szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A BBC információi szerint legalább 16 ember vesztette életét az afganisztáni Kandahár városa mellett, amikor ismeretlenek felrobbantottak egy hidat, amelyen éppen egy busz haladt át. Az afgán rendőrfőnök szerint a robbantás mögött az al-Kaida áll.

Ustad Nazir Jan rendőrfőnök újságíróknak úgy nyilatkozott, hogy a robbantást valószínűleg tálib harcosok és al-Kaida tagok hajtották végre, célpontjuk minden bizonnyal a közelben tartózkodó afgán katonai egység volt. Szemtanúk szerint van rá esély, hogy két ember túlélte a robbantást, ám őket egyelőre nem találták meg a hatóságok. A buszon több idősebb személy és gyerek is utazott.
Jan szerint a Kandahár környékén tartózkodó tálib harcosok irányítója a korábbi miniszterelnök, Gulbuddin Hekmatjar hadúr. A robbantásért egyelőre senki nem vállalta a felelősséget, ám Kandahár térsége sokáig erős tálib befolyás alatt állt. Az amerikaiak vezette szövetséges haderők az utóbbi időben többször is harcba keveredtek a Kandahár közeli térségben, feltételezések szerint a Hekmatjar által vezetett lázadókkal.

Újabb feszültség a NER csúcsbírói között: jogkorlátozást emleget, és elítéli Varga Zs. András újévi köszöntőjét az OBH elnöke

Újabb feszültség a NER csúcsbírói között: jogkorlátozást emleget, és elítéli Varga Zs. András újévi köszöntőjét az OBH elnöke

Két müzliszeleten és bogyókon élt túl 13 napot egy eltévedt túrázó

Két müzliszeleten és bogyókon élt túl 13 napot egy eltévedt túrázó

Eltűnt magyar ikerpárt keres a rendőrség Skóciában

Eltűnt magyar ikerpárt keres a rendőrség Skóciában

Rendőrség: Nem a szabadon engedett embercsempész okozta a súlyos autóbalesetet, hanem a testvére

Rendőrség: Nem a szabadon engedett embercsempész okozta a súlyos autóbalesetet, hanem a testvére