szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Ha valakit tönkretettek, akkor sincs megállás, akkor jön majd a következő ellenfél. És addig folytatják, amíg van még valaki, aki meg mer szólalni - írja Gyurcsány Ferenc a blogján.

"Azért sok tekintetben gyomorforgató, amit a jobboldal csinál Paul Lendvaival. Nem a Fideszről beszélek, hanem a jobboldalról. Sajtóstul, civil szervezetestül, pártostul. Az ügy első ránézésre Lendvairól szól. De ez csak részigazság. Az igazság másik fele az, hogy milyen a magyar jobboldal. Ami Lendvait illeti: az elmúlt években kialakult személyes kapcsolatunk, a korábbról datálható tiszteletem csaknem lehetetlenné teszi, hogy hűvös, távolságtartó módon szemléljem történetét és mostani kálváriáját. Tudom, hogy a diktatúrában ezernyi árnyalata volt az élethez szükséges kompromisszumoknak, bár tudom azt is, hogy voltak, igaz, csak kevesen, akik képesek voltak kivonni magukat az egyezségek világából. Tisztelem ez utóbbiakat és óvatos vagyok a többség megítélésében. Lendvai nem volt áruló, nem volt ügynök" - írja a szerző a blogbejegyzésben, ami a Kapcsolat.hu oldalon olvasható.

 

hvg.hu Napi merítés

Gyurcsány: Orbán fejet hajtott előttünk

Orbán csak azokról a válságintézkedésekről beszél egészen konkrétan megnevezve, amelyeket a Gyurcsány- és Bajnai-kormányok hoztak 2008 ősze és 2009 ősze között, és amelyekhez neki az égadta világon semmi köze nem volt - olvasható Gyurcsány Ferenc blogján.

Mégsem bérel újabb luxusterepjárót az Integritás Hatóság

Mégsem bérel újabb luxusterepjárót az Integritás Hatóság

Jön a ChatGPT a windowsos Jegyzettömbbe, de csak akkor, ha fizet

Jön a ChatGPT a windowsos Jegyzettömbbe, de csak akkor, ha fizet

Kapjon le egy könyvet a polcáról, mert rengeteg előnye van, ha napi szokássá teszi az olvasást

Kapjon le egy könyvet a polcáról, mert rengeteg előnye van, ha napi szokássá teszi az olvasást

A mianmari junta vezetője királynak nevezte Putyint, amiért hat elefántért hat vadászgépet adott cserébe

A mianmari junta vezetője királynak nevezte Putyint, amiért hat elefántért hat vadászgépet adott cserébe