szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Módosító javaslattal szigorítanák, milyen nevek kerüljenek le az "állami coollistáról" - azaz, milyen utcákat, köztereket, közintézményeket kell átnevezni, melyek most olyan személyek nevét viselik, akik részt vettek a XX. század önkényuralmi rendszereinek megalapozásában vagy fenntartásában. A javaslat tág értelmezést hagy a szabály alkalmazására, így előfordulhat, hogy például a Nagy Imre teret is át kell majd nevezni.

A Kulturális bizottság által beadott módosító javaslat alapján átnevezhető lenne minden olyan közterület, melynek neve akár csak "emlékét idézi" a diktatórikus rendszereknek. A javaslat egyik legnagyobb hibája, hogy a történelmet élesen "jó" és "rossz" szereplőkre próbálja osztani, tekintet nélkül arra, hogy a valóságban a kérdéses történelmi személyek teljes életútja alapján ezt nem lehetne egyértelműen kijelenteni.

Érdemesebb lenne a törvényalkotási rohamtempó helyett alaposabban elolvasni és értelmezni a történelmet. - Véli Kelsen és Coae, az Így írnánk mi blog szerzője.

A teljes bejegyzést az Így írnánk mi blogon olvashatják el.

Filmes relikviáit árulja James Van Der Beek, hogy fizetni tudja rákkezelését

Filmes relikviáit árulja James Van Der Beek, hogy fizetni tudja rákkezelését

Akkora mágneses tornádók kavarognak a Jupiteren, hogy a Földnél nagyobb ködöt hoznak létre

Akkora mágneses tornádók kavarognak a Jupiteren, hogy a Földnél nagyobb ködöt hoznak létre

Elárasztják a lakást a gyerekjátékok? Ezt próbálja ki!

Elárasztják a lakást a gyerekjátékok? Ezt próbálja ki!

Minden részlet kiderült a Schumacher családját ért zsarolásról

Minden részlet kiderült a Schumacher családját ért zsarolásról