szerző:
HVG
Tetszett a cikk?

A HVG fotósa, Veres Viktor munkája hír- és eseményfotó kategóriában nyert, emellett az Escher Károly-díjat is elhozhatta a legjobb Magyarországon készült hírképért.

A MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztálya szervezésében, a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ támogatásával május 6-án, kedden, délután 6 órakor nyílik meg a 43. Magyar Sajtófotó Pályázat képeiből rendezett kiállítás. A pályázatra 282 fotográfus pályázott 2566 pályaművel, 7438 képpel. 2024-ben készített fotókkal lehetett versenybe szállni, néhány sorozat-kategória kivételével, ahol a hosszú távon készült munkák közt néhány régebbi fényképet is elfogadott a zsűri.

A beküldött munkákat nemzetközi zsűri bírálta el az év elején, az online előválogatás után pedig Budapesten, a Capa Központban választották ki a győzteseket, akik ünnepélyes keretek között, a kiállítás megnyitóján vehetik át a díjakat.

Kollégánk, Veres Viktor munkáját is díjazták hír- és eseményfotó kategóriában, Hogy mi?! címet viselő fotóját a legjobbnak ítélték. Emellett az Escher Károly-díjat is ő veheti át a legjobb Magyarországon készült hírképért:

Hír- és eseményfotó 1. díj, Escher Károly-díj – a legjobb Magyarországon készült hírképért: Veres Viktor (HVG): Hogy mi?
43. Magyar Sajtófotó Pályázat

A kép a magyar EU-elnökség keretében tavaly novemberben a Puskás stadionban szervezett informális EU-csúcson készült.

A kiállítást Rubik Ernő, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas és Állami Díjas magyar szobrász, építész, formatervező, belsőépítész, játéktervező, feltaláló, egyetemi tanár nyitja meg. Kovács G. Attila szabadfoglalkozású fotós róla készült képe az emberábrázolás-portré (egyedi) kategóriában első lett:

Emberábrázolás-portré (egyedi) 1. díj: Kovács G. Attila (szabadfoglalkozású): Rubik Ernő
43. Magyar Sajtófotó Pályázat

A kiállítás kurátora és rendezője Bánkuti András. Az év fotói 2024 című évkönyv a kiállítás ünnepélyes megnyitójával egyidőben jelenik meg, ebben egy bővebb válogatás található a pályázatra beküldött fotókból.

A zsűri tagjai voltak:

  • Szlukovényi Tamás (Archive of Modern Conflict / London, Toronto) – a zsűri elnöke,
  • Adrian Evans, az angol Panos Pictures tulajdonos igazgatója,
  • Petr Mlch, a Cseh Fotóbank Hírügynökség főszerkesztője,
  • Radu Sigheti, a Reuters hírügynökség romániai nyugdíjas fotóriportere,
  • Szarka Klára, fotótörténész, kurátor.

Az ünnepélyes megnyitón több egyéb díjat is kiosztanak, így a MÚOSZ Nagydíját és az André Kertész-nagydíjat, emellett a tizenhat kategória első három helyezettjét és a különdíjak nyerteseit is ekkor köszöntik.

A MÚOSZ-nagydíjat idén Mohos Márton, a 24.hu fotósa nyerte el A kormánypártból a fő ellenzéki vezetővé című képével:

MÚOSZ Nagydíj: Mohos Márton (24.hu): A kormánypártból a fő ellenzéki vezetővé
43. Magyar Sajtófotó Pályázat

Az André Kertész-nagydíjat pedig Kovács Bea szabadfoglalkozású fotósnak ítélték oda Az utolsó leheletig című fotójáért, amiért az emberábrázolás-portré (sorozat) kategória első díját is elhozhatja:

Emberábrázolás-portré (sorozat) 1. díj, André Kertész-nagydíj: Kovács Bea (szabadfoglalkozású): Az utolsó leheletig
43. Magyar Sajtófotó Pályázat

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!