Kissé csalódottan tekint vissza Ascher Tamás a Színház- és Filmművészeti Egyetem vezetőjeként eltöltött éveire – derül ki a szinhaz.org interjújából.  Mint mondta, „amióta a felsőoktatást könnyedén padlóra küldték, a rektorság számtalan kínos harccal jár, és nagyon kevés örömöt okoz”. Azt mesélte, hogy többször előfordult, hogy a minisztérium S.O.S. kért tőle bizonyos terveket vagy kimutatásokat, amit ők el is készítettek, de arra aztán hónapokig rá se bagóztak. Állandóan belerángatták őket olyan akciókba, amikből végül semmi se sült ki.

„A dilettáns és közönyös bürokráciával vívott csatánk legékesebb példája, hogy hosszú egyeztetés után, a Rektori Konferencia (ez valamennyi magyar felsőoktatási intézmény vezetőjének tanácskozó testülete) lerakott az asztalra egy komoly anyagot az oktatás átstrukturálásáról, ám mire elkészültünk, leköszönt posztjáról (talán hathatós rábeszélést követően) az a felsőoktatási államtitkárhelyettes, akinek az utasítását végrehajtottuk. Az egész hajcihő csak a pillanatnyi adminisztráció önigazolása volt, a munkánk ment a süllyesztőbe.”

Ezekkel Ascher torkig volt, ám egyértelmű sikerének tartja, hogy megakadályozta az egyetem szétverését. ”Alapos a gyanú, hogy ha nem vigyáztunk volna, ma már nem működne önálló egyetemként a Színművészeti. M. Tóth Géza tevékenységének középpontjában jelenleg az áll, hogy új campusba költözhessünk, ahol az oktatás körülményei kevésbé szegényháziak – remélem, hogy az ő harca nemcsak a megmaradás, hanem a fejlődés jegyében is eredményesebb lesz”.

A Katona József Színház főrendezője szerint nincs igaza Vidnyánszky Attilának abban, hogy nincsenek új, fiatal, tehetséges rendezők. „A hiányolt fiatal színházi rendezők itt vannak, a szemünk előtt bontakoznak ki meglehetős látványossággal…Miközben érezhetően körülveszi őket egy rokonszenvező szakmai érdeklődés (legalábbis én így érzem) mégsem könnyű számukra ebben a nyomasztó, hülyén túlpolitizált világban épeszűnek maradni. Az Újszínházra pályázó izgalmas összetételű csapatok egyike sem kellett a hivatalnak; maradt a kevéssé meggyőző teljesítményt nyújtó régi vezetés, helyén tartotta a dac, a politikai önigazolás. Szombathelyen épp ellenkezőleg: a politikai szándék itt egy remekül működő, sikeres és összetartó társulat szétbarmolása bármi áron.”

A fiataloknak tehát ma sem egyszerű a helyzetük – mondja Ascher. „Olyan korban élünk, amikor a szervilizmus, a deklarált leborulás a gyors siker záloga – ám csak önálló véleménnyel rendelkező, független lelkű és a politikai színtéren is jó ízlést tanúsító fiatalokból lesz valódi művész, érzékeny alkotó. Kívánom nekik, hogy mindig találjanak olyan menedéket, (mint nekünk Kaposvár volt a kádári kor furcsa, kínos évtizedeiben), ahol tisztán tarthatóak és megőrizhetőek az emberi tartás, a makulátlan jóízlés sokfelől veszélyeztetett értékei.”