„Rémségesen nőies” – Szendrey Júlia zavarba hozta a férfi kortársait
Nem felelt meg annak, amit egy női szerzőtől elvártak volna, és meg is rökönyödtek rajta a kortársak, ő viszont nem félt frappáns szövegekben kifejezni a véleményét. Szendrey Júlia feledésbe merült elbeszéléseit most először olvashatjuk nyomtatásban Gyimesi Emese kutatónak köszönhetően. Szendrey egy forrongó, gyökeres átalakulások előtt álló korban alkotott, és nemcsak múzsa volt, hanem a saját útját járó alkotó ember is.
hvg.hu: Szendrey Júlia meséi és elbeszélései 150 év múltán is működnek, sötét tónusú, gazdag fantáziájú szövegei nem várt csattanókat tartogatnak, miközben érzékeny, lélektani írások is ezek. Hogy merülhettek annyira feledésbe ezek az írások, hogy többet közülük még csak most olvashatunk először nyomtatásban?
Gyimesi Emese: A 19. század derekán alkotó női szerzők írásai lényegében máig nincsenek kellőképp felfedezve, mert ha egy korabeli sajtóorgánumban megjelent írást azóta nem adtak ki újra, vagy eleve kéziratban maradt, akkor az nem került be a szakmai köztudatba sem. Szendrey Júlia az írásai egy jelentős részét nem publikálta. A Petőfi-kultusz jegyében formálódó kulturális emlékezet pedig mindig is a személyéhez kapcsolódó ellentmondásos véleményeket helyezte előtérbe. Gondoljunk csak a hűtlen özvegy imázsára, amely sokáig befolyásolta a megítélését. Így jöhetett létre az a paradox helyzet, hogy mindenki úgy mondta el a véleményét róla, hogy az írásait jelentős részben nem is ismerték.
hvg.hu: Pedig a saját korában ünnepelt szerzőnek számított. Hogy lehetett közkedvelt író, ha szövegeit a fiókban tartotta?
Gy. E.: A verseinek egy kis hányada jelent meg életében (ezekről korábban itt beszélgettünk a kutatóval – a szerk.), az elbeszéléseinek is csupán a fele, de még ezek alapján is elismert szerző volt. Érdekes kérdés, hogy ő mi alapján választotta ki, hogy mit publikál és mit nem. Számomra úgy tűnik, ebben befolyásolták a korabeli normák, amelyek a meseírást, a fordítást preferálták a női szerzők esetében.
A meseírást nyilván az anyaszerep miatt tartották a női szerzőkhöz közel álló műfajnak, a fordításról pedig úgy gondolták, hogy az azért való a nőknek, mert ahhoz nem kell annyira eredetinek lenni.
Ez a két műfaj egyesült Szendrey Júlia 1857-ben megjelent Andersen-fordításában is, amely az egyik legnagyobb sikere volt. Az eredeti meséit pedig kifejezetten nívós lapokban publikálta: a könyvben is fellelhető A Mikulást épp Arany János adta ki a Koszorú című lapjában.
hvg.hu: Megfordultak más női szerzők is Aranynál, vagy Szendrey Júliának volt ilyen kivételezett helyzete?
Gy. E.: Nem volt kivételezett helyzetben, a női szerzőket nagy érdeklődés övezte az olvasóközönség részéről, így a lapszerkesztők is többnyire szívesen adták ki a műveiket. Igaz, az elitista irodalomkritikusok úgy tartották, hogy a szerkesztők csak kihasználják az írói babérokra törő nők hiúságát, és csak a profit érdekében publikálják az írásaikat. Hiszen még a huszadik század elején is úgy gondolkodtak a női szerzőkről, hogy nem magas irodalmat írnak, hanem populáris, könnyed műfajokban jeleskednek. Szendrey kortársa, Bajza Lenke például annyira népszerű volt a maga korában, mint Jókai, rengetegen olvasták, de népszerűségét főként azzal magyarázták, hogy őt könnyű olvasni, a női olvasóközönségnek pedig ez kell.
hvg.hu: Ehhez képest Szendrey művei nem könnyedek abban az értelemben, hogy néha kifejezetten tabutémákról ír, és olyan plasztikusan fest le egy-egy véres jelenetet, mintha csak egy Tarantino-film elevenedne meg előttünk. Mondjuk, amikor kivágja a féltékeny katona a szeretőjének szívét...
Gy.E.: A huszár bosszúját 1850-ben publikálta is Szendrey Júlia, pedig az aztán végképp nem felelt meg annak, amit egy női szerzőtől elvártak volna, és meg is rökönyödtek rajta a kortársak. Tompa Mihály Arany Jánosnak írt levelében ironikusan fogalmazva „rémségesen nőiesnek” nevezte a művet és „méltónak Szendrey Júliához”. Utóbbi alatt valószínűleg arra reflektált, hogy éppen akkoriban háborgott azon a közvélemény, hogy a szerző Petőfi halála után alig egy évvel újból férjhez ment.
hvg.hu: Szendrey Júlia Petőfi hatására kezdett el írni?
Gy.E.: Nem, már a megismerkedésük előtt is írt, az önálló irodalmi karrierje pedig csak Petőfi halála után bontakozott ki igazán. Mivel azonban a legelső publikációja Petőfiné naplója címmel jelent meg Jókai szerkesztésében, a kortársak és az utókor számára is úgy tűnt, mintha a leánykori napló kizárólag a Petőfi-szerelem terméke lett volna.
hvg.hu: Az is Jókainak köszönhető, hogy Petőfihez képest kezdték meghatározni az író Szendreyt? A nászútjuk során mindketten, Petőfi és Szendrey is írtak, hogy aztán megjelenjenek Jókai lapjában.
Gy. E.: A koltói nászúton született szövegek megjelentetésének ötlete valószínűleg Jókaitól származott, ő volt 22 évesen az Életképek főszerkesztője, és felismerte ebben a marketing lehetőséget. Szendrey Júlia naplórészleteinek publikálása jó volt arra is, hogy Petőfi imázsát erősítsék. Nem mintha nagyon rászorult volna a költő, mert Petőfi publikációs stratégiájának eleve a része volt, hogy állandóan a felszínen, a sajtó figyelmének középpontjában legyen. Az ő imázsát gazdagította, hogy most házasodott és a felesége is ír. Ez azonnal szenzációvá kerekedett.
hvg.hu: Meglepődtem, hogy Szendrey Júlia elbeszélései között nincs olyan, amely Petőfi, a férj elvesztéséről szólna.
Gy. E.: Valóban nincs ilyen szöveg, és a hiánya nagyon feltűnő. Szinte az összes kortárs, akinek bármilyen köze is volt Petőfihez, megírta a visszaemlékezéseit róla, de éppen Szendrey Júlia nem. A megtörtént eseményeket nem rekonstruálta az elbeszéléseiben sem, de az átélt élmények, érzések esszenciája azért nagyon is bennük van.
hvg.hu: A háttérországgal, azzal, hogy mi lesz otthon a családdal, a nőkkel, miután az apa, a családfenntartó elmegy harcolni, kifejezetten foglalkozott. A honvéd neje című írás is erről szól.
Gy. E.: Igen, és ezt a művét nem is publikálta, ez is a most először megjelenő írások közé tartozik a kötetben. A Madách család tragédiáját dolgozza fel (Madách nővére és annak két családtagja a szabadságharc leverésének idején egy véres gyilkosság áldozatává vált), de Szendrey Júlia a saját tapasztalatát is beleírta a szövegbe. Nagyon jelentőségteljes az a rész, amikor a magát mindig keményen tartó, szinte szoborszerűen hősies férj elsírja magát, a felesége pedig úgy reagál, hogy „végre embernek láttalak”. Ez az érzés, ez az alaphelyzet Szendrey Júlia számára is ismerős volt, ahogyan a szabadság/szerelem közötti választás fájdalmas kényszere is.
hvg.hu: Az én kedvenc szövegem a kötetből A „Pesti Napló” 61. 62. és a 65-dik száma. Ennek főszereplője egy olyan háziasszony, aki a szabadidejében ír. Egészen addig tud hódolni a hobbijának, amíg meg nem jelenik a női szerzőkről egy bántó, megszégyenítő kritika a Pesti Naplóban, ami végül tönkreteszi a főszereplő házasságát. Szendrey Júlia tulajdonképpen magáról ír ebben a szövegben?
Gy. E.: Egy olyan problémát fejteget, amelynek ő is a részese, de jóval túlmutat rajta. Ez a furcsa cím egy valóságos elemre utal. Tényleg megjelent egy cikksorozat Gyulai Pál tollából a női írókról, és Szendrey Júlia azt mutatja be nagyon frappáns módon, hogy milyen hatása lehet Gyulai írásainak.
Ugyanis pont azok, akik harsogva védik a családi élet szentségét a nők nyilvánosságra lépésétől, teszik tönkre a családot ennek nevében.
Az elbeszélésben addig teljes harmóniában élt a szóban forgó család, amíg a férj át nem vette a cikknek a „veszélyes írónői pályáról” szóló gondolatait, és ki nem vetítette azokat a saját feleségére. Szendrey Júliának ezzel az elbeszéléssel az volt célja, hogy bemutassa: miként hat a sajtó az egyének és a családok gondolkodásmódjára, illetve egy megtámadott csoport tagjaira. Ez ma is így működik.
hvg.hu: Gyulai Pál pontosan milyen érveket hozott fel a női szerzők ellen?
Gy. E.: A 19. század második felében Gyulai Pál volt a legjelentősebb irodalomtörténész, és féltette a magas irodalmat attól, hogy felhígul, hogy a szerkesztők mindenkit odaengednek a nyilvánosság elé. Azokat az érveket sorakoztatta fel, amelyek egyébként is sokszor megjelentek a korabeli sajtóban. Például, hogy a nők hiúak, szenvedélyesek és nincs bennük kitartás. Ebből le lehetett vezetni azt, hogy nem alkalmasak a kitartást igénylő szellemi munkára, sőt a nyilvánosságra lépés is azért veszélyes, mert az csak a hiúságot erősíti bennük, amely tönkreteszi a családjuk nyugalmát és boldogságát. Érdekes, hogy a cikke alapvetően dicsérte Szendrey Júlia Andersen-fordításait, de azért az egésznek a 90 százaléka az írónők elleni kirohanás volt.
hvg.hu: A Pesti Napló... elbeszélést publikálta Szendrey?
Gy. E.: Amint megjelent Gyulai recenziója, Szendrey Júlia még melegében közzétette az elbeszélést. Gyulai Pál cikke nagy tiltakozáshullámot váltott ki a női szerzők oldaláról és az ő védelmükben mások részéről is. Például Brassai Sámuel, Jókai Mór is kiállt értük. Szendrey Júlia szövege azért volt frappáns, mert nem egy pontról pontra szedett érvrendszert állított össze, hanem egy elbeszélésben fejezte ki a véleményét. Nagyon nehéz ebben a témában úgy írni, hogy az ne legyen didaktikus és ideologikus, neki sikerült.
hvg.hu: A 19. században már itthon is csírázásnak indultak a női egyenjogúsági gondolatok, például Teleki Blanka és köre esetében. Szendrey mennyire volt ezzel tisztában, ápolta-e azokkal a kapcsolatot, akik a nők szavazati jogát pedzegették?
Gy. E.: Sajnos nincs erről forrás. Annál is inkább, mert az, hogy a nők szavazati jogot követelnek maguknak, egy későbbi fázis. Maga Teleki Blanka is úgy gondolta, hogy a nőknek először tanulniuk kell ahhoz, hogy kellően érettek, tájékozottak legyenek a szavazati joghoz. Nem ő, hanem a nála tanuló növendékek írtak indítványt Vasvári Pálhoz 1848 tavaszán, hogy hadd tanuljanak nők is az egyetemen, legyen szavazati joguk. De ez még egy nagyon kezdetleges, a kortársak által feltehetően végtelenül naivnak tartott felvetés volt. Az imént emlegetett, 1858-ban zajló vitában maguknak a női íróknak is az az érvük, hogy ők nem emancipációt, nem szavazati jogot akarnak, csak egyszerűen írni szeretnének, és szerintük Gyulai Pál éppen ott hibázik, hogy a kettőt összemossa.
hvg.hu: A Petőfi bicentenárium alkalmából készül egy grandiózus Petőfi-film. Ha ön írhatná a forgatókönyvet, hogyan mutatná be benne Szendrey Júliát?
Gy. E.: Nagy hangsúlyt fektetnék az érzékenységére, a mély önelemző hajlamára. A legtöbben csak a sztereotipikus külsőségeket ismerik vele kapcsolatban (nadrágot viselt, rövid volt a haja, dohányzott), noha ezek jelentőségét az utókor mérhetetlenül eltúlozta, és nem is maradtak fenn hiteles források ezekre vonatkozóan. Épp azt lenne jó megmutatni, hogy nem ezekből a külsőségekből áll Szendrey Júlia varázsa, nem merül ki annyiban, hogy rövidre vágatta a haját. Ahhoz, hogy a nézők megértsék az ő döntéseinek a tétjét, a bátorságát, jól kell érzékeltetni, milyen volt a rendi társadalom. Az édesapja annak jegyében taníttatta őt nagyon jó leánynevelő intézetekben, hogy minél jobban menjen férjhez, de a lánya a Petőfivel való házasságával nem a rendi világ, hanem a kialakulóban lévő polgári társadalom logikája szerint lépett előre. Ha forgatókönyvet írhatnék róla, ez a változás lenne a középpontjában: egy különleges személyiség formálódása egy gyökeres átalakulások előtt álló, forrongó korban. Az igaz szerelemért hatalmas kockázatot vállaló lány, aki azonban nemcsak múzsa, hanem a saját útját kereső, alkotó ember is.
Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
Tolcsvay László szerint az általa ‘73-ban megzenésített Petőfi-versben nem volt „yeah”
Tolcsvay a Facebookon írt arról, hogy nem vett részt a Nemzeti dal „fiatalításában”.
Rákosiék éppúgy nem sajnálták a pénzt Petőfi-filmjüktől, mint most Rákay Philipétől a Fidesz
Meghökkentő párhuzamok fedezhetők fel az 1953-ban bemutatott – s mára a feledés jótékony homályába tűnt – Petőfi-film és a közelmúltban gigaköltségvetésű szuperprodukcióként beharangozott, Most vagy soha munkacímű történelmi filmtabló előkészületei között.
