálya adatott: Barta az emigrációt választotta, míg a „belső emigrációba” kényszerült Kemény Judit számára alig-alig akadt itthoni kiállításokon bemutatkozási lehetőség.

Grandiózus méretekbe megálmodott szobrairól mégis tanúskodnak szobortervei és vázlatai. A tárlat külön érdekessége, hogy e két alkotó művei mellett más művészektől is bemutat egy-egy absztrakt alkotást, többek között Gyarmathy Tihamér, Marosán Gyula és Martyn Ferenc műveit.