34 csatornára nő az RTL-es cég, az R-Time portfóliója
Az RTL-nek kedvező fejlemények történnek a tévés piacon.
Az RTL-nek kedvező fejlemények történnek a tévés piacon.
Az Olthatatlan és a Pusztaság című sorozatok sikere után az HBO most a szovjet birodalom összeomlásának korszakba kalauzol, amit fikciós formában eddig nagyon ritkán ábrázoltak.
Láttunk már több nagyon végső, nagyon búcsúturnét, amit követett még néhány, de úgy tűnik Gene Simmonsék tényleg nem akarnak többet koncertezni. 2020. július 16-án az Arénában tehát utoljára láthatjuk az arcfestéses hajmetál legendáit.
Ötven éve a Beatles, ma Drake albumait veszik a legtöbben.
Vizsgálatot indított szerdán a párizsi ügyészség Christophe Ruggia francia filmrendező ellen, aki a színésznő állítása szerint 12 és 15 éves kora között rendszeresen zaklatta szexuálisan.
Az Oscar-jelölt Testről és lélekről Európai Filmdíjat érő főszerepe óta most először láthatjuk mozifilmben Borbély Alexandrát. A Katona József Színház művésze dörzsölt prostituáltként tűnik fel a Drakulics elvtárs című szocialista vámpíros vígjátékban, ahol viccet mesél Bödőcs Tibor füle hallatára, és van közös jelenete élettársával, Nagy Ervinnel is. A 33 éves színésznő azt is elmesélte, hogyan jutott az idegösszeomlás szélére egy cseh film forgatásán, illetve miért akadt ki teljesen a Jokeren.
Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár is szólt a már elvileg kész, de senki által nem látott Natról.
Már csak január 31-ig lehet megnézni Közép-Európa leglátványosabb vasútmodell-kiállítását.
Az éjszaka lett rosszul a francia színésznő, Egy párizsi kórházában vár további vizsgálatokra.
Csak az akropolisz hétszer akkora volt, mint Mükéné városa.
A francia filmrendezők szövetsége (SFR) kizárta Christophe Ruggiát a szakmai szervezetből, mert Adele Haenel színésznő megvádolta azzal, hogy 12 és 15 éves kora között a filmrendező rendszeresen zaklatta szexuálisan.
A volt főszerkesztő-helyettesnek negyedévnyi fizetésével tartoznak.
Kásler Miklós szerint a díj nemcsak a kormány nagyrabecsülését, hanem az olvasóközönség tiszteletét és szeretetét is kifejezi.
A humoristát 2017-ben utolérte a zaklatási botrány, elismerte, amivel vádolták. Több mint egy éve újra aktív.
Ridley Scott új filmjében fog játszani, ő lesz az 1995-ben meggyilkolt Maurizio Gucci volt felesége.
Volt idő, mikor minden filmben ő forgatott, most más van a soron, de őt ez egyáltalán nem zavarja: már nincs benne az a vágy, hogy mindenképpen bebizonyítsa magáról, hogy ő valaki. Jótékonysági előadásokkal járja az országot. Saját produkcióban jegyzett színházi one man show-ja, a Hogyan értsük félre a nőket? az együttélés szépségeit és nehézségeit taglalja. Filmterveket, rendezői ambíciókat dédelget magában, és ingyen készít fel hátrányos helyzetű fiatalokat a színészképzős felvételire. Csányi Sándorral beszélgettünk.