szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A francia elnök éppen az olyan szimbolikus és jogállami vitás ügyekben fogja EU-pártiságát demonstrálni, mint amilyeneket a magyar kormány jól kiszámítható módon produkálni szokott – írja a Véleményvezér legfrissebb bejegyzésében.

A tegnapi nap fejleményei kétségtelenül jelentős hatással lesznek az Európai Unió jövőjére, de a francia és a görög választások eredményei Magyarország szempontjából is jól érzékelhető változásokat fognak hozni – írja a Véleményvezér.

A szerző szerint, amíg eddig a megszorításalapú válságkezelés politikai kockázatai csak amolyan elvont lehetőséget jelentettek, most mindenki számára nyilvánvaló módon bebizonyosodhat, hogy a fizetendő ár a bajba került ország teljes politikai elitjének, és vele együtt akár adott esetben európai elköteleződésének a bukását is hozhatja.

"Túl sok apró hógolyó indult lefelé a hegyről ahhoz, hogy meg tudjuk mondani, pontosan melyik nőhet akkora lavinává, ami Magyarországot is elérheti" – írja a Véleményvezér, aki úgy sejti, a változások eredője inkább negatív lesz az ország számára. Ha ugyanis a készülőben lévő újabb görög válság aláássa a többi déli ország válságkezelésébe vetett hitet, ezen keresztül olyan általános bizonytalanságot generálhat, amihez hasonlót az elmúlt két évben már többször megszenvedtünk.

AP

Mindeközben a francia elnökkel Magyarország kormánya minden bizonnyal egy fajsúlyos ellenfelet szerzett – fejti ki a szerző. Szerinte ugyanis nagyon valószínű, hogy a gazdaságpolitikában az eddigi brüsszeli irányvonaltól eltérni szándékozó Hollande éppen az olyan szimbolikus és jogállami vitás ügyekben fogja EU-pártiságát demonstrálni, mint amilyeneket a magyar kormány jól kiszámítható módon produkálni szokott. "Rázós szakasz következik, jó lesz kapaszkodni” – zárja blogbejegyzését a szerző.

Összerakta 1000+ leselejtezett laptop használt akkumulátorát, most erről megy az egész háza

Összerakta 1000+ leselejtezett laptop használt akkumulátorát, most erről megy az egész háza

Hol a vége? Már a tudósok sem annyira értik, mi történik a hőmérséklettel

Hol a vége? Már a tudósok sem annyira értik, mi történik a hőmérséklettel

Áttörés a diagnosztikában: egy új módszerrel órák alatt azonosíthatók a kórokozók

Áttörés a diagnosztikában: egy új módszerrel órák alatt azonosíthatók a kórokozók

Úgy néz ki, mint egy kávétermosz, és akkora is az új kínai drón, ami gránátokkal lepi meg az ellenséget

Úgy néz ki, mint egy kávétermosz, és akkora is az új kínai drón, ami gránátokkal lepi meg az ellenséget