Budapesten ad koncertet David Byrne
A Talking Heads alapítója 17 év után lép fel újra Magyarországon, a koncert június 18-án, a Budapest Arénában lesz.
A Talking Heads alapítója 17 év után lép fel újra Magyarországon, a koncert június 18-án, a Budapest Arénában lesz.
HVG
A Magyarországon is rendkívül népszerű olasz filmsztár nemcsak a pofonjairól volt ismert, hanem arról is, hogy igencsak szerette a hasát. Ebből aztán volt is problémája.
Több száz éves könyveket adományozott Rozsondai Marianne és Rozsondai Béla az akadémia könyvtárának.
HVG
A jövő hétre meghirdetett akcióval a múzeum rossz biztonsági és műszaki állapota, illetve a munkakörülmények ellen tiltakoznak.
HVG
A tolvajokat még keresik, a szakértők szerint felbecsülhetetlen értéket loptak el.
HVG
Idén új kategóriában is győztest hirdetnek majd az egyik legrangosabb amerikai filmes és televíziós díjátadón.
HVG
HVG
MTI
A Sátántangó mellett az alkotópáros többi közös filmjét, így a Kárhozatot, a Werckmeister harmóniákat és A torinói lovat is láthatja a közönség.
Miről szólna a Himnusz, ha ma íródna? Stadion alakú iskolatábla. Óriásplakát méretű közös festmény – a Kontextus Programban részt vevő egyetemisták a művészet eszközeivel gondolkodnak el közéleti kérdésekről. Menesi Attila képzőművészt, a program vezetőjét kérdeztük.
A második magyar irodalmi Nobel-díjas író szerdán veszi át a kitüntetést, de ünnepi beszédét már vasárnap elmondta a Svéd Királyi Akadémián. Itt elolvashatja a teljes szöveget.
HVG
Az egyedülálló projektben hátrányos helyzetű fiatalok, illetve debreceni diákok, köztük hallássérült és beszédzavarral küzdő gyermekek is részt vesznek.
HVG
HVG
MTI
Arról kezdtünk beszélgetni Schiller Mariannal, az ismert magyartanárral, hogyan kell és lehet az iskolában bemutatni a gyerekeknek a friss Nobel-díjasunkat, de az oktató gyorsan eljutott odáig, hogy a magyartanítás mai rendszere végtelenül álságos: abban a diák, a tanár és az oktatásvezetés is hazudik.
Határtalan fantáziájával a csúcstechnológiai avantgárd építésze lett Frank Gehry, a napokban 96 éves korában elhunyt Pritzker-díjas kanadai-amerikai építész.
hvg360
Az eset alig néhány héttel azután történt, hogy tolvajok fényes nappal ellopták a múzeumból a francia koronázási ékszereket.
HVG
A független színháznak lassan tényleg leáldozott, vagy talán már rég leáldozott – és akkor mi van? A Dollár Papa Gyermekei új előadása úgy beszél a mai magyar valóságról, hogy politikáról szót sem ejtenek benne, mégis benne van a színház minden problémája. Kritika.
Az író tiszteletére a főváros utcáit járó platós teherautó pedig kétszer is a kerületben lesz.
HVG
Az új színházcsináló nemzedék ambíciói már nem férnek fel a színpadra, az előtér, a nézőtér, még a páholy is kell játéktérnek. A Vígszínház ősszel bemutatott, előadását, a @LL3t4rgIA-t vállalkozó kedvű húsz éven felüliek is látogathatják.
Új kötet 15 év hallgatás után. Orwell kevésbé ismert regénye, amelyben szintén látnoknak bizonyult. Népszerűsítő történelem Werbőczi István Hármaskönyvének angol fordítójától. 400 oldalas nagymonológ a főhőstől, aki nem is főhős. Egy regény, amelynek József Attila Szabad-ötletek jegyzéke mellett van a helye a polcon. Kedvcsináló karácsonyi olvasni- és ajándékoznivalókról.
HVG
Komikus és tragikus emberi történetekkel meséli el új kötetében, immár az angol nyelvű közönségnek is Szőnyei Tamás, hogyan avatkozott be a kommunista hatalom a magyar populáris zene működésébe.
700 ezer fogoly dolgozott csaknem négy évtizedig, és ez nem a nagy fal – Magyarországra jöttek a nyolcezer fősre becsült terrakotta hadsereg előőrsei Kínából, de ezer év történelme is megismerhető a Szépművészeti Múzeum múlt héten nyílt kiállításán. Még a nagy falról is kitekinthetünk a hunokra.