szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Ma Magyarországon mindössze három városnak van trolibuszhálózata, a főváros mellett Debrecenben és Szegeden találunk ilyen járműveket. Most Kecskeméten merült fel az ötlet, hogy az autóbuszok egy részét trolibuszokkal váltsák ki - olvasható a PT Info blogon.

A város még tavaly pályázott a KÖZOP keretén belül elérhető forrásokra és beadványa sikert ért el. Kecskemét 17+43 milliárd forint támogatást nyert el, melyből az első összeg a "Kecskemét város intermodális pályaudvar és kapcsolódó közösségi közlekedési fejlesztések" program keretén belül költhető el, míg a második "Kecskemét város térségi elérhetőségének javítása" a megyeszékhely és vonzáskörzetének jobb közlekedési összhangját próbálja megteremteni. A fejlesztések részletes tartalma egyelőre úgy tűnik nem kristályosodott ki még teljesen, irányelvek szintjén mozog inkább. Alátámasztja ezt az a tény is, hogy jelenleg folyamatban van a megvalósuló fejlesztések kiválasztásának és kialakításának mikéntjét meghatározó megvalósíthatósági tanulmányok készítésére kiírt közbeszerzési procedúra, a nyertesek kiválasztására még idén sor kerül - írja a bejegyzés szerzője. A teljes bejegyzést elolvasahatja a PT Info blogon.
MTI Itthon

Meglőtt egy kábítószerárus két fiatalt Kecskeméten

Combon lőtt egy kábítószerárus egy fiatalt, a golyó gellert kapott, és a mellette lévő társát is megsebesítette hétfő este Kecskemét központjában - közölte a rendőrség az MTI-vel, majd nem sokkal utána korrigálta a hírt.

MTI Tech

Történelmi park épül 23 milliárdból Kecskeméten

Évi egymillió látogatót várnak a 2013-ban megnyíló történelmi témaparkba; a Kecskemét határába megálmodott, 23 milliárd forintos beruházás munkálatai a jövő év elején kezdődhetnek el - írta pénteki számában a Világgazdaság.

36 órát élt túl a lavina alatt többtucatnyi munkás a Himalájában

36 órát élt túl a lavina alatt többtucatnyi munkás a Himalájában

Tóth Gabi új magyarázattal állt elő arról, hogy miért bomlott fel a házassága

Tóth Gabi új magyarázattal állt elő arról, hogy miért bomlott fel a házassága

Orbán Viktor két csúcs között, a pad alatt

Orbán Viktor két csúcs között, a pad alatt

Csillagászati összegből újítaná meg a hadsereget és a gazdaságot az új német kormány

Csillagászati összegből újítaná meg a hadsereget és a gazdaságot az új német kormány