szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Domján Manó és Baglyas György ötlete - hogy a Józsefvárosban vezessenek városnéző túrákat - 2008-ban elnyerte az Év legígéretesebb fiatal vállalkozása címet, 2009-ben pedig az Európai Bizottság „Jó Gyakorlatként” azonosította tevékenységüket. Tegnap a New York Times írt róluk és persze a nyolcadik kerületről - olvasható az Urbanista blogon.

Budapest városnéző túráinak legizgalmasabbja, ízig-vérig magyar élményt nyújtó séták a külföldi és hazai érdeklődők számára, akiknek egy város megismerése nem a múzeumoknál vagy parlamenteknél, hanem az ott élő hétköznapi emberek életének, lakhelyének, értékeinek és kultúrájának megismerésénél kezdődik. A Beyond Budapest városnéző túra fővárosunk egyik legizgalmasabb és legszínesebb szegletébe, a VIII. kerületbe kalauzolja résztvevőit, bemutatva minden fontos részletet: olyanokat is, melyek akár egy régóta itt élőnek is elkerülhették ezidáig a figyelmét. Nem is túra vagy idegenvezetés ez, sokkal inkább „workshop”, igazi „public art” kezdeményezés. A mélyszegénység és a luxus találkozása ebben a kerületben a legélesebb, a helyszín tehát szinte adta magát – írja a blog.

Részletekért és a videó megtekintéséért látogasson el az Urbanista blogra.

hvg.hu Napi merítés

Mit ígér az LMP Budapestnek?

Pár napja az LMP is előrukkolt Budapest-programjával. Bár nem tartalmaz olyan látványos elemeket, mint az MDF "szélcsatorna-tisztítása" vagy a Jobbik tehervillamosai, de elég sok mindenre kiterjed - olvasható az Urbanista blogon.

Orbán Viktor egy utcai árustól vett virágcsokort, a fiatalember cserébe kért tőle egy szívességet - videó

Orbán Viktor egy utcai árustól vett virágcsokort, a fiatalember cserébe kért tőle egy szívességet - videó

Fennhangon ment az üvöltés, hogy nincsen nőnap virág nélkül 

Fennhangon ment az üvöltés, hogy nincsen nőnap virág nélkül 

Bindzsisztán az Arénában - nézegessen fotókat Majka koncertjéről

Bindzsisztán az Arénában - nézegessen fotókat Majka koncertjéről

Lövöldözés volt a Fehér Háznál

Lövöldözés volt a Fehér Háznál