szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Orbán Viktor a Jobbik frakciónál tett látogatás után azt mondta, mélyen elgondolkodna, ha az MSZP meghívná - olvasható Kóczián Péter blogján.

Miután a Jobbikhoz már elment, az üzenet világos: még a Jobbikkal is inkább, mint az MSZP-vel. A Jobbiknak elmondta, hogy a gárda létébe nem megy bele, s minden alkotmányos eszközzel fellép az ellen, ha a Gárdát szervezik, támogatják. Tehát az MSZP még a Gárdát szervező Jobbiknál is rosszabb. Amikor az LMP-nél járt, azt mondta: egyetlen párt van, amely nem a jövőt építi. Nem mondta ki, de az MSZP-re gondolt - olvasható. A teljes bejegyzés elolvasásához látogasson el Kóczián Péter blogjára.
MTI / hvg.hu Itthon

Orbán tárgyalt az IMF-delegációval, de részleteket nem árultak el

Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön fogadta a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Budapesten tartózkodó delegációját - közölte Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője. Ennél többet egyelőre nem árultak el, pedig nagy a tét: ha a felek jövő hétfőig nem jutnak dűlőre egymással, komolyan gyengülhet a forint.

MTI Itthon

Orbánnal búcsúznak az Országgyűlésben a nyári szünet előtt

Három ülésnap lesz a jövő héten az Országgyűlésben: hétfőn és szerdán, illetve csütörtökön. Csütörtökön napirend előtt felszólal Orbán Viktor miniszterelnök, megválasztják a házelnököt, az Alkotmánybíróság két tagját, az Országos Választási Bizottság (OVB) új tagjait és a Független Rendészeti Panasztestület egy tagját; döntenek a közmédiumok struktúrájáról és a gazdasági törvénycsomagról is.

MTI Itthon

Az MSZP nem akarja vendégül látni Orbánt

Az MSZP parlamenti képviselőcsoportja nem tervezi, hogy meghívja valamelyik ülésére a miniszterelnököt, akit a közelmúltban a Lehet Más a Politika és a Jobbik frakciója is vendégül látott. Orbán Viktor egy csütörtöki sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, "mélyen gondolkodóba" esne, ha meghívást kapna a szocialistáktól.

MTI Itthon

Orbánnak tetszik október 3-a

A miniszterelnök üdvözli, hogy Sólyom László államfő a lehető legkorábbi időpontra írta ki az önkormányzati választást.

Rekordméretű vulkánkitörés volt a Jupiter holdján, Magyarországnál is nagyobb területet érintett

Rekordméretű vulkánkitörés volt a Jupiter holdján, Magyarországnál is nagyobb területet érintett

Blokkolták Trump szövetségi kifizetéseket leállító rendeletét is

Blokkolták Trump szövetségi kifizetéseket leállító rendeletét is

Fiatalodhatunk, gyógyulhatunk vagy épp sportolhatunk is fejben

Fiatalodhatunk, gyógyulhatunk vagy épp sportolhatunk is fejben

Fejenként majdnem 10 milliárddal hitelezik az államot: a szerencsés 13-akra most aztán tényleg hullik a pénzeső

Fejenként majdnem 10 milliárddal hitelezik az államot: a szerencsés 13-akra most aztán tényleg hullik a pénzeső