Az eredeti Gawain-kézirat.

Wikipedia

A Sir Gawain és a Zöld Lovag egy ismeretlen angol költő 14. századi verses lovagregénye, amely az egyik legrégebbi Arthur-legendát dolgozza fel, és - a karácsonyi ünnepkör szokásaihoz hasonlóan  - szép példája annak, hogyan fonódott össze egymást erősítve, gazdagítva a keresztény és a kereszténység előtti szimbolika.

Arthur király megkapja a csodás történetét

Camelotban újév napján Arthur király - jó szokásához híven - addig nem kezdi el a lakomát, míg csodát nem lát. Ekkor – a vízkeresztig tartó karácsonyi ünnepségek kellős közepén – különös vendég, egy óriási lovag lép a terembe, akinek mindene zöld: a ruhája, a haja és még a bőre is. A Zöld Lovag bárkinek megengedi, hogy lefejezze, de az ellenfélnek később vállalnia kell a viszonzást. A kihívásra Sir Gawain, a kerekasztal egyik legnemesebb lovagja felel, és ezzel tanulságos kalandok veszik kezdetüket.

Sir Gawain ugyanis egyetlen csapással le is vágja a Zöld Lovag fejét. Csakhogy a rettenetes figura nem hal meg, hanem emlékezteti Gawaint az ígéretére, majd ellovagol.

Sir Gawain lefejezi a Zöld Lovagot. Ismeretlen művész illusztrációja az eredeti Gawain-kéziratból.

Wikipedia

Fordul az év, Gawain útnak indul, majd szenteste kimerülten megérkezik Bertilak várába, ahol a várúr és szépséges felesége marasztalják – hiszen közel van a Zöld Kápolna, ahol a lovaggal találkoznia kell. Másnap Bertilak háromnapos vadászatra indul, és alkut köt Gawainnel: esténként Gawainé lehet a zsákmány, ha cserébe a lovag is átadja, amit neki sikerül szereznie a nap folyamán.

Csakhogy alig teszi ki a lábát Bertilak a várból, a felesége megpróbálja elcsábítani Gawaint. A lovag visszautasítja a hölgyet, mindhárom nap csupán csókot hajlandó elfogadni tőle, amelyeket este át is ad Bertilaknak, de nem árulja el, kitől kapta. Harmadnap Lady Bertilak rábeszéli Gawaint, hogy fogadjon el tőle egy zöld selyemövet, amely megvédi a végzetes csapástól. Gawainen ekkor felülkerekedik a félelme: aznap este az övről hallgat.

A Zöld Kápolnánál aztán a Zöld Lovag háromszor sújt le a zöld övet viselő Gawainre, de csak harmadszor ejt egy kis sebet a nyakán. Kiderül, hogy a Zöld Lovag maga Bertilak, és a kihívás egy játék, amelyet Arthur varázsló nővére, Morgan le Fay talált ki, hogy próbára tegye a kerekasztal lovagjait.

Gawain persze szégyelli magát, hiszen félelemből nem vallott az övről, és megszegte a fogadalmát.

Hazatérve Camelotba, szégyenbélyegként viseli az övet, és elmeséli, hogy járt. Arthur királyt viszont annyira megrendíti a (jó) történet, hogy elrendeli, Gawain kalandjának emlékére ezentúl minden lovagja hordjon zöld övet – de nem a szégyen, hanem a megbecsülés jeleként.

Amikor a bukás tesz jobb lovaggá

Az eseményeket keresztül-kasul átszövi a keresztény karácsony és az aktuális vallásoktól független téli napforduló szimbolikája.

Lady Bertilak Gawain ágya mellett. Ismeretlen művész festménye az eredeti kéziratból.

Wikipedia

Az emberiség az ősidők óta ünnepli a téli napfordulót: az északi féltekén ezekben a napokban a leghosszabb a sötétség, majd a fordulóval fokozatosan növekedni kezd a világosság. A kereszténység első századai során a fény születését vagy győzelmét olyan ünnepek keretében ülték meg a Római Birodalom lakói, mint a szaturnália, vagy a Napisten (Sol Invictus – a ‘legyőzhetetlen nap’), illetve a perzsa eredetű világosság és megváltó isten, Mithrász születésnapja. Az első keresztények viszont ezek helyett inkább Jézus születésére emlékeztek. A társítás adta magát, hiszen a Krisztus-szimbolikában nagyon erőteljes a világosság, a Nap jelenléte – János evangéliuma szerint Jézus maga nevezte magát a világ világosságának:

Én vagyok a világ világossága. Aki követ, nem jár többé sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.

A téli napfordulóhoz – ciklikus jellege miatt – erősen tapad az újjászületés koncepciója is. Megvan még Dickens szívtelen uzsorása a Karácsonyi énekből, aki előnyére változott?

Az ilyen megújulást viszont az archaikus gyökerű vagy archaikusan építkező történetekben nem adják könnyen. A Karácsonyi énekben Scrooge-nak, az uzsorásnak a szellemek külső “inspirációin” túl magának kell szembenéznie azzal, hogyan élt és gondolkodott azelőtt, és elszánni magát, hogy változtat ezen. Hasonlóan nagyformátumú emberi fejlődéstörténet Gawainé is, még ha a lovagi páncél csillogásától elsőre talán nem látszik a maga teljességében.

A próbán tulajdonképpen kudarcot valló, ezért szégyenkező Gawain érettebb emberként tér vissza Camelotba. A Zöld Lovag próbáján Gawain szembesül a saját gyarló emberi természetével, az esendőségeivel, és ezeket felvállalva képes tanulni belőlük. Így a maga tökéletességébe vetett hiú büszkeség csorbája jobb lovaggá teszi, még ha eleinte úgy is érzi, elbukott.

Gawain történetét az teszi szokatlan beavatástörténetté, hogy

a várakozásainkkal ellentétben a hős nem a győzelemtől vagy a sikertől, hanem egy kudarc által válik többé és jobbá.

Ebben az olvasatban pedig kifejezetten modernnek is mondhatnánk. Az a szép, hogy bár az idealizált lovagi eszmények világába kalauzol, a történet olyan, ma sokat hangoztatott, mondhatni divatos értékek örökérvényűségére mutat rá, mint az önreflexió, a belátás, a tanulási képesség, vagy hogy nem a kudarc számít, hanem hogy mihez kezdünk vele.

Van itt még egy izgalmas figura Gawain mellett

A Zöld Ember ábrázolása a bambergi katedrálison Németországban, a 13. század elejéről.

Wikipedia

Az archaikus történetek törvényszerűségei szerint az ilyen tapasztalatok mellé mindig jár egy beavató is, aki felkavarja az állóvizet, mozgásba lendíti az eseményeket, és az ő legyőzésével vagy próbáján lép szintet a hős.

Ez a beavató most a Zöld Lovag, akiről úgy gondolják, hogy a Zöld Ember (Green Man) alakjából eredhet. Az alapvetően az újjászületést, a természet tavaszi megújulását megtestesítő istenséget legtöbbször zöld levelek közül előbukkanó, levelek alkotta arcként ábrázolják. Az évezredek során számos kultúrában felbukkant szerte a Földön, Sir Gawain történetébe minden bizonnyal a kelta örökségből érkezett. Mert ez a sztori egyébként tele van germán és kelta eredetű motívumokkal (a Zöld Lovag mellett a lefejezés, az öv) is, de ez már túl sok lenne ebbe a cikkbe.

A zöld egyébként trükkös szín a brit hagyományban. A költemény keletkezésének idején az ördög színének tartották, ami miatt az irodalomtörténészek egy része ördöginek látja a Zöld Lovagot is. Mások viszont óvatosságra intenek:

túl összetett figura ahhoz, hogy egyértelműen el lehessen helyezni a morális spektrum valamelyik szélső pontján.

Az angol folklórban a zöldet a tündérekkel, a pusztulással épp úgy összefüggésbe hozták, mint a természettel; a kelta mitológiában a balszerencse és a halál színe – de tőlük jön a Zöld Ember-motívum is. És ha végiggondoljuk, a Zöld Lovag éppen ilyen ellentmondásos és kettős alak: fenyegető és beavató, aki így vagy úgy, de átvezet a legsötétebb napokból a világosabbak felé.

Továbbá amellett, hogy ott lüktet benne az újjászületés egy univerzális istensége, a szövegben gyakran a karácsony hagyományos színeivel együtt jelenik meg: a költő ugyanis több helyen társítja hozzá a pirosat és az aranyat is.

A Sir Gawain és a Zöld Lovag ezek mellett tele van direkt keresztény motívumokkal is. Például mikor Gawain eltéved, Szűz Máriához imádkozva találja meg a helyes irányt. Később viszont, mikor az övbe veti a bizalmát, elbukik. Szégyenének oka így az is, hogy megrendült a hite, ami addig olyan szilárdan vezette. És bár az ilyen fordulatok, motívumok miatt a szöveg könnyen eshetne a didaktikusság csapdájába, ez mégsem történik meg. Sir Gawaint a vívódásai, a kételyei, a félelmei friss, eleven alakká teszik, aki a nehézségek ellenére, önmagát legyőzve törekszik, hogy megfeleljen a számára fontos lovagi ideáknak.

(A vezető kép Edmund Blair Leighton festménye: Isten hozzád!)

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: