Tetszett a cikk?

Lapértesülés szerint vádemelést javasol az ügyészség Berkecz Mária, a Millenáris Kht. volt ügyvezetője, és Klacsman Péter György, a Millenáris Rt. vezérigazgatója ellen. A rendőrség szerint Berkecz és Klacsman bűncselekményt követett el azzal, hogy az órákat ajándékként adták a belépőjegy mellé. A nyomozók szerint ez gazdaságilag indokolatlan volt, s így fennáll a hűtlen kezelés gyanúja.

A Népszabadság információi szerint a Millenáris Kht. jegyárbevétele a Millenáris Parkból átlagosan - a többféle jogcímen nyújtott kedvezmények miatt - jegyenként csak 244 forint volt. Az órabeszerzés és az órák ingyenes osztogatása így a rendőrség szerint gazdaságilag indokolatlan volt, mert a látogatók többsége gyakorlatilag 244 forintért a kiállítás megtekintésének lehetőségén kívül még egy 805 forintos órát is kapott ajándékba, miközben a túlköltekezése miatt a Millenáris 1,5 milliárdos hitelfelvételre kényszerült. A Népszabadság szerint a rendőrség a Millenáris Kht. ügyében több más ügyet is kivizsgált, ezekben azonban a nyomozók szerint nem történt bűncselekmény.
Budapest belvárosában fogták el egy nemzetközi bűnszervezet vezetőjét – videó

Budapest belvárosában fogták el egy nemzetközi bűnszervezet vezetőjét – videó

Drasztikusan alulmúlta a piaci várakozásokat a kiskereskedelmi forgalom

Drasztikusan alulmúlta a piaci várakozásokat a kiskereskedelmi forgalom

Ferrari-szintű szuperautóval készül a kínai Great Wall

Ferrari-szintű szuperautóval készül a kínai Great Wall

Nagy Márton már készíti az újabb árréskorlátozást, a zsebkendő, a tusfürdő és egyéb háztartási cikkek is érintve lesznek

Nagy Márton már készíti az újabb árréskorlátozást, a zsebkendő, a tusfürdő és egyéb háztartási cikkek is érintve lesznek