Idén olyan filmeket mutatunk be, amelyek a munkaerőpiacok gyors változásainak következményét, a múlt vitás és megosztó örökségét, a háború és társadalmi igazságtalanság sújtotta emberek szenvedését, az ember környezetre gyakorolt hatását illetve a környezet megóvásában játszott szerepét és felelősségét vizsgálják

– foglalta össze köszöntőjében Oksana Sarkisova, fesztiváligazgató a 15. Verzió Filmfesztivál témáit.

Korábban már bemutattuk a Földünk a tűréshatáron szekció legizgalmasabb filmjeit, most pedig az Életünk a munka című gyűjtésből válogattunk.

Tesszük, amit mondanak

Hogyan működik a svéd munkaügyi hivatal? – teszi fel a kérdést egy gyanútlan érdeklődő az egyik alkalmazottnak.

Tesszük, amit mondanak

– jön a válasz. Erik Holmström és Fredrik Wenzel dokumentumfilmjében bent ülünk a végtelenül rideg, szürke hivatalban, ahol adminisztrátorok és recepciósok beszélnek a finoman szólva is őrült bürokrácia útvesztőiről. Az idézett párbeszéd valóban elhangzott, Roland Paulsen szervezeti kultúráról írt könyvéből való. Őt követjük, ahogy elvegyül az alkalmazottak között és figyeli őket, ebédel velük, részt vesz az értekezleteken.

verzio.org

A dolgozók kockafejű, szürke kartonbábuk, akiket emberek mozgatnak: ezzel a pofonegyszerű trükkel érzékeltetik az alkotók, hogy a kezdeti lelkesedés után gyakran csak fásultan követjük az utasításokat. De ki milyen stratégiát alkalmaz a túlélés érdekében? Hogyan segítsen jó szívvel a munkaügyi hivatal dolgozója a munkanélkülinek, ha ő maga értelmetlennek találja a saját munkáját? Mi van, ha már egyáltalán nem hiszünk abban, amit csinálunk? Hát, tesszük, amit mondanak.

Szembesítés

Yi Yeting foglalkozásból eredő leukémiában szenved, és közben a hasonló helyzetben lévőknek segít. Csatlakozik egy olyan szervezethez, amely a munkahelyi balesetek, megbetegedések áldozatait támogatja, majd rájön, hogy számos olyan áldozat van ott, aki korábban elektronikus eszközöket gyártó cégeknél dolgozott – az nem is kérdés, hogy ezeknek a nagy része (a film szerint a számítógépek és a kamerák kilencven, a telefonok ötven százaléka) Kínában készül. A Szembesítés számos olyan fiatal, új generációs vándormunkást mutat be, akik a vidéki szegénység miatt kénytelenek voltak gyári munkára jelentkezni, távol az otthonuktól.

Sokan rettenetes körülmények között dolgoztak alacsony bérért és rendkívül hosszú munkaidőben, ám sajnos nem ez a legrosszabb: a gyárakban súlyosan mérgező anyagokkal kellett dolgozniuk. Néhány évvel ezelőtt robbant a bomba, hogy az Apple fő beszállítója, a Foxconn korábbi munkavállalóinál nagyon magas a leukémiás megbetegedések száma. A dokumentumfilm azokról az áldozatokról beszél, akik nagyon fiatalon lettek betegek, a munkavállalóik pedig nem vettek róluk tudomást, megvesztegették vagy összeesküvéssel vádolták őket. Milyen eszközökhöz nyúlhat egy kínai gyári munkás, ha kiderül, hogy a munkája miatt lett leukémiás? Milyen jogi lépéseket tehet, ha a nagyvállalat egyértelműen tagadja az esetet? A Szembesítés zseniálisan dolgozza fel a témát, és a tragédiák ellenére rámutat: van remény a változásra.

Végkimerülésig

Az elmúlt években számtalan ember mesélt Saša Uhlová újságírónak arról, milyen a munkája. Hogy milyen kevés pénzt kapnak azért a munkáért, amit elvégeztek, hogy mennyi túlórát kellett vállalniuk, és milyen nehéz körülmények között kellett dolgozniuk. Amikor Saša arról kérdezett, hogy idézhetné-e őket egy-egy cikkben, visszautasították, féltek tőle. Elhatározta hát, hogy úgy fogja kideríteni, milyenek Csehország legrosszabbul fizetett állásai, hogy megpályázza őket.

Jelentkezik többek között kórházi mosodásnak, csirketelepi munkásnak, kasszásnak, és hulladék-feldolgozóba szemétválogatónak – a munkahelyein töltött napokat és kollégákat pedig rejtett kamerával rögzíti.

Igyekszik, hogy ne bukjon le, de néha azért arra tereli a beszélgetést, hogy megkérdezze munkatársait, mit gondolnak a körülményekről. Fáradtságuk és fásultságuk pedig egyértelműen mutatja: úgy érzik, nekik ez jutott, úgysem lehet mit tenni.

Az újságíró betanított munkásként dolgozott minimálbérért, és bár a projekt alatt csak 554 órát dolgozott, világossá vált számára, hogy a 11-12 órás műszakok mellett mennyire nehéz helytállni anyaként is, mivel alig látta a gyerekeit. Uhlová motivációjának apránkénti elvesztése teszi igazán személyessé, szekciójának kiemelkedő darabjává ezt a filmet.

A 15. Verzió Dokumentumfilm fesztivál filmjeit megnézheti november 6-11. között Budapesten, illetve november 15-25. között országosan az art mozikban.