"Az ebrói csatát megelőzően Franco és hadserege, a Caudillo parancsára déli irányban támadott tovább, elfoglalandó Valenciát, a Köztársaság déli enklávéjának központját. A tavaszi-nyári támadások azonban, a köztársaságiak sikeres és eredményes védekezésének köszönhetően nem tudtak kierőszakolni ezen a fronton döntő áttörést. Ezek a hetek és hónapok azonban lehetőséget adtak a köztársasági kormányzat számára, hogy az 1938 telén és tavaszán Teruelnél, valamint Aragóniában szétvert csapatait rendezze, és fegyverrel lássa el. Daladier 1938. jún. 13-án záratja le ismét a francia-spanyol határt, addig azonban egy komolyabb szovjet fegyverszállítmány átjuthatott a határon. A köztársasági vezetés a lehető legtöbb és legjobb felszerelést igyekezett biztosítani a katonáinak, akik ekkor igen vegyes összetételűek voltak már. A hadseregbe behívták az 1925-1941 között sorkötelessé váló összes elérhető, és nélkülözhető embert. A behívottakkal együtt a támadásra kiszemelt haderő elérte a 80 ezer fős létszámot. A kormányzat szinte minden pozícióba kommunista tisztet nevezett ki, biztosítandó a sikereket (legalábbis a kommunisták szerint). A sereg főparancsnoka Modestó lett, a támadást pedig Líster hadtestének kellett lebonyolítania. Nagy hiány volt azonban a megfelelő tüzérségből, az egész hadseregnek alig volt több, mint 150 ágyúja, és a légelhárítással is problémák voltak" - írja a bejegyzés szerzője. A teljes bejegyzést megtalálja a Történelem mindenkinek blogon.