Amikor Stephen King csúcsformában van, legfrappánsabb alapötletei is saját magunkkal szembesítenek. Általában teljesen mindegy, hogy az író közben belekever-e a történetbe boszorkánylányt, kísérteteket, gyilkos autót, veszett kutyát – a vége mindig az, hogy a horrort ott találjuk az emberi lélek legsötétebb bugyraiban: gyarlóságaink, félelmeink, kicsinyeskedéseink, bűneink között, és csak rajtunk múlik, tudunk-e győzedelmeskedni felettük.

A Kedvencek temetője (amely magyarul 1993 óta olvasható, az első kiadást Állattemető címen jelentette meg az Európa Könyvkiadó), az a regénye Stephen Kingnek, amelyben a cselekmény csak úgy mehet előre, ha a szereplők képtelenek győzedelmeskedni. Végzetük elől nem menekülhetnek, mert King nem hagyja nekik, hogy megtegyék – nem hagyja nekik, hogy egymásba kapaszkodhassanak.

A Kedvencek temetőjének az a csapdája, hogy nem lehet rá legyinteni. Nem lehet azt mondani, hogy ugyan már, ha nekem meghalna egy szerettem, és a házamhoz közel lenne egy indián temető, ahonnan állítólag kimásznak a halottak, és újra életre kelnek, engem bizony nem kínozna a gondolat, hogy elásom oda a macskámat, a fiamat, vagy bárkit, akit épp elveszítettem.

Szerencsére nincs ilyen temető a házaink közelében, de King azt mondja, igazából ott van az, barátocskáim. Ott van bennünk, s ha engedünk az öngyilkos gondolatnak, a kétségbeesésnek, akkor bizony oda temetjük azokat, akik hiányoznak nekünk, akik nélkül, úgy érezzük, nem lenne élet az életünk. Ám ha ezt megtesszük, magukhoz húznak, s az ő haláluk minket is felemészthet.

Emlékezni kell megtanulni: azért kell megdolgozunk, hogy halottaink bennünk élhessenek tovább – de előtte nem spórolható meg az elengedés kínja és gyötrelme.

Paramount Pictures Hungary / Kedvencek temetője

Örökérvényű gondolatok, de lehetnének unalmasak is, viszont Stephen Kingnél nem azok. Sokkal inkább letaglózóak és megrendítőek. És bölcsek. A szokásos remake-lázon felül nyilván ezért is izgatta még mindig a filmesek fantáziáját a regény – meg azért is, mert nem készült még belőle jó filmváltozat. Az 1989-es adaptációnak rendben volt a hangulata, ám borzalmasak voltak a színészek, ügyetlenek a trükkök, s ennyi elég is ahhoz, hogy helyet kínálhasson egy eljövendő újabb próbálkozásnak.

A producereknek Kevin Kölsch-re és Dennis Widmyerre esett a választásuk, akik Tiszta tekintet című ötletes és különös hangulatú horrorfilmjükkel hívták fel magukra a figyelmet, még 2014-ben. Mindketten nagy King-rajongók (jó, mondjuk, mernének mást mondani), és azt nyilatkozták (jó, mondjuk mertek volna mást nyilatkozni), hogy ők a regényhez ragaszkodnak, ahhoz tartják magukat. Nem foglalkoznak a korábbi filmváltozattal. A jó hír az, hogy nem csak a szándékukat igazolja a végeredmény, a tehetségüket is.

Paramount Pictures Hungary / Kedvencek temetője

Az új Kedvencek temetője lényegében egyetlen nagyon fontos dologban tér el a könyvtől: abban, hogy A MACSKA után a páréves kisfiú helyett a kisiskolás korú kislány lesz a második áldozat. Egyszerűen azért, mert ha kitartanak a baba mellett, CGI-t kellett volna használniuk, vagy bábut (ahogy 1989-ben tették), s könnyen nevetségessé válhatott volna a legsokkolóbb jelenetek egyike.

De hogy pontosan hogyan, és miképpen búcsúzunk Ellie-től, mi történik vele és a családdal, természetesen nem írom le azok kedvéért, akik nem olvasták a regényt, és nem látták a korábbi filmet. De a spoiler szócskát azért nem is tettem ide, mert ebben a sztoriban nem igazán vannak a fordulatok. Ebben a sztoriban pontosan az történik, aminek történnie kell. Pont ettől hátborzongató: a szigorúságtól, amit Kölsch és Widmyer ügyesen használ, s egy másodpercig sem enged belőle.

Paramount Pictures Hungary / Kedvencek temetője

Ez a kingi szigorúság az, ami most nem tud lazulni, és ezért lesz a Kedvencek temetőjéből abszolút működőképes horrorfilm és hatásos lélektani dráma, ami ugyan kellően brutális, de sokkal inkább felkavaró. Azért is tud az lenni, mert most a színészek sem vallanak kudarcot: Jason Clarke és Amy Seimetz párosa nem kiemelkedő ugyan, de pont azt hozzák, amire szükség van egy ilyen látszólag nyers történetben (hogy John Lithgow remek lesz, ahhoz nem fért kétség). Azok az apró toldások sem állnak rosszul a filmnek, amelyeket a forgatókönyvírók, Matt Greenberg és Jeff Buhler hozzátettek a történethez.

Azt nem merem állítani, hogy klasszikus született – de az biztos, hogy ha feltétlenül muszáj (újra) megfilmesíteni egy klasszikust, azt csak így szabad csinálni. Ilyen következetesen.

Paramount Pictures Hungary / Kedvencek temetője

Kényelmetlen nézni.

Azt hiszem, ez a legnagyobb bók, ha a Kedvencek temetőjéről beszélünk.

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: