szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Távozik posztjáról Müller Tibor, a Mai Nap főszerkesztője április 1-jével - ezt a leköszönő főszerkesztő és Kovács Tibor lapigazgató közösen jelentette be a lap csütörtöki szerkesztőségi értekezletén.

Kovács Tibor az eddigi főszerkesztő-helyettest, Takács T. Lászlót kérte fel, hogy megbízott főszerkesztőként folytassa a Müller Tibor által elkezdett szerkesztőségi munkát - olvasható a Ringier Kiadó Kft. közleményében.

"Hosszú idő telt el folyamatos stresszben, amit a napilapkészítés jelent és ez már túlságosan megterhelő számomra. Éppen ezért az újságírás egyéb - talán kevesebb nyomással járó - területein folytatom munkámat, ami nem a napi lapszerkesztést jelenti" - mondta a távozás okairól szólva a közlemény szerint a főszerkesztő.

Müller Tibor hozzátette, hogy örömmel tekint vissza arra a hét-nyolc évre, amelyet a Ringier kiadóban töltött, hiszen olyan sikereknek lehetett tevékeny részese, mint a Blikk felemelkedése vagy a Képes Sport olvasott lappá válása. Kovács Tibor lapigazgató azt mondta, nagyon sajnálják, de megértik a távozó főszerkesztő döntését.

"A Mai Nap, mint a tabloid napilap-piac legrégebbi tagja, komoly részesedést tudhat magáénak az olvasói és hirdetői piacon, ezzel értékes tagja a Ringier Kiadó napilapokból és magazinokból álló portfóliójának" - olvasható a kiadó közleményében.

Müller Tibor tavaly október óta volt a Mai Nap főszerkesztője, elődje a poszton Takács T. László jelenlegi főszerkesztő-helyettes volt, aki megbízott főszerkesztőként most ismét átveszi a lap irányítását.

A hosszabb szünet után 2002 eleje óta ismét megjelenő Mai Napot 2004. február 1-jétől adja ki a Ringier.

Enyhíteni készül a Szíriával szembeni korlátozásain az USA, miközben újabb Oroszország-ellenes szankciók jöhetnek

Enyhíteni készül a Szíriával szembeni korlátozásain az USA, miközben újabb Oroszország-ellenes szankciók jöhetnek

Irán megfenyegetett egy holland parlamenti képviselőt

Irán megfenyegetett egy holland parlamenti képviselőt

Most törölték Töröcskei hitelszövetkezetét, amely még 2014 nagy botrányának szereplője volt

Most törölték Töröcskei hitelszövetkezetét, amely még 2014 nagy botrányának szereplője volt

„Rosszul vagyok, nem bírom!” – videó került elő a férfiról, aki rendőri intézkedés közben halt meg Zagyvarékason

„Rosszul vagyok, nem bírom!” – videó került elő a férfiról, aki rendőri intézkedés közben halt meg Zagyvarékason