hvg.hu: Mit szól ahhoz a megoldáshoz, hogy 2020-ban egy politikus úgy tiltakozik az általa károsnak vélt értékrend ellen, hogy az azt képviselő könyveket megsemmisíti, ledarálja, széttépi a nyilvánosság előtt? Egyetért-e Dúró Dóra akciójával?

Demeter Szilárd: Szeretem azt hinni, hogy egy szabad országban élek. Ez azt jelenti, hogy minden felnőtt ember felelős a cselekedeteiért. És azt is jelenti, hogy a vélemény- és szólásszabadság joga biztosított. Ennek határait az Alaptörvényben jelölte ki a törvényhozás, az Alaptörvénybe az uniós Alapjogi Charta jelentős részét is beledolgozták a szövegezők, szóval úgy vélem, hogy elég jó és EU-kompatibilis jogszabályi környezetünk van ahhoz, hogy amennyiben valaki átlépi ezeket a határokat, úgy a különböző jogorvoslási lehetőségekkel éljünk.

Magyarán: ha valaki úgy gondolja, hogy Dúró Dóra képviselőasszony a könyvdarálással túlment a véleménynyilvánítás elfogadható határán, az tegyen feljelentést.

A magyar bíróság dolga megállapítani, hogy ezzel Dúró Dóra törvénytelenséget követett-e el. Amennyiben nem, úgy ez innen kezdve ízlés- és értékrendvita.

Az én személyes értékrendem és ízlésvilágom szerint semmiféle könyvet nem égetünk, nem darálunk.

És nem csak azért, mert az európai történelem különböző vészterhes korszakaiban ez bevett gyakorlat volt, hanem mert számomra a könyv (ön)érték.  Van egy irracionális viszonyom a könyvekhez, mondhatni, szeretem azokat. Sokezer van nekem is, naponta kapok tucatnyi jobb-rosszabb művet, de egyet sem dobunk ki. Nem értek egyet tehát Dúró Dórával, de el sem tiltanám attól, hogy kifejezze a véleményét.

hvg.hu: A PIM igazgatójaként mit üzen a könyvszakmának, amely most szélsőjobboldali támadás célkeresztjébe került? (szélsőjobboldali aktivistáktól boltok, könyvkereskedők és kiadók zaklató üzeneteket, fenyegető telefonhívásokat kapnak, uszító plakátokat ragasztanak ki az ajtajaikra).

D. Sz.: Jogszabályok, jogorvoslati lehetőség satöbbi. Éljenek velük. Önök szerint az a védelem, ha naponta rázzuk az ujjunkat a Facebookon, vagy ha jól megírják az újságban? Amikor kiadták ezt a könyvet, tudták, hogy lehet belőle vita. Anno, mikor Mónus Áron kiadta a Mein Kampfot magyarul, akkor a nagytudású TGM azt javasolta, hogy az olvasók menjenek ki az utcára, és az összes olyan standot, ahol árulják, borogassák fel. Bocsánat, föl.

Azzal sem értettem egyet, a plakátolással sem értek egyet - de a véleménynyilvánítás szabadsága mindkét esetben felvetődik. (Fenyegető üzenetekkel nálam is tele a padlás, sok, látszatra normálisnak tűnő ember képes megőrülni, ha kommenthuszárként rohamra indul.)

Az alapképlet tehát a következő: a Pagony kiadott egy könyvet, amiről tudták, hogy sokaknál ki fogja verni a biztosítékot. (Valójában a Labrisz Leszbikus Egyesület adta ki, a Pagony csupán egyike a forgalmazóknak - a szerk.)

A botrány hatására egyébként a könyv sokkal jobban fogy, mint bármilyen hagyományos marketinggel megtámogatva, vagyis nagyobb a profit. Nem tudom, tudatos volt-e a stratégia, de az biztos, hogy pénzt termel. Ez egy klasszikus üzleti kockázatvállalás.

Máshol, nemrég Woody Allen életrajza esetében megtörtént, hogy a Hachette Book Group inkább visszalépett egy leszerződött könyv kiadásától, mert túl nagynak tűnt a kiadás utáni botrány. A PIM főigazgatójaként nem venném ahhoz a bátorságot, hogy üzleti vállalkozások életébe beleszóljak. Ami engem az egészből a leginkább érdekel, hogy ismét könyvekről vitatkozunk, tehát a magyarok számára fontos a könyv, mint kultúrahordozó - ez azért reménykeltő.

MTI / Illyés Tibor

hvg.hu: Olvasta-e a vitatott könyvek valamelyikét? A Meseország mindenkiét, a Vagánybagoly és a harmadik Á-t vagy épp Lázár Ervin A hétfejű tündérmesegyűjteményét? Mi a véleménye ezekről a könyvekről?

D. Sz.: Lázár Ervint olvastam. Az összes művét. És megvan az összes műve, ott vár a polcon, hogy amikor a gyerek odanő, elolvashassuk. Addig én forgatom olykor, mert nagyon élvezem. Zseni volt a pasas, az egyik legnagyobb mesélőnk, márpedig gyermekirodalomban erősek vagyunk. És amíg Benedek Elek, Weöres Sándor, Csukás István, Lázár Ervin műveit, vagy Fodor Sándor Csipikéjét (az is mekkora élmény volt, jut eszembe, de tovább nem is sorolom, hihetetlen a felhozatal), szóval amíg ezeket a könyveket le tudjuk venni a polcról, el tudjuk olvasni a gyerekeknek/gyerekekkel, addig én azt se bánom, ha naponta írnak kicsimillió érzékenyítő posztot, vagy meséskönyvnek álcázott bármit.

hvg.hu: Néhány nappal ezelőtt a toleranciáról írt Facebook-posztot. Ebben egy ponton kiemeli, hogy ha valaki azt várja öntől, hogy helyeselje a BLMBTQ+ propagandát, akkor az illető intoleráns.* A szóban forgó mesekönyvet propagandaterméknek tartja? Ha igen, akkor ezt az állítását mivel tudja alátámasztani egy olyan könyv esetében, amely éppen az ön által is fontosnak tartott elfogadásra tanít? (Nemcsak a melegekkel, de a nőkkel, a kisebbségben élőkkel, vagy például az örökbefogadással szemben is). Kérem, hogy ezt tisztázza.

D.Sz.: Nem tudom, mennyire propaganda, vagy mennyire szól azokról a felnőttekről, akik írták. Mert ez sejtésem szerint inkább róluk szól, és nem a gyerekeknek írták.

Jóemberkedni akarnak, vagy önterápiás célzattal bújnak mesék mögé, fogalmam sincs, nem is érdekel.

A gyerekek ugyanis nem hülyék, nem kell őket érzékenyíteni, hamar leveszik, ha valami nem kóser. És nem azt látják, hogy például a cigánygyerek szegény, hanem annyit látnak, hogy egy gyerektársuk, mondjuk, kopott, szakadt ruhában jár, nincsenek olyan cuccai, mint nekik satöbbi - de azt a megfejtést, hogy ez a gyerek cigány és szegény, azt mi szállítjuk nekik. Az én tolerancia-posztom nem a gyerekekről, hanem rólunk, felnőttekről szól: arról szösszentem röviden, hogy a tolerancia eltűrést, jó esetben elfogadást jelent - nem helyeslést. Morálisan nem helyeselhetek valamit, ami ellenkezik az értékrendemmel. Hogy egy picit semlegesebb példát hozzak: katolikusként nem helyeselhetjük a protestantizmust (dogmatikai akadálya van), ettől még milyen jól elvagyunk párszáz éve (többnyire). Ezt a tolerancia-fogalmat fordítják ki eredeti értelméből azok, akik érzékenyítés címszava alatt térítenek. „Ha nem támogatod a Pride-ot, rossz ember vagy.” Ez egy intoleráns moralizáló tétel. Ugyan már, miért lennék...

hvg.hu: Ha a PIM Fordítástámogatási Irodájához egy külföldi kiadó azzal jelentkezik be, hogy a Meseország mindenkié könyvet le szeretné fordítani az önök együttműködésével, lenne akadálya a projekt kivitelezésének?

D.Sz.: Fogalmam sincs, van egy szakmai kuratórium, az dönt. Nem hoznék helyettük döntést.

hvg.hu: A szóban forgó könyv ön szerint "radikálisan megváltoztatja" a gyerek olvasóit? (ahogy erre az említett posztban ugyancsak utal). Mit ért radikális megváltoztatás alatt?

D.Sz.: Nem tudom, a szóban forgó könyv mit változtat meg, mit nem, ahhoz el kellene olvasnom.

Ötéves tanítóképzőt jártam, elég sok lélektannal, pedagógiai képzéssel, nem vagyok benne biztos, hogy ezek lennének a legfontosabb tanítanivalóim. A világ megértéséhez ovis korban talán nem kell tudni, mi az a homoszexualitás.

De az biztos, hogy baromira irritál, ha morális nyomás alá helyeznek. Hadd döntsem el én, hogy számomra mi a helyes, mi nem, és hadd döntsem el, hogy milyen életet szeretnék élni. Ha hagyományos családmodellben - apa, anya, gyerekek - heteroszexuális életet élek, az az én választásom és felelősségem. Mivel az elődeim is így éltek, sőt, az emberiség jelentős többsége így él, úgy gondolom, ez olyan életgyakorlat, aminek van létjogosultsága. Ami nem zárja ki, hogy más típusú kapcsolati rendszert toleráljak.

De amennyiben a homoszexuálisok, transzneműek, a vasalóval házasodni kívánók, mit tudom én, hol tartunk, azt szeretnék, hogy toleráljam az ő életgyakorlatukat, akkor joggal várom el tőlük, hogy hagyják, hogy én meg a saját értékrendem szerint éljek és ebben neveljem a gyermekeimet.

Ha ezen változtatni akarnak (lásd mint fent a „kötelező BLMBTQ+-támogatósdit”), azt elég radikális változtatási kísérletnek érzem ahhoz, hogy bekapcsoljanak a védelmi reflexeim.

hvg.hu: Önnek mi volt a kedvenc meséje, milyen mesét olvas a gyerekének (gyerekeinek)?

D.Sz.: Felsoroltam fentebb egy sor kiváló mesélőt, de hát rongyosra olvastam gyermekkoromban a Nagyapó mesefája-sorozatot is, népmeséken nőttem fel, Elek apó (Benedek Elek) volt az isten, egy mesét nem tudnék kiemelni. A hároméves fiunkat a szokásos Bogyó és Babóca, Maszat, Boribon-háromszögből nemrég emelte ki Dániel András zseniális Kufli-sorozata, nem bírok elég hálás lenni neki. Befigyel még a Kisvakond, várom, hogy nagyobb szövegeket se unjon el, mert akkor érkezik Lázár Ervin és még vagy kétszáz kortárs gyermekirodalmi mű a klasszikusokkal elegyítve. Külön könyvespolcai vannak a kölöknek.

*"Ha tehát azt várod el tőlem, fehér, keresztény, nemzeti és heteroszexuális családfőtől, hogy helyeseljem a BLMBTQ+-propagandát, akkor intoleráns vagy. Vagyis megsérted a BLMBTQ+-világ legalapvetőbb értékét. Gyakorlatilag a saját értékvilágod fundamentumát.