Három év börtönt kapott ifjabb Vasilescu János
A Fővárosi Bíróság különösen nagy értékre folytatólagosan elkövetett sikkasztás és társtettesként elkövetett önbíráskodás bűntette ügyében kedden jogerősen megerősítette az első fokú bíróság által kiszabott büntetést, amely három év börtönre, 1 millió forint pénz mellékbüntetésre ítélte, valamint három évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától ifjabb Vasilescu Jánost, az ismert műgyűjtő fiát.
A közvádas ügy azért indult, mert ifjabb Vasilescu több mint négy évvel ezelőtt megkísérelte társaival együtt erőszakkal befejezni az apjával folytatott hagyatéki vitát, s megszerezni azt, ami szerinte anyai örökségként őt megillette. Az elsőrendű vádlott ifjabb Vasilescu János apjával közös cége, kft-je telephelyéről műszereket, édesapja lakásából különösen nagy értéket képviselő műtárgyakat vitt el, a jogosnak vélt önbíráskodás során tettlegességre is sor került.
Míg az első fokú, a Budai Központi Kerületi Bíróság a tényállást lopás bűntettének minősítette, a Fővárosi Bíróság büntetőtanácsának álláspontja szerint a kft. jogi személyiség, így a cselekmény sikkasztásnak minősül. A másodrendű vádlottat, ifjabb Vasilescu Jánosnét önbíráskodásban találták bűnösnek. Esetében is jóváhagyta a Fővárosi Bíróság az első fokú bíróság által kiszabott, három évre felfüggesztett, egy év hat hónapi börtönbüntetést.
Ifjabb Vasilescu János és ügyvédje a sikkasztás megállapítása miatt felülvizsgálati kérelmet nyújt be a Legfelsőbb Bíróságon. (MTI)