Aki egy politikai rendezvényen szereplést vállal, az bizony egy politikai rendezvényen vállal szereplést. De ettől még nincs vége a Quimbynek.
Kiss Tibi és a Quimby tusnádfürdői szereplése kapcsán a szokásos két táborba rendeződtek a véleményezők, és a zenekar kommünikéje sem csitította a harci zajt, sőt. Van a támadók és a védők tábora. A támadók szerint a Quimby áruló, a Quimbynek Tusványos miatt egyszerűen vége van; a védők szerint pedig ugyan már, nem történt itt semmi, ezek csak zenészek, oda mennek, ahol közönség van, stb.
Szerintem mindkét vélekedés téves, amennyiben pont azt nem veszi észre az eset kapcsán felvetődött dilemmában, ami a lényege: tudniillik a dilemmát. Vagy inkább: a dilemmákat.
Dilemmákon érdemes gondolkozni, dilemmákról érdemes beszélgetni, hőbörgésekről nem. A felvetődő kérdések pl. a következők: mennyi politikai tudatosság várható el a művészekről? Mikortól normális, és mikortól nem normális (vagy meddig erkölcsös és mikortól nem az) a politika és a művész viszonya? Az-e a politizálás, ha a művész énekel Tusnádfürdőn, vagy ha nem énekel a Ligetvédők megmozdulásán? Meddig releváns egyáltalán e kérdésekben pró vagy kontra állást foglalni, és mikortól válik „az átpolitizáltság őrületévé”?
Azonosítható-e a művész szellemisége vagy éppen pártállása azéval, aki meghívja és fizet neki, magyarán: szekértolója-e onnantól kezdve előbbi az utóbbinak, – ha igen, annak mik a kritériumai, és ha nem, annak micsodák? És. Ha neadjisten a művésznek volna kifejezett pártszimpátiája vagy politikai hitvallása is, az más megvilágításba helyezi a művészetét? Csak akkor hiteles, ha politikailag szűz marad? De ugyan mi a politika, hogy egy művész ne foglalkozhasson vele? Nem jó Cseh Tamás, mert Orbán Viktor híve volt? Rosszabb a Metallica, ha tudjuk róla, hogy republikánus?
Nyilván nem újkeletű kérdések ezek, legutóbb az Omega felcsúti koncertje kapcsán is felmerültek, és az egyértelmű politikai prostituálódásra sem csak olyan vicces példák vannak, mint Ákos, vagy a fantasztikus :) Korda-Balázs duó. A kifejlődött országokban is napirenden van a téma, de még mennyire.
Akkor most néhány válaszkísérlet, vagy inkább szempont a továbbgondoláshoz.
Mondhatjuk, hogy „mindenki menjen oda, ahová akar”, a közönség az közönség, a zene az zene, és ami ezen felül van, az már az ún. átpolitizálás. Nem hangzik rosszul. Csakhogy ezzel azt is mondjuk, hogy a produkció független a kontextusától, pl. attól, hogy hol, mikor, milyen közönség előtt jelenik meg. Amivel azt állítjuk, hogy a helyszínnek és a közönségnek nincsen semmiféle jelentése. Csakhogy ez egyszerűen nem volna igaz. Ha igaz lenne, akkor Petrás Mária fellépésének a Magyar Szigeten sincs semmiféle jelentősége, sőt, annak sem, ha a Quimby pl. a Magyar Szigeten, vagyis egy gyűlöletközpontú politikai szubkultúra fészkében koncertezett volna.
Márpedig egészen biztos, hogy sokan azok közül, akik a tusnádfürdői szereplés kapcsán megengedően ugyanmároznak, egy hasonló magyarszigeti kaland miatt tiltakoznának. Azt mondanák, hogy azért az mégiscsak más szint. És ebben akár igazuk is lehetne, ami viszont tökmindegy. Ugyanis: ez a döntés már nem a művészet és a politika viszonyáról, hanem arról szólna, hogy van-e, és ha van, akkor mi a különbség a szélsőjobboldal és Fidesz közt – ami vegytisztán politikai kérdés, és mint ilyen, egyszerűen nem tartozik ide.
Most megpróbálok még rövidebben állást foglalni a fenti dilemmákban.
Egy. A helyzet az, hogy aki egy politikai rendezvényen szereplést vállal, az bizony egy politikai rendezvényen vállal szereplést, elősegítve a rendezvény céljait. Ezért hívták oda, ezért fizetik, és a szereplés gesztusának bizony ez a jelentése, függetlenül attól, hogy ez melyik párt rendezvénye, függetlenül attól, mennyire tekinti a nagyközönség vállalhatónak vagy vállalhatatlannak, és függetlenül attól is, hogy a művész később milyen nyilatkozatokkal próbálja magát kimagyarázni a helyzetből. Attól, hogy valaki zenész, még nyilván nem hülye, tehát ennyi közéleti tudatosság elvárható tőle. Ha igaz, amit a Quimby ír, hogy ti. egy sor dologban nem értenek egyet a Fidesszel, akkor bizony ordas nagy baromság volt ezt a meghívást elfogadni.
Kettő. A politika nem olyan dolog, amihez tisztességes embernek ne lehetne köze. A politika nem mocskos, hanem hasznos dolog (a vele való visszaélés a mocskos), a politikai véleményalkotás pedig nemhogy kerülendő volna közszereplők részéről, hanem – szerintem – egyenesen morális kötelesség.
Három. Semmiféle hatással nincs – vagy legalábbis nem szabadna legyen – egy művészet józan megítélésében, hogy az alkotónak milyen politikai nézetei vannak. Az olyan absztrakt műfajokban, mint a zene, még kevésbé; kivéve persze, ha direkt politikai intenciókkal bír a mű, de ez a Quimby esetében nagyon nem igaz. Tehát nem, a Quimbynek nincs vége, és akkor is megkerülhetetlenül fontos maradna a zenekar munkássága, ha innentől nyíltan beállna a Fidesz vagy bármelyik párt mögé. (Persze hogy nem fog, ez csak elméleti felvetés.)
Hát ennyi. És akkor most meghallgatom még egyszer a Kivándorló Bluest.
