hvg.hu: Az analfabéta az emigrációs irodalom egyik meghatározó műve az identitáskeresésről, az asszimilációról, a gyökértelenségről. Ez érdekelte benne?

Falusi Mariann: A szövegértés, az elemzés során meglepődtem, hogy mennyire aktuális az írás minden szava: a kitaszítottság, a hihetetlen egyedüllét a világban, az útkeresés, az, hogy az ember teljesen elveszíti az identitását akár a nyelv, akár más okok miatt. Az egész élet erről szól most, sok magyar külföldre megy, sok külföldi érkezik hozzánk. Agota Kristof sokszor humoros, érzelmes formában mesél. A legfontosabb az volt számomra, hogy ez is előkerüljön.

hvg.hu: Személyesen is foglalkoztatja az identitás kérdése?

F. M.: Ötvennyolc éves vagyok. Amikor fiatal voltam, az iskolában nem volt kérdés, hogy ki magyar, ki milyen magyar, zsidó vagy cigány. Nem ezen múlott az, hogy milyen ember vagy. A nyolcadik kerületben nőttem fel, ahol sok cigány lakott a környezetünkben. És ez nem jelentett problémát. Szerencsére harmonikus családból származom, egészséges identitással élek.

Reviczky Zsolt

hvg.hu: A Ki mit tud? 1983-as megnyerése után két évet vendéglátó zenészként Hollandiában töltött. Felmerült, hogy külföldön maradjon?

F. M.: Nem volt miért elmenni. Nagyon jól éreztem magam itthon. Az én korosztályomnak elképesztően harmonikus volt a fiatalsága. Mindent lehetett. Nem az állandó küzdelemmel, útkereséssel voltam elfoglalva, hanem azzal, amit éppen csináltam. Mitől lett volna jobb kint? Az én szakmám a nyelvhez is kötődik. Senki nem értené, ha a vicces kis dalaimat elénekelném valahol külföldön. Éppen azért érdekes Agota Kristof sorsa, mert egy idegen országban a nyelv mellett számos kulturális háttér dolog van, amit nehéz megérteni. Ha megmaradok operaénekesnek, talán ment volna. De nem érdekelt. Az a fajta közvetlen kapcsolattartás, visszajelzés érdekel, amit ebben a monodrámában is igyekeztünk létrehozni.

hvg.hu: Interaktív estté formálta Agota Kristof naplóját. Szabad kezet kapott Galgóczy Judit rendezőtől, hogy a saját képére formálja a vallomását, mintegy aláfestve a történelmi koroknak megfelelő dalokkal?

F. M.: Egész életemben a közönséggel való párbeszédet tartottam fontosnak. Semmi értelme nem lenne, ha csak kiállnék és elmondanék egy szöveget. Galgóczy Judit is úgy érezte, hogy több lett attól az előadás, hogy belejönnek számomra fontos dalok. A Sztálin tangó például az ő találmánya volt. A Bye, bye Szását slusszpoénnak szántam, ami nagyon jól illik a rendszerváltáshoz. Presser Gábor Ne szeress engem című számát annak idején Deák Bill Gyula énekelte, én meg vokáloztam benne. Most a nagylemezemen is előadom. A Bíró Eszterrel közös műsorunkban már szerepelt a Mit akar az eső, Kányádi Sándor csodálatos szövege, ami egy erdélyi népdallal lett összedolgozva. A cigány himnusz ötletét az adta, hogy a Szomnakaj című cigány darabban is énekelem, és ugyanúgy boncolgatja az identitás témáját.

Reviczky Zsolt

hvg.hu: Musicalszerepek, önálló estek, életrajzi feldolgozások után újabb határátlépésnek szánta, hogy prózai előadóként bizonyítson?

F. M.: Majdnem elájultam, amikor több zenés est után Zimányi Zsófia felkért erre a feladatra a Rózsavölgyi Szalonban. Eddig csak olyan műsoraim voltak, ahol számtól számig valahogy elvergődtem egy-két mondattal, illetve színészeket hívtam a szövegek elmondására. Úgy gondoltam, vagyok már annyi idős, hogy prózában is próbára tegyem magam. Bátorság kellett ahhoz, hogy egy ilyen színvonalú és hosszúságú szövegnek nekiálljak. Amúgy iszonyatosan nehezen tanulok szöveget. Először még az is felmerült, hogy csak felolvasom, de olyan szinten elvarázsolt Agota Kristof rövidre vágott, tömör, lényegre törő megfogalmazása, hogy kihívásnak tekintettem. Annál is inkább, mert én egy nagyszájú, csacsogós, bármit kibeszélő, rengeteg jelzővel élő személyiség vagyok. Itt viszont nem lehet ügyeskedni, ha nem az írott szöveget mondom, hamis lesz az egész.

hvg.hu: Korábban voltak kapcsolódási pontjai Agota Kristof világával?

F. M.: Természetesen ismertem A nagy füzetet. Hasonlattal élve, A nagy füzet a Csillagok háborúja I., Az analfabéta pedig olyan, mint ha a Csillagok háborúja mínusz egyedik vagy nulladik része lenne. Ebben mutatja meg hogyan született meg az a csodálatos mű, ami a kitaszítottságról szól, és ami a sivár gyerekkorában, a testvéreihez való viszonyában alapozódott meg.

hvg.hu: Hogy érzi, megugrotta a lécet? A jövőben is belevágna hasonló színházi kalandba?

F. M.: Bármiről, ami szembejön velem, végiggondolom, hogy jó-e nekem, nem karrier szempontjából, hanem amiatt, hogy tudok-e vele valamit közölni. A Rózsavölgyi Szalon bevált közönsége mellett a fiatalabb, más érdeklődésű közönség bevonzása a cél. A bemutatón két asztalnál is ültek a Pa-dö-dő zenéjét hallgató nézők.

Reviczky Zsolt

hvg.hu: Aktív közéleti tevékenységet folytat. A Klubrádióban önálló műsort vezettek Lang Györgyivel, minden mérföldkőnél ott vannak, ha jótékonyságról, gyűjtésről, ételosztásról, ellenzéki tüntetésekről van szó. Hogy látja, az egyre mélyülő társadalmi ellentétek kezelhetőbbek lennének, ha kevésbé lennénk tompák, fásultak? Ha minél többen mutatnánk érdeklődést a közügyek iránt?

F. M.: Máshogy nem is lehet szerintem élni. Marha jó lenne az élet, ha mindenki a saját dolgával törődne, és nem azzal foglalkozna, hogy a másik mit csinál. A legapróbb dolgokban is állandóan egymást ingereljük. Azt látom, hogy valahogy erőt vett mindenkin a lelki restség. Akkor tudjuk megérteni egymást, ha rezonálunk a másikra, amihez egyfajta nyitottság kell. Jelenleg nincs az életnek olyan szegmense, ahol ne lenne idegesítő, ami ebben az országban történik. A felelőtlen politizálástól a közlekedésig. Mindenki elvesztette a stabilitását. Eltűnt a kontroll, az önkontroll, a tisztesség, az igazodási pont, hogy valamilyen vagyok, és az minden helyzetre érvényes. Sokan úgy érzik, hogy mindent megtehetnek. Aki nem talál magának terepet, az visszahúzódott, és dermedten áll, hogy merre menjen. Lehet, hogy túl általános, amit mondok, de abszolút ezt érzem.

hvg.hu: A Pa-dö-dő dalszövegeibe is beleszűrődik az aktuális közérzet. 2014-ben Orbán Viktor beszédeivel és új szöveggel rappesítették a Bye, bye Szását, Háj-háj Szása címmel az Oroszországgal kötött paksi megállapodásra reflektálva.

F. M.: Nemrég egy másik, tizenvalahány évvel ezelőtti dalunkat is felújítottuk, ami így szól: „A széllel szemben ma sem lehet / Jól tudják ezt az emberek / A királyé nem leszek, nem leszek / Kicsit sem tetszik a háza.” Muszáj szólni, és ezt mindenki a saját eszközével teheti meg. Nekünk a zene az eszközünk. Színpadon már nem igen szerepelünk, mert talán rajta vagyunk egy listán. Kevés helyre hívnak minket, de olyan is van, hogy előkészítenek egy koncertet, aztán lemondják. Egyszer templomi fellépésre mentem a cigányokkal, mire a polgármester kijelentette, nem tehetem be a lábam a templomba. Végül a pap védett meg azzal, hogy szerepelek az előadásban.

hvg.hu: Szerzői kiadásban jelent meg nemrég pályafutása első önálló lemeze Presser Gábor kezdeményezésére. Mi az oka annak, hogy eddig hanyagolta a szólista karriert?

F. M.: A Pa-dö-dő kereskedelmi szempontól egy nagyon jól pozicionált termék, közel harminc éve. Nem változtattunk a látványon, a hangzáson, tudják rólunk, hogy mire számíthatnak: táncosokra, jókedvre, eurodiszkós zenére. Nem állt volna jól nekünk, ha mással próbálkozunk. Emellett legalább húsz darabban játszottunk, főszerepeket is, Györgyi rendezett, filmekben is szerepeltünk. Közben külön is felléptem jazz-zenekarokkal, kortárs operákban. Nem illett bele ebbe a képbe egy önálló lemez. Nem volt olyan mondanivalóm, amivel lenyomatot akartam hagyni. A 13 dalunk című  CD a barátságunk lenyomta Pici bácsival, illetve annak, ahogy én szeretek énekelni, és ő szeret zongorázni. Szobalemeznek készült, ketten ültünk egy szobában, volt hogy harmincszor is felvettünk egy számot, végül az első felvételt tartottuk meg. Szerethető, érdekes lemez lett.

Reviczky Zsolt

hvg.hu: Marika néni dala amolyan bónusz Pressertől?

F. M.: Ő nevezett el Marika néninek. Elsírtam magam, amikor két éve a születésnapomon ezzel a dallal köszöntött fel.

hvg.hu: Bachtól Händelig, a rapptól a jazzen át a zsidó népdalokig nagyon sok mindent énekel. Egyszerre kvalitásos művész és népszerű celeb. Hogyan csinálja?

F. M.: Szerencsére már kikoptam a celeblétből. Voltam dzsungelkirálynő, szerepeltem A nagy duettben vagy éppen főzőműsorban. Büszke vagyok arra, hogy mindenben az elején voltam. Amikor elsőként kimentünk Argentínába a dzsungelbe, ájultan néztük, hogyan lesz ebből műsor. Akik utánunk jöttek, már tudták, mit kell csinálni ahhoz, hogy fenntartsák az érdeklődést. Az első A nagy duett zseniális volt, mert akkor még mindenki arra törekedett, hogy jól táncoljon. Most már az a fontos, hogy minél szélsőségesebb, leginkább nevetséges legyen. A sokféleség abból adódik, hogy szeretem magamat szórakoztatni. Ha nem szeretném, akkor rám sem lennének kíváncsiak.