hvg.hu: Mennyiben segítette, hogy ismerte Maria Sødahlt már a betegsége alatt is, illetve férje, Hans Petter Moland személyes jóbarátja?

Stellan Skarsgård: Semennyiben. Színész olyan élő embert nem tud reprodukálni, akit ismer, sőt csak és kizárólag a fantázia szülöttét vagy fikciós történetet lehetséges hitelesen eljátszani.

Stellan Skarsgard a Remény című filmben

hvg.hu: Hogyan tudta meg, hogy Maria Sødahl agydaganattal küzd?

S. S.: Telefonon. Jó barátságban vagyunk, de ők Norvégiában laknak, én pedig Svédországban. Többször beszéltünk arról, hogy Mariának nincs esélye a túlélésre, és meg fog halni. De végül nem így történt. Aztán amikor felgyógyult, mindenki nagyon örült – és felkeresett engem, hogy egy filmet lát maga előtt, amely a betegségéről szólna, ebben kellene a férjét játszanom. „Jesszus, még egy depresszív rákosfilm” – gondoltam erre én, és nem tudtam neki hogyan megmondani, hogy egyrészt semmi kedvem egy ilyenhez, ha pedig terápiajelleggel készíti, akkor meg még alkalmatlan is vagyok rá. Aztán elküldte a szinopszist, és csak néztem, hogy az összesen két oldal – ez már jó jel. És az ő figurája szinte végig be van gyógyszerezve, egyáltalán nem szenveleg. Maria aztán elmondta nekem, hogy nem szenvedéspornót akar készíteni, hanem a betegség alatt a valóságtól való eltávolodás élménye érdekli. Na, erre már igent mondtam.

hvg.hu: Hans Petterrel beszélt a filmtervről?

S. S.: Nem. Elfogadta, hogy ez a felesége nézőpontja.

Tudja, milyen nehéz azt a féle szeretetet eljátszani, amikor egy ember nem tehet semmit?

hvg.hu: A férj karaktere a munkája miatt távolságtartó. Ön is ilyen az életben?

S. S.: Egyáltalán nem. Amióta végeztem a színiakadémián, egy szabályt betartok. Egy évben négy hónap a munka, a többi idő a családé. Ezen soha nem változtattam. Én óriási mázlista vagyok. Hans Petter rendezőnek az élete egy küzdelem, amikor nem készít játékfilmet, akkor reklámokból tartja fenn magát. Az első feleségem nekem is rákos volt. A betegség legdrámaibb mellékhatása, hogy a szenvedő félnek jut a figyelem monopóliuma, ami nem mindig jó. Nem tehetsz ellene semmit. Amikor ez történt, még csak hat gyerekem volt, minden energiám arra ment el, hogy ők ne érezzenek semmi feszültséget. De nekem nagyon nehéz volt megélni, hogy nem tudom nyugodtan megfogni a feleségem kezét. Az élet abszurd szituációk láncolata.

hvg.hu: Apaként mit tart a legfontosabb családi erénynek?

S. S.: Azt, hogy soha ne hazudj. Illetve eszembe jut apám, aki sosem tartotta fontosnak a dogmákat. Gondolkozz szabadon!

AFP

hvg.hu: Az ön karrierje kiszámíthatatlan. Egy-egy hollywoodi bombasiker után egy skandináv vagy valami egzotikus dráma jön.

S. S.: Egyszerű. Nem szeretnék ráunni magamra. Nem tudom megmondani, mit fogok csinálni fél év múlva. Csak azt, hogy pont nem azt fogom tenni, amit éppen most teszek! Lehet, hogy egy ilyen kamaradráma után pont az Abbára szeretnék ellazulni. Mamma Mia... Hollywoodot azért sem mellőzöm, mert ha nem tartom magam szinten, akkor nem tudok a kisebb produkcióknak segíteni.

Nem elég, hogy Stellan Skarsgård jó színész, a box office szempontjából is értékesnek kell maradnia, amíg csak lehet.

hvg.hu: Fia, Alexander Skarsgård szintén híres színész. Megbeszélik az élet nagy dolgait?

S. S.: Mire gondol?

hvg.hu: Például, hogy melyik színésznővel jár éppen.

S. S.: Azt nem, de azt, hogy melyik rendező mekkora seggfej, azt igen!

AFP / Robyn Beck

hvg.hu: Tényleg? Például?

S. S.: Ügyes próbálkozás, de nem mondok neveket.

hvg.hu: Saját családjáról nem készítene filmet?

S. S.: Nem, dehogy.

hvg.hu: Pedig Skandináviában a családi filmek nagyon népszerűek. Aki pedig élt a régióban, tudhatja, hogy bennük a nekünk, magyaroknak talán furának tűnő fragmentált kommunikációs formák ott igazából normálisnak számítanak.

S. S.: Nekem most nyolc gyerekem van, és igen szoros kapcsolatban vagyunk. De valóban, az északi országokban általában egy, maximum két gyereket nevelnek, és a szülő-gyerek viszony olykor igen távoli, a fiatalok nagyon hamar önállósodnak. Az teljesen normális mifelénk, hogy testvérek évente egyszer, maximum kétszer beszélnek egymással. Nekem mind a nyolc gyerekem és a két feleségem is öt percre lakik egymástól Stockholmban, gyakran átjárunk egymáshoz. Szóval, mi nem vagyunk tipikusak, és ami a Reményben van, az emberek közötti interakció, különösen az egészségügyi rendszerben, az a nagyon skandináv. Korábban megkérdezte valaki, hogy amit a filmben látunk, az kritika-e. Nem, egyáltalán nem. Sokkal inkább látlelet.

hvg.hu: Ez elborzasztja?

S. S.: Nem, lehet a skandináv országokat kritizálni, de jelenleg a világon ott a legjobb élni. Az egyéb hírek sokkal jobban aggasztanak. Hogy mit szövegel Trump, mi történik Lengyelországban, vagy önöknél Magyarországon. A hülyeség pedig nálunk is kezdi felütni a fejét: „Migrációellenes párt” Svédországban? Nonszensz.

hvg.hu: Azért Budapesthez köti számos emlék, például a Dűne című szuperprodukció forgatása.

S. S.: Igen, ami egyrészt dollármilliókból készülő amerikai csoda, de mindemellett egy ízig-vérig Denis Villeneuve-film. Nem lehet olyan őrült, mint amilyen lehetne, de nem fog senki sem csalódni. Illetve, itt fontos elmondanom: Magyarországot nagyon szeretem, a politikusait kevésbé. A gasztronómiájuk például lenyűgöz. Azt is elárulhatom:

megtanultam borjúpörköltet főzni. Paprikásan, tejföllel, ahogy kell. A családom is imádja.

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: