Elég jó, ha elég cigányos? A hazai roma pop 20 évvel az áttörés után
Húsz éve jelent meg a Fekete Vonat első albuma, és meghozta a popzenei áttörést a romáknak. Kétrészes sorozatban térképezzük fel, hogy mi a helyzet ma, két évtizeddel később. Első cikkünkben L.L. Juniorral és Caramellel megyünk vissza a múltba. Mesélnek a saját tapasztalataikról, fejlődésről és a ma is masszívan élő előítéletekről.
Junior, egy igazi roma gyerek (Fekete vonat)
1998. Felfigyel az ország három cigány fiatalra, akik magyar és roma nyelven rappelnek a tiniszerelem mellett olyan témákról, mint cigány származásuk és az emiatt tapasztalt előítéletek. Dalaik rövid időn belül a slágerlisták élére kerülnek, és még mindig bőven tizenévesek, amikor már külföldön koncerteznek, vagy épp a CNN-en szerepelnek. A Fekete Vonat lesz az a zenekar, amely elhozza a romáknak a popzenei áttörést: szól a Forró a vérem nemcsak Budától Pestig, hanem a zsákfalvaktól kezdve a fővárosig, roma és nem roma közösségekben egyaránt.
Húsz évvel később a belvárosi lakásában találkozunk Lési Lászlóval, azaz L.L. Juniorral, aki maga is oszlopos tagja volt a zenekarnak. A Fekete Vonat feloszlása óta szólókarrierjét egyengető L.L. Junior szerint ahhoz, hogy a romák mai könnyűzenei helyzetéről beszéljünk, érdemes képzeletben visszamennünk az időben, egészen 1998-ig, amikor fontos változásokat hozott a bandájuk, hiszen ők voltak az első olyan cigány csapat, amely nem mulatósban vagy cigánydalban utazott.
„1998-ban a romákat nagyrészt kétféleképpen könyvelték el: vagy mint muzsikus cigányokat, akik bazseválnak a pörköltet lakomázó, rendszerint nem roma emberek vacsorája mellé, vagy mint bűnözőket, akik lopnak, csalnak, hazudnak.
Egy kicsit árnyaltabbá tettük a cigány képet
– magyarázza L.L. Junior. „Tényleg nem akarom magunkat fényezni, de előttünk nem igazán hívtak roma együtteseket a médiába, hacsak nem cigányzenét játszó muzsikusokról volt szó” – mondja a rapper, és nem túloz, hiszen ők voltak az első roma fiatalok, akiket Friderikusz Sándor meghívott a műsorába. Ez akkoriban tényleg mérföldkőnek számított, hiszen a kilencvenes évekig a romák hazai médiareprezentációja kimerült abban, hogy bűnügyi hírekben vagy a kiszolgáltatottságot megjelenítő riportműsorokban tűntek fel. A kabarék sztereotip szerepeit vagy a nótaműsorokat leszámítva nem láttuk őket szórakoztatóműsorokban, szappanoperákban vagy beszélgető show-kban.
Ahogy L.L. Junior is mondja, a Fekete Vonat sikerei után könnyebb volt az őket követő romáknak, akik a populáris zenében próbáltak meg érvényesülni. Mint például a 2000-ben felbukkant – Gáspár Győző alapította – Romantic együttesnek, amely a roma folklórból kiinduló modern zenéjével hamar országos népszerűségre tett szert. Aztán jött az óriási nézettséget generáló tehetségkutató műsor, a Megasztár, amely szintén sokat segített a romák társadalmi elfogadottságában, hiszen már az első szériában olyan, a származásukat nyíltan vállaló döntősöknek szurkolt a magyar társadalom zöme, mint Oláh Ibolya vagy Gáspár Laci. A második Megasztárt pedig már Molnár Ferenc Caramel nyerte, aki egy cigánytelepről érkezve lett az ország egyik legnépszerűbb énekese és egyúttal roma hőse is. De megnyílt a lehetőség az egyéb kisebbségek felé is. Gondoljunk csak a következő évad egyik nagy kedvencére, a félig ázsiai származású Hienre. Érthető, hogy még a New York Times is úgy írt a magyar műsorról, mint egy olyan jelenségről, amely rengeteget tett a rasszizmus ellen.
A Megasztár után még számos műsor adott teret a roma tehetségeknek, ilyen volt az X-Faktor, a Csillag születik vagy a Voice. A műsorokból ismertté várt előadók közül pedig sokan mai is az élvonalban vannak, mint például Molnár Ferenc Caramel, Gáspár Laci, Radics Gigi, Oláh Gergő vagy Horváth Tamás.
Ebben az országban nincsen vagy fekete, vagy fehér? (Fekete vonat)
Molnár Ferenc Caramel szerint ma, 15 évvel a Megasztár-győzelme után, a roma zenei tehetségek kitörését, előre jutását nem a származásuk, hanem sokkal inkább a szegénység és a mai napig létező szegregáció nehezíti meg. Szerinte a falvak és városok szélén található cigánysorok 15-20 évvel ezelőtt és ma is meghatározzák sok fiatal roma sorsát.
„Honnan tudná egy cigánytelepen felnőtt roma gyerek, hogyan törjön ki, amikor a saját, zárt közege nem tud neki irányt mutatni, mert nincs meg hozzá a szükséges tapasztalása – legyen szó munkáról, oktatásról, beilleszkedésről?” – teszi fel a kérdést az előadó.
Ő úgy véli, hogy ma a zene az a terület, ahol a cigány fiatalok ugyanúgy tudnak érvényesülni, mint a nem romák, de szerinte naivitás lenne azt gondolni, hogy a magyar társadalomra igencsak jellemző előítéletes gondolkodás nem jelenik meg valamilyen formában a könnyűzenei életben, vagy úgy egyáltalán, a szórakoztatóiparban.
„Természetesen én is kaptam és kapok ma is visszautasításokat a származásom miatt. Aki dolgozik és próbál előre jutni, az – és ezt ki kell mondani – óhatatlanul találkozik előítélettel, akármilyen cigányról is legyen szó. Engem már nagyjából ismer a magyar társadalom, tudják, hogy élek, és mégis, ha kapok negatív kritikát, az 99 százalékban a roma származásomnak szól. Vagy a testsúlyomnak. Szeretik a kettőt összevonni, és olyanokat írnak, hogy dagadt cigány, kancigány és hasonlók” – mondja az énekes.
Ezzel L.L. Junior is egyetért, és azt mondja, hogy 1998-hoz képest ugyan ma már tényleg színtelen a hazai könnyűzene, de ez nem jelenti azt, hogy a cigányság többi része nem szenved az előítéletektől, vagy nem éri őket hátrány az élet különböző területein. Úgy véli, hogy azok, akik roma előadókért rajonganak, még nem biztos, hogy felvennének roma származású munkaerőt is, vagy támogatnák, hogy cigányok költözzenek a szomszédba.
A rapper létező jelenségről beszél: a szociálpszichológiában a bekerítés fogalmát használják arra, amikor a többségi társadalom valamely kisebbség egy részét elfogadja, de a csoport többi tagjával szemben összezár. Ez itthon is jellemző, a társadalom korábban is hajlamos volt a muzsikus cigányokat kiemelni a roma közösségből, ahogy ma is: a magyar roma sztárok szinte kizárólag zenészek közül kerülnek ki, roma sportolót, műsorvezetőt, valóságshow-szereplőt csak elvétve vagy egyáltalán nem találunk a mainstream médiában. És míg ma a roma sztárok – akik zömében zenészek – a többség által elfogadottak, addig a magyarországi cigányságot sújtó előítéletek intenzíven élnek továbbra is.
Címkézésben jók vagyunk
Caramel pozitívnak tartja, hogy a hazai sztárok között ma már bőven találunk romákat, ugyanakkor szerinte a kereskedelmi csatornák szórakoztató műsoraira még ma is jellemző, hogy nem megfelelően tálalják a roma kultúrát. Épp ezért ő következetesen nem vesz részt olyan szórakoztató műsorokban, és nem tesz eleget olyan felkéréseknek, amelyeknél úgy érzi, hogy csak a sztereotípiákat erősítik. Szerinte ugyanis a roma előadóknak is szerepük van abban, hogy a cigányságról alkotott kép árnyaltabb lesz-e vagy sem.
„Fel kellene ismerniük azokat a helyzeteket, amikor a média arra akarja használni őket, hogy tipikus cigány karaktert fabrikáljanak belőlük, akin nevetni lehet”
– mondja Caramel arra utalva, hogy a roma sztárok esetében gyakori, hogy a műsorszerkesztők a roma kultúra egzotikusnak feltüntetett attribútumait emelik ki, mint például a Győzike showban, vagy a velük kapcsolatos, berögzült sztereotípiákra erősítenek rá. Ez kétségtelenül létezik, viszont összefüggésben van azzal, hogy a sztárság egyik elengedhetetlen feltétele az átlagostól való eltérés – a hazai viszonyok között pedig ennek kiválóan megfelel az etnikai másság.
Mindazonáltal több hazai kutatás is arra jutott, hogy a szórakoztató médiaműfajokban nem létezik a romákra irányuló nyílt és általános előítéletesség, egyes műsorok viszont elmélyíthetnek sztereotípiákat. Hogy mindez hat-e bármilyen módon a cigányokkal kapcsolatos attitűdökre, arra nincsenek konkrét válaszok. A médiatudomány jelenlegi eredményei szerint ugyanis legfeljebb annyit lehet felelősen állítani, hogy elképzelhető, a romákkal kapcsolatos médiatartalmak valahogyan, valameddig hatnak a nézők, olvasók attitűdjeire, de hogy a médiahatás milyen mértékű, az nehezen bizonyítható.
Molnár Ferenc Caramelnek meggyőződése, hogy azok a műsorok, amelyekben az etnicitást szórakoztató elemként használják, igenis hatnak a nézők gondolkodásmódjára, és szerinte ezt igazolja az is, hogy a karrierje során többször megkapta romáktól és nem romáktól egyaránt, hogy ő nem elég cigányos. „Rossz ezt hallani, mert imádom a hagyományainkat, a zenéinket, de nem gondolom azt, hogy az az igazi cigány, aki butaságokat beszél, akin nevetni lehet, aki a töltött káposztát eszik nokedlivel. Ennek semmi köze a cigány kultúrához, mint ahogy annak sem a roma identitásomhoz, hogy nem cigányzenét játszom” – mondja Caramel, aki negatívumként még a skatulyázást említi. Azt nem vitatja, hogy a Megasztár idején okkal kapott hangsúlyos szerepet a származása, de szerinte ez a címkézés mára értelmét vesztette, hiszen rég nem ő az egyetlen hátrányos helyzetű roma fiatal, aki befutott. „Magyar popelőadó vagyok, aki történetesen cigány származású és ugyanúgy cigánynak érzem magam, mint magyarnak” – magyarázza, és hozzáteszi, szorgalmának, tehetségének, nem pedig a cigány származásának köszönheti a közel 15 éve töretlen karrierjét.
L.L. Juniort is zavarja, hogy míg más popelőadókra az eredményeik és szakmai státuszuk alapján hivatkoznak, addig őt roma származásával jelzőzik.
„Jobban örülnék, ha Fonogram-díjas, többszörös platinalemezes előadóként és nem roma rapperként emlegetnének”
– mondja.
Bár a két előadót még mindig sokan roma előadóként emlegetik, az újabb generációra ez már nem igazán érvényes. Bernáth Gábor médiakutató szerint a 2000-es évek elején felbukkant, magukat romaként azonosító énekesekkel szemben – mint Caramel, Oláh Ibolya vagy Gáspár Laci – az új felfedezetteknél már nem hangsúlyos a származásuk, mindenképpen elenyésző ahhoz képest, mint amennyire 15-20 évvel ezelőtt ez fontos volt. Gondoljunk csak az új generáció sztárjaira, Radics Gigire vagy Horváth Tamásra, akikről tudjuk ugyan, hogy romák, de ez nem lett a médiában hírértékű információ.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
