szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

"Nem azért gyújtunk gyertyát, hogy véka alá rejtsük" - ezt az érdekes képet Orbán Viktor használta, amikor 56 napja hivatalban lévő kormányának működését értékelte a parlamentben - írja Török Gábor politológus.

A kormány a korábban már megszokott gyakorlatnak megfelelően minden lehetséges pozícióra igényt tartott, politikai és - az államtól függő - gazdasági téren egyaránt. Ami újdonság: a kétharmados többségnek köszönhetően a zsákmányelv ezúttal olyan helyeknél is szóba jöhetett, amelyeket korábban csak az ellenzékkel való megállapodás alapján lehetett (vagy éppen ezért nem lehetett) betölteni. Három személyi döntés váltott ki igazán komoly vitákat: Schmitt Pál, Domokos László és Stumpf István megválasztása valóban meglepőnek nevezhető. Bár önmagában egyik eset sem teljesen példátlan (volt már pártpolitikus előéletű államfőnk; a demokratikus világban van példa politikusból lett számvevőszéki vezetőre; és más korábbi jelöltek esetében is lehettek volna gondok, ha komolyabban veszik az alkotmánybírói követelményeket), a saját emberek feltűnő helyzetbe hozása állandó hivatkozási pontként, emblematikus eljárásként a későbbiekben még okozhat kellemetlen perceket - írja Török Gábor. A teljes elemzést elolvashatja a Fidesz eddigi munkájáról a politológus blogján.
hvg.hu Napi merítés

Török Gábor: mi történik most az MSZP-ben?

Az MSZP eljutott odáig, hogy már nem irányul rá automatikusan a reflektorfény; akár csendben el is jelentéktelenedhet, a figyelemért pedig harcolnia kell. Történik mindez annak ellenére, hogy látszólag jelentős változások előtt áll a párt: a hétvégétől új elnöke és még nála is újabb elnökhelyettese lesz - olvasható Török Gábor politológus blogján.

hvg.hu Napi merítés

Török Gábor: a megszorítás vállalhatatlan lenne a Fidesz számára

E ciklus sikere alapvetően nem a nyilatkozatok kifüggesztésén, a zsákmányelv alkalmazásán vagy a szimbolikus politika egyéb elemein múlik, hanem azon, hogy képes lesz-e a kormány érdemben változtatni az emberek fejében az életkörülményekről kialakult képen - olvasható Török Gábor blogján.

"Nagy történelem" – a tudományos irányzat, amely évmilliárdokra visszamenve kutatja, milyen lesz az emberiség jövője

"Nagy történelem" – a tudományos irányzat, amely évmilliárdokra visszamenve kutatja, milyen lesz az emberiség jövője

A DK a nemzetbiztonsági bizottság összehívását kezdeményezi

A DK a nemzetbiztonsági bizottság összehívását kezdeményezi

24.hu: 31 milliós gázszámlát csináltak a vendégmunkások, majd a bérlő koreai cég tulajdonosai köddé váltak Mogyoródon

24.hu: 31 milliós gázszámlát csináltak a vendégmunkások, majd a bérlő koreai cég tulajdonosai köddé váltak Mogyoródon

A dzsihádból jön, de még nem tudni, hova tart Szíria új vezetője

A dzsihádból jön, de még nem tudni, hova tart Szíria új vezetője