szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Rábai Balázs lesz a műsorvezetője a Magyar Televízió Az Este című Pulitzer-díjas hírmagazinjának. Kedden, 2005. május 24-én láthatják őt a nézők Krizsó Szilvia mellett másik „arcként” a magazinban.

© MTV
Rábai Balázs helyét a Híradóban a nagy műsorvezetői tapasztalatokkal bíró Nika György veszi át, aki emellett felelős szerkesztői feladatokat is ellát a jövőben. A Híradó szerkesztőségvezetői posztjával az eddigi főszerkesztő-helyettest, Szűcs Gábort bízta meg az MTV műsorokért felelős alelnöke, Simon András. A közszolgálati televízió Híradója május 23-ától hétköznaponként ismét 23 percben jelentkezik. A tartalmában is megújúló műsorban ezután az aktuális hírek mellett bővebb külpolitikai hírösszefoglalókkal jelentkezik, s az eddiginél több vendéget hívnak meg a stúdióba a szerkesztők.
MTI Itthon

Fogyatékosokkal foglalkozó tematikus műsorhét az MTV-n

A fogyatékossággal élők helyzetét és problémáit hangsúlyosan megjelenítő műsorokkal jelentkezik a jövő héten a Magyar Televízió (MTV); a programról Göncz Kinga esélyegyenlőségi miniszter és Rudi Zoltán, a közszolgálati médium elnöke szerdán közösen tartott sajtótájékoztatót.

MTI Itthon

Mégsem Óbudán épül fel az új MTV székház?

A kerületi önkormányzat visszavonta az építési engedélyt, így elképzelhető, hogy nem a korábban tervezett óbudai helyszínen épül fel a Magyar Televízió (MTV) új székháza - közölte Czeglédi László, a közszolgálati médiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumának elnöke.

hvg.hu Média

MTV: a kései gyászjelentés miatt felfüggesztették Nikát

A Magyar Távirati Iroda jelentését követő 27. percben az adást megszakítva, élő műsorban, rendkívüli különkiadással jelentkezett a Híradó stúdiója - áll az MTV hvg.hu-nak eljuttatott közleményében. A hírigazgató azonban így is mulasztott, tehát mennie kell.

Sebek, melyek újra és újra felszakadnak – Paul Lendvai bécsi beszéde a világháború végének 80. évfordulóján

Sebek, melyek újra és újra felszakadnak – Paul Lendvai bécsi beszéde a világháború végének 80. évfordulóján

Ön megmondja ránézésre, hogy milyen erős egy csomó? Szinte biztos, hogy téved

Ön megmondja ránézésre, hogy milyen erős egy csomó? Szinte biztos, hogy téved

Soproni Tamás nekiment a Párbeszédnek, felháborodott a „vallásgyalázó” plakátokon

Soproni Tamás nekiment a Párbeszédnek, felháborodott a „vallásgyalázó” plakátokon

Német László bíboros a pápáról: Oroszlánunk van, aki el fogja kergetni a farkasokat

Német László bíboros a pápáról: Oroszlánunk van, aki el fogja kergetni a farkasokat