Sárvidék

Idén négy magyar alkotót díjaztak a Pictures of the Year International nemzetközi fotópályázaton. Végh László kárpátaljai anyaga az első, Móricz-Sabján Simon a második, Kállai Márton a harmadik helyen végzett; illetve további két fotóriportert - köztük Csudai Sándort - emeltek ki a menekültválságról szóló képekért.Összeállításunkban Móricz-Sabján Simon, a Népszabadság fotóriporterének ''Sárvidék'' című anyagát mutatjuk be.

  • hvg.hu hvg.hu
Sárvidék

Magyarország számos megyéjében élnek életvitelszerűen és kényszerűen földutak mellett, melyek száma elképesztően magas. Az ország útjainak mindössze 38 százalékát fedi szilárd útburkolat, ez az arány Nyugat-Európában 96 százalék és a különbség ennél is nagyobb a külterületeken. A Csongrád megyei Csanyteleken például a lakosság harmada él földutak mellett – a Tisza közelében pedig olyan a talaj, hogy esős időben mind járhatatlanná válnak. Itt is, mint sok más hasonló településen, nemhogy a mentő nem ér oda 15 percen belül egy infarktusos beteghez, ennyi idő alatt még egy traktort sem könnyű találni, amely behúzná a beteghez a rohamkocsit.

A tanyavilágok elnéptelenedése, a vidéki elvándorlás és a szegénység terjedése is jellemzi a ''Sárvidéket''. Az Európai Bizottság által kiadott adatok szerint például minden harmadik magyar, azaz 3,3 millió ember él szegénységben, ami egy 9,9 millió lakosú országban elképesztően nagy szám.

A földutak mentén élők szerint minden tönkremegy a sárban. A ház, az autó, a biciklik, de még a lábbelik is.
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság
József 45 ezer forintos rokkantnyugdíjból él földút menti házában, Tömörkényben.
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság
Özvegy Bende Balázsné és a kislánya, Nórika olyan tanyában él, amelyhez egy agyagból épült gátszakasz mentén lehet eljutni.
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság
János és kutyája csanyteleki házuk udvarában.
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság
Disznók egy tömörkényi ház óljában.
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság
Luca édesanyjával és nagyapjával csanyteleki házukban Csongrád megyében, ahol öt bátyjával és a szülőkkel élnek.
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság
Sárba ragadt traktor a volt Lenin-telepen.
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság
Pálinkát fogyasztó vendég a Borsos családnál.
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság
Kovács Lajos házának előterében válogatja a fémhulladék eladásra szánt matracok fémrugóit Csanyteleken.
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság
Bende Balázsné csanyteleki, földutak menti otthonában. Máriának évekkel ezelőtt halt meg a férje. Közösen vették a tanyát, hitelből, a rokkantnyugdíjas asszony azóta egyedül törleszti a részleteket.
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság
Belvíz okozta károk egy Nagy-gyepen épült családi háznál. A legtöbb “sárvidéken” élőnek súlyos problémát jelent a lakás vagy a ház fenntartása.
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság
Temető Csanyteleken belterületén.
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság
Csanyteleki fiú egy elhagyott háznál a Csongrád megyei település határában. A környéken egyre nő az elhagyott épületek száma, melyek egy idő után szinte eggyé válnak a természettel.
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság
Az elpusztult bárányokat legtöbbször a pásztorkutyák kapják meg a tömörkényi tanyákon.
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság
Mária segít a gyógyszerek összeszedésében édesanyja súlyosan beteg szomszédjának, Endrének. Endre egy év múlva halt meg tüdőrákban.
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság
Ilona tömörkényi házuk bejáratánál. Ilona közmunkás, a család másik bevétele a férje rokkantnyugdíja.
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság
Az egyik önkormányzat évekkel ezelőtt 2 millió forintot költött 3 földes utca felújításának megpályázására. Nem nyertek, mert nem tudták baleseti statisztikával bizonyítani, hogy a szilárd burkolatra szükség van.
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Kövessenek minket a Facebookon is!