Becsicskult a Lucasfilm: a kísérletező kedvű, a közönség által igen vegyes fogadtatásban részesült Az utolsó Jedik után túlbeszélt biztonsági játéknak szánt erőltetett menettel zárják a harmadik trilógiát. Kritika.
Kathleen Kennedynek, a Lucasfilm elnökének, az első számú producernek nem is az erőltetett menet volt az egyetlen problémája: még az előző rész bemutatója előtt elhunyt Carrie Fisher, azaz Leia hercegnő, s mivel a Disney által istápolt team a most mozikba került (az események sorrendjében számolva) kilencedik epizódot leginkább Leia hercegnő karakterére alapozta, gyorsan és alaposan újra kellett írni a nagy vonalakban előre megálmodott történetet.
Ráadásul a Rian Johnson által rendezett Az utolsó Jedik valóban nagyhangú ellentáborral bír (és „csak” közel másfél milliárd dollár bevételt eredményezett), így nagy kérdés volt, hogy a Skywalker kora rendezői székéből – kreatív és hiúsági ellentétek miatt – kirúgott Colin Trevorrow-t követő, Az ébredő Erő okán Kennedy kedvencének számító J. J. Abrams kreatív energiáinak mekkora részét szánják arra, hogy Johnson innovatív, sokak szerint tiszteletlen és mítoszromboló lépéseit beszórják homokkal.
Nos, a rövid válasz az, hogy mást se csináltak. És bizony a végeredményt látva úgy tűnik, hogy Abrams kissé megroppant a vállára helyezett súly alatt. Hangsúlyoznám, kétségtelenül nehéz dolga volt, galaktikusan nehéz: el kellett varrnia az úgynevezett Skywalker saga összes szálát, Leia figuráját CGI és a korábbi epizódból maradt, fel nem használt felvételek segítségével visszahelyezni a cselekménybe – és közben arra figyelni leginkább, hogy Johnson felszabadult játékosságát szinte bocsánatkérő zárójelekbe helyezze.
Azonban utóbbi nemcsak kockázatos hozzáállás, de egy ilyen, három filmből álló, gigantikus a kereskedelmi tét mellett másféle téttel is bíró vállalkozásra nézve átlátszó is. Ezért hát kifejezetten elkeserítő, hogy a Skywalker kora tele van „ne haragudjatok, nem úgy gondoltuk” pillanatokkal, izgalmas dramaturgiai ötletek híján opportunista döntésekkel – és a befejezés kényszere miatt az Erő helyett egész filmet a „legyünk már túl rajta” hangulata járja át.
A válaszokat megadja ez a közel két és fél óra, csak épp a varázslatot felejtették ki belőle. Minden szereplő megkapja a magáét, és ha nagyon megengedő akarok lenni, azt kell mondjam, nem is az vele a legnagyobb gond, ami történik benne, hanem hogy nincs rendesen megrendezve. J. J. Abrams rohan, egyik akciójelenetből a másikba, a szereplők olykor könnyek között, máskor Star Wars-os vagánysággal szólnak oda a másiknak valami... mit is? Mindegy, valami Star Wars-osat – amit bővebben ki kellene fejteni, elintézik egy rövidke jelenettel, más motívumokat meg addig rágnak, amíg a csócsálástól elveszti minden zamatát.
Kapkodni kellett, nem volt elég ötlet, így hát úgy kellett csinálni, mintha mégis lenne elég – és ennél reménytelenebb feladat aligha akad, ha meséről van szó. Az ihletet ott hagyták az előző epizódban, s senki sem rohant át érte, mert a Millennium Falcon rejtett szegletében maradt, egy táska legmélyén.
Mert hát lássuk be, amikor egy alkotói közösség – még ha akkora filmes üzletről is van szó, amekkoránál alig van nagyobb manapság – úgy dönt, hogy jól megfontolt termékeladási szempontok alapján engedve a nyomásnak „átadja” az irányítást annak, aki a mesét hallgatja, s elveszi a jogot a mesélőtől, annak általában sírás lesz a vége. És nem a katartikus fajtából. Ennek következményeit láthatjuk a Skywalker korában: céltalan, rendkívül látványos megalkuvást, erőlködést, rohanást a mondat végét jelző pont után. Ezen még a lelkes szereplőgárda (Daisy Ridley, Adam Driver, John Boyega, Oscar Isaac és a többiek, na és a még fellelhető/ valahogy beilleszthető veterán SW-színészek) a cuki robotok, a méregdrága vizuális attak, a néhány hatásosabb momentum sem tud segíteni.
Nincs igazi izgalom, nincs igazi emelkedettség, csak digitálisan, és manuálisan megalkotott díszletek, hatalmas flották, eltökéltre alakított tekintetek, idézetek A Jedi visszatérből, meg a Star Wars univerzum sok más helyéről – megjátszott érzelmesség, iparos hozzáállás, a szerződésben megszabott feltételeknek megfelelő munkavégzés van. A mozi, na, az most valahogy a multiplexen kívül marad.
Annak idején azt gondolták a Disney-nél, hogy a Csillagok háborúja bármennyi mozifolytatást elbír. Ma már talán pontosan tudják, hogy George Lucas kincsesbányája, merészség nélkül, művészileg nem csillog oly szépen. Valamit gurítani kell, kockáztatni muszáj – de Kennedyék úgy döntöttek, ezt nem most, a hosszabb játékfilmes szünet előtt kezdik el, vagy folytatják – ahogy tetszik. A Skywalker kora maga a gyáva időkérés: mintha azt üzenné a Lucasfilm, hogy hadd gondolkodjunk má' egy kicsit. Nesztek, itt van egy „igazi” Star Wars-film, de most egy kicsit hagyjatok minket békibe.
Oké, oké – ám azért halkan megjegyezném, hátha eljut a messzi-messzi galaxisig is: ti akartátok ezt az egészet. Nem kérte tőletek senki, hogy ébresszétek fel az Erőt. Az nélkületek is velünk volt, 1977 óta. Mindig.
Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
Átnéztük Kerkez Milos tavalyi évét, mik azok a fontos mutatók, amikben már most a legjobbak között van, illetve mennyire illeszkedik a játékstílusa az angol bajnok játékrendszerébe.
A Tisza Párt elnöke arra kérte a magyar rendőröket, hogy a szombati Pride-on a magyar embereket védjék meg.
Érthetetlennek tűnhet, hogy a szexuális kisebbségek negatív megkülönböztetése zajlik ma Magyarországon, miközben a magyarok nem keveset tettek hozzá a homoszexualitás kultúrtörténetéhez.
Az Európai Bizottság a szervezés egyes elemei miatt eljárást indíthat.
Nehéz-Posony Kata, a HVG ügyvédje minden kérdésre válaszol.
A jelentős indulótőkével is megtámogatott alapítvány már dátumot sem mond, mikorra várható a régóta ígért beruházás.
