Éjmélyből fölzengő - ez volt a Slayer búcsúkoncertje Budapesten

Éjmélyből fölzengő - ez volt a Slayer búcsúkoncertje Budapesten

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
Németh Róbert

Búcsúturnéjának budapesti állomásán is pályafutása legjavával kedveskedett rajongóinak az amerikai metállegenda. Slágerparádé, őrületes pirotechnika, audiális ütvefúrás - ott voltunk a Papp László Budapest Sportarénában.

Nem vagyok metálos. Ez nem esztétikai ízű állásfoglalás, csak egy egyszerű kijelentő mondat. Nem az, hogy nem vagyok tisztában a műfaj fontosságával, korszakalkotó mivoltával, értékeivel, meg ilyenek, hanem egyszerűen csak nem érintett meg sosem. Vagyis ez így nem pontos, többek közt a New Orleans-környéki, súlyos, mocsaras cucc, a Down, a Crowbar és társaik, meg az art-rockos, art-popos linkjei miatt a Deftones is közel áll hozzám (isten bizony, életem egyik legjobb koncertje volt a szigetes fellépésük), de nagyjából ennyi.

És akkor mi a francot kerestem egy Slayer-koncerten?

©

Valamikor, nagyjából egy éve egy éjszakai csetelés során az egyik legjobb barátom, miközben rendes zenebuzi módjára Rick Rubin producer munkásságáról folytattunk hosszas eszmecserét, nyomatékosan és folytatólagosan felszólított arra, hogy ugyan tegyem már félre a Slayer együttessel kapcsolatos előítéleteimet és legyek szíves, hallgassam meg azt a három Slayer-lemezt, amelyekért a szikár soundjáról és purista hozzáállásáról ismert amerikai sztárszakember felelt.

Így történt, hogy ez a három album, a Reign In Blood, a South Of Heaven, valamint főleg de leginkább a Seasons In The Abyss megvett kilóra. Amit mondjuk sosem találtam meg a Metallicában (pedig, igen, tudom, tisztában vagyok James Hetfieldék zenetörténeti jelentőségével), az szembejött a Slayer súlyos, feszes, mély, mégsem szögletes számaiban.

©

Úgy volt, hogy már a Slayer búcsúturnéjának bécsi állomására is eljutok (illetve akkor még nem volt is, hiszen abban a pillanatban még nem tudhattuk, hogy lesz pesti koncert), de úgynevezett más irányú elfoglaltságaim miatt mégsem az lett, hanem ez, az utolsó budapesti fellépés.

Az Aréna erre az estére nem telt meg teljesen, de - nem meglepő módon - jóval többen jöttek el, mint Tom Arayáék legutóbbi sportcsarnokos koncertjére. Többnyire férfiak, többnyire harminc pluszosok - nők, ha nem is alig-alig, de jóval kevesebben - többnyire természetesen zenekaros pólóban, leginkább slayeresben, de a metálkirályság további hősei is felvonultak a gazdag kínálatban.

©

És, ami azt illeti, nem kellett csalódni az utolsó randevún. Az 1981-ben alakult, műfajteremtő zenekartól (amely 2013-ban két alapítótagját is elveszítette, Jeff Hanneman gitáros meghalt, a fantasztikus dobos, Dave Lombardo pedig végleg kiszállt) Bosch-festményekbe oltott pogány szertartással, lángoló tüzekkel vegyített audiális ütvefúrást kaptunk, sőt, néha szőnyegbombázást vagy éppen teherautók száguldottak át a fejünkön.

És persze, ha szabad mondani, Slayer-slágerparádét, hogy mindenki boldogan mehessen haza. És - bár a zenekar nem adott ráadást, hanem az utolsó szám után még egy kicsit integetett a közönségnek, megköszönt mindent és elköszönt, majd felkapcsolták a villanyokat - a koncert utolsó harmada, a Seasons In The Abyss-Hell Awaits-South Of Heaven-Raining Blood-Black Magic-Dead Skin Mask-Angel Of Death-számzuhatag bőven garantálta, hogy nagyon így is legyen (a koncert teljes szetlistája itt olvasható).

 

©
Hozzászólások