szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Egy magyar elítélt azzal fordul a strasbourgi bírósághoz, hogy az életfogytig tartó büntetés az Emberi Jogok Európai Egyezménye szerint embertelen büntetésnek minősül.

Az elítéltet mint többszörös visszaesőt súlyos testi sértés kísérletéért és különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt a Bács-Kiskun Megyei Bíróság életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte, azzal, hogy legkorábban 40 év után szabadulhat. A Szegedi Ítélőtábla az ítéletet helyben hagyta, a perújítási kérelmet pedig a Legfelsőbb Bíróság elutasította. Törköly Tibor elítélt kérelmében előadta, hogy a büntetése embertelennek minősül az Emberi Jogok Európai Egyezményében foglaltak miatt - olvasható a JogIQ blogon.

Kíváncsi, milyen határozatot hozott a bíróság? A JogIQ blogon megtudhatja.

MTI Balázs Attila
hvg.hu Napi merítés

Tiltott-e a traffiblokkolók használata?

Az év elején került benyújtásra az a törvényjavaslat, amellyel tiltott lett volna a radarblokkolók használata. A JogIQ blog szerkesztője annak járt utána, hogy tiltott-e ezen eszközök használata.

Hangok, fények, DJ – az öttusa kirakatversenyét rendezik meg Budapesten

Hangok, fények, DJ – az öttusa kirakatversenyét rendezik meg Budapesten

Halálos koktélt itatott a rábízott gyógyíthatatlan betegekkel egy német orvos

Halálos koktélt itatott a rábízott gyógyíthatatlan betegekkel egy német orvos

Megszavazta a fideszes bizottsági többség a Mi Hazánk javaslatát a szivárványos zászlók középületekre helyezésének tilalmáról

Megszavazta a fideszes bizottsági többség a Mi Hazánk javaslatát a szivárványos zászlók középületekre helyezésének tilalmáról

Döntött az Alkotmánybíróság: Alaptörvény-sértően fosztották meg a szaldóelszámolástól a háztartási napelemeseket

Döntött az Alkotmánybíróság: Alaptörvény-sértően fosztották meg a szaldóelszámolástól a háztartási napelemeseket