szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Közösség elleni izgatással gyanúsítják és "rabosították" - ujjlenyomatait rögzítették és fotójával együtt bűnügyi nyilvántartásba vették - a Debreceni Városi Televízió (DTV) hírigazgatóját.

Az ügy előzménye, hogy Kangúr Tibor hírigazgató, a helyi hírműsor felelős szerkesztőjeként egy postán érkezett névtelen levél alapján készíttetett riportot az egyik beosztott riporterrel.

"A gazdatüntetés idején TIR aláírással érkezett levél azt sugalmazta, hogy a gazdáknak minél több kárt kell okozni, mert a fuvarozók nem tudnak az úton demonstráló erőgépek miatt közlekedni" - mondta el a részleteket Széles Tamás, a DTV Kft. ügyvezető igazgatója sajtótájékoztatón.
   
Közölte: a riporttal azt kívánták bemutatni, hogy a gazdáknak milyen fenyegetésekkel kell szembenézniük. A tervezett műsorról Széles értesítette Halmosi Zsolt rendőr ezredest, hajdú-bihari főkapitányt, kérve: reagáljanak a levélre. A főkapitány felhívta a tévések figyelmét, hogy a levélíróknak éppen az a szándéka, hogy levelük nyilvánosság elé kerüljön, s ezt a tévé meg is teszi a
műsorral, amelyben egyébként megszólalt a főkapitányság sajtóreferense is.
   
Széles Tamás tájékoztatása szerint a forgatócsoporttal küldte át a levelet a főkapitánynak, hogy megindíthassák a nyomozást, azt azonban álmukban sem gondolták, hogy mindez ellenük fordul és a nem a levélíró, hanem a műsort készíttető szerkesztő ellen folytat eljárást a rendőrség.
   
"Megdöbbentő, hogy nem azt üldözi a rendőrség, aki elkövette a jogsértés, hanem a sajtót" - tette hozzá Széles Tamás, aki szerint a sajtószabadság megsértéséről van szó.
   
Baranyi Krisztina szerint már nyáron új választások jöhetnek Budapesten

Baranyi Krisztina szerint már nyáron új választások jöhetnek Budapesten

Hatékonyabb, jobb és nagyobb hulladékudvar-hálózat

Hatékonyabb, jobb és nagyobb hulladékudvar-hálózat

A párkapcsolat nem két tökéletes félisten találkozása

A párkapcsolat nem két tökéletes félisten találkozása

Meghalt Szabó István filmjének sztárja, aki háromszor nyert César-díjat

Meghalt Szabó István filmjének sztárja, aki háromszor nyert César-díjat