szerző:
hvg.hu

Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet egyik vezetője a Közel-Keletre utazott, hogy a palesztin területeken csapásmérő csoportokat hozzon létre - jelentették csütörtökön izraeli tömegtájékoztatási eszközök a vezérkar egyik magas rangú tisztjére hivatkozva.

Az al-Kaida ranglétráján a hatodik helyet elfoglaló vezető egy Pakisztánhoz közeli afganisztáni rejtekhelyről indult Ammánba, Damaszkuszba és Bejrútba. Feladata, hogy mozgósítsa a palesztinokat és építse ki a majdan izraeli célpontok elleni bevetésre kiszemeltek fegyveres kiképzéséhez szükséges kapcsolatrendszert. Az al-Kaidának máris két támaszpontja van a Gázai övezetben - mutatott rá a névtelenségbe burkolódzó vezérkari tiszt. Oszama bin Laden szervezete úgy módosította fő csapásainak az irányát, hogy azok elsősorban Izraelt, illetve a világ zsidó érdekeltségeit vegyék célba - vélekedett a magas rangú katona.
Az al-Kaida várhatóan az idén is öngyilkos merényletek sorozatát hajtja végre, de műveleti hatékonyságának gyengülése miatt kénytelen erőit átcsoportosítani - vélekedett egy szingapúri szakértő Jakartában az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva. Rohan Gunaratna szerint az al-Kaida támadásait gazdasági célpontokra és városokra fogja összpontosítani, és a vele hasonszőrű terrorista szervezetek csapásainak a veszélye is legalább annyira fenyegető lesz, mint Oszama bin Laden csoportjáé. Az al-Kaidát az ellene indított nemzetközi méretű amerikai hajtóvadászat arra készteti, hogy átcsoportosítsa erőit, és a vele közös értékrendet valló helyi muzulmán terrorszervezeteket is bevesse - hívta fel a figyelmet Gunaratna, emlékeztetve, hogy a Bali szigetén októberben elkövetett, több mint 190 személy, főként nyugati turista halálát okozó robbantásos merényletet az al-Kaidához kötődő Dzsemáa Iszlámija délkelet-ázsiai terrorhálózat hajtotta végre. (MTI)

Viszlát, kocka terepjáró: 700 lóerővel búcsúzik az előző Mercedes G-osztály

Viszlát, kocka terepjáró: 700 lóerővel búcsúzik az előző Mercedes G-osztály

Az orosz trollok a francia tüntetések körül is kavarnak

Az orosz trollok a francia tüntetések körül is kavarnak

Hivatalos: januártól emelkednek a nyugdíjak

Hivatalos: januártól emelkednek a nyugdíjak

"Azért csináljuk, mert a gyerekünk majd megkérdi, kiálltunk-e magunkért és másokért"

"Azért csináljuk, mert a gyerekünk majd megkérdi, kiálltunk-e magunkért és másokért"

Trump szerint az emberek fellázadnának, ha őt eltávolítanák a hivatalából

Trump szerint az emberek fellázadnának, ha őt eltávolítanák a hivatalából

Többször is könnygázt vetettek be a Kossuth téren a rendőrök

Többször is könnygázt vetettek be a Kossuth téren a rendőrök