szerző:
Németh Róbert
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Azok után, hogy aktuális turnéjával csúcsot döntött, a Szigeten (és a Szigetnek) is feljebb rakta a lécet a mai könnyűzene vörös üstökű hőse. Minden idők legnagyobb szigetes közönsége előtt zenélt a szomszédsrác. Ott voltunk az elképesztő tömegben.

Sziget 2019
Ed Sheerannel nyit, és a fesztivál történetének legdrágább zenekarával, a Foo Fightersszel zár az idei, szám szerint 27. Sziget. Ennek megfelelően az első és az utolsó napra is teltházat várnak a szervezők. De minket az is érdekel, hogy mi lesz a kettő között. Ott leszünk, kövesse velünk ezt az egy hetet!
Friss cikkek a témában

Egyszemélyes produkció minden bizonnyal nem keresett még annyi pénzt, és nem is lépett fel annyi ember előtt a Szigeten, mint amennyit összezenélt szerda este Ed Sheeran. Mint ahogy általában sem egy, sem többtagú produkcióra nem váltott még ennyi ember belépőjegyet a Hajógyári Szigetre (erről részletesebben egy másik szigetes cikkünkben is). A  brit gitáros-énekes bankot robbantott Óbudán.

©

De miért? Meg hogyan?

Ismerik azt a toposzt a háborús filmekből, amikor az ejtőernyősök fél perccel később ugranak ki a repülőgépből, ezért több kilométerre a tervezett célterülettől landolnak, mondjuk egy mocsárban vagy az ellenség birtokolta város főterén, ahol leszedik őket, mint az agyaggalambokat. Na ez van az idén 28 éves zenésszel is: ha egy kicsit állítunk a sors potméterein, simán lehetne szimpatikus utcazenész valamelyik londoni metrómegállóban, vagy kedves egy szál gitáros fellépő kis klubokban. Ilyen helyekről indult, de látjuk milyen sokra vitte.

©

Elképesztő albumeladások, milliárdos Youtube-megtekintések, csúcsdöntő turné. Miközben csak tippelgetünk, hogy mi a titka a legutóbb a Yesterday című félresikerült moziban is látott Ed Sheerannek. Mert titka van neki, az egészen biztos. Másképpen nem vonzana olyan méretű, annyira sokszínű és összetett közönséget egy fesztiválra.

©

Pedig amúgy, ha jobban belegondolunk, nincs nagy megfejtés. Ed Sheeran a jófej szomszédsrác, a cukifiú, a jófiú, aki a friendzone-ból énekli szerelmes és érzelmes dalait, aki nem nyomulós, nem karcos, nem harsogó, hanem szelíd és szolid. A lehető legkevésbé megosztó. Éppen ellenkezőleg. Közös többszörös. Egy jó nagy közös többszörös.

©

Szeretheti az, aki az akusztikus gitáros zenéért és a dalnokokért van oda, meg az is, aki az elektronikusra hangszerelt, soulos popzenéért (hiszen Sheeran legutóbbi lemeze, az idén megjelent No. 6 Collaborations Project már kevéssé hasonlít egy nájlonhúros, akusztikus gitáros igric művére, ugyanakkor a zenész a koncertjein természetesen dalszerző-gitáros-énekesként áll szeretett közönsége elé, nem hanyagolja a múltat).

©

És szerethetik apák, anyák és gyerekek, kis- és nagykamaszok, fiatal felnőttek egyszerre. Sőt, a nagymamák, nagypapák is. Mindenki mást láthat bele. A kamaszlányok a fiút, akivel jó lenne randizni, a fiúk a legjobb barátot, akivel megbeszélhetik az élet nagy dolgait, de akár a hétvégi focimeccset is, a szülők meg a srácot, akivel szívesen elengedik a lányukat randizni, a fiúkat pedig lájtosan bandázni.

Az Ed Sheeran-féle nagy sikerek mögött általában ilyen, mindent átívelő személyiségre bukkanunk. Miközben a nagy slágerei azért nem mind olyan őrületesen nagy slágerek, a zenéje derékhada kifejezetten unalmas és érdektelen pop, a fazonja nem jön le a színpadról, nem az a csávó, akiről nem tudod levenni a szemedet, mert akkora figura.

©

Viszont, hogy még egy szempontot behozzunk, épp megfelel annak a generációnak, melynek mainstreamje nem őrült és hedonista rocksztárokat és nem fura, intellektuális világító fáklyákat akar a színpadon látni, hanem épp olyan megbízható fickókat emel pajzsra, mint Ed Sheeran.

Aki nem mellesleg tök profi zenész, és uralja a folyamatokat a színpadon.

©

Mint említettük, egymaga tolja: akusztikus gitárjával és a különböző zenei és éneksávokat valós időben rögzíteni és visszajátszani képes looperjével ad ki egy teljes zenekarnyi vagy stúdiófelvételnyi hangzást. És néha hátracsapja vagy le is teszi a hangszert, olyankor pedig profi és dinamikus frontemberként mozgatja a közönséget.

©
Sőt, felveszi a magyar válogatott mezt is, hiszen egy kedves és figyelmes fiatalemberről beszélünk, aki természetesen legnagyobb slágereiből összeállított fesztiválbesztoffal kedveskedett a közönségnek.

A siker pedig nem marad el.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Csányi Nikolett - Czeglédi Fanni Élet+Stílus

Mégis mit esznek az emberek Ed Sheeranen?

Egyszerű és nagyszerű, olyan hétköznapi – ez volt az ítélete minden idők legnagyobb szigetes közönségének Ed Sheeranről, a szomszéd fiúról. De a legtöbben nem tudtak elvonatkoztatni a vörös hajától sem. Az egyszemélyes produkció titkát próbáltuk megfejten a szerda esti koncert előtt.

Az Origo volt tulajdonosának cége 1,95 milliárdért intézi majd a jegybank kommunikációját

Az Origo volt tulajdonosának cége 1,95 milliárdért intézi majd a jegybank kommunikációját

Pont úgy "üvölt" az új top Ferrari, ahogy egy hibridtől várni lehet – videó

Pont úgy "üvölt" az új top Ferrari, ahogy egy hibridtől várni lehet – videó

Érkezik Putyin, Szijjártó bejelentette, fontos szerződéseket írnak majd alá

Érkezik Putyin, Szijjártó bejelentette, fontos szerződéseket írnak majd alá

Tíz éve nyertünk vb-bronzot Egyiptomban – mi lett az U20-as hősökkel?

Tíz éve nyertünk vb-bronzot Egyiptomban – mi lett az U20-as hősökkel?

Kedvező ár, nem semmi specifikációk: bemasírozik Európába telefonjaival a Realme

Kedvező ár, nem semmi specifikációk: bemasírozik Európába telefonjaival a Realme

Szankciók nélkül is sokat veszíthet Erdogan, ha folytatja a támadásokat

Szankciók nélkül is sokat veszíthet Erdogan, ha folytatja a támadásokat