„Talán Ady ideje az az utolsó pillanat, amikor a nemzet kérdései, a magyarság kérdései még átélhető egzisztenciális és történelmi problémaként lobbanhattak föl a zsidóságban. (...) A Tanácsköztársasággal, a Horthy-korszakkal, de különösen a Vészkorszakkal a szellemi-lelki összeforradás lehetősége megszűnt. (...) Manapság egyre határozottabban érződik, fordított asszimilációs törekvések mutatkoznak az országban: a szabadelvű magyar zsidóság kívánja stílusban és gondolatilag »asszimilálni« a magyarságot. Ehhez olyan parlamenti dobbantót ácsolhatott magának, amilyet eddig még nem ácsolhatott soha” – fejtegette Csoóri Sándor a szerkesztőbizottsági elnökként az ő nevével fémjelzett Hitel című folyóirat 1990 szeptember eleji számában.

Az írás hatalmas port vert fel. Elképedést nem is ez a szalonzsidózó gondolatmenet keltett – a költőnek ebben voltak élenjáró elődjei –, hanem az, hogy mindezt egy vitathatatlan tekintély írta le. Az a költő, aki Illyés Gyula halála után a népi írók ikonjának s egyfajta igazodási pontnak számított már a Kádár-korszak utolsó két évtizedében is.

A költőt, írót magában háttérbe szorítva Csoóri – számos más alkotótársához hasonlóan – ekkoriban mindjobban belebonyolódott a közéletbe. 1988-ban alapító atyja volt a Magyar Demokrata Fórumnak, és hamar felismerte, hogy a végső győzelem érdekében a párt első vezetőjét – egyébként jóbarátját –, Bíró Zoltánt a kommunista múlttal nem vádolható Antall Józseffel kell felcserélni. E pártelnökcserepuccsban vezető szerepet játszott, cserébe nem fogadta el sem a társelnöki posztot, sem Antall azon ajánlatát, hogy a választások után legyen ő a frissiben kikiáltott köztársaság első elnöke. Akkori politikaalakítói súlyát jelzi az is, hogy – amint az a naplójában olvasható – utólag megbán(hat)ta azt, hogy Göncz Árpádra viszont úgymond rábólintott.

A politikától menekülő ember a költészetről s a nemzetről elmélkedve kanyarodott rá a vihart kavaró eszmefuttatására. S naplójának tanúsága szerint az üldözöttség pózába merevedve még két évvel később is értetlenül fogadta a „néhány megszívlelendő vagy megvitatható mondatára” született „golyózápor-válaszokat”.

A Csoóri által leírtakra született válaszokról, ahogy ő írta, a „szellemi lincseléséről” a HVG e heti számában és a hvg360-on olvashat bővebben.