szerző:
hvg.hu

Nagy-Britannia szövetségesre talált a tagjelölt kelet-európai országokban a föderális Európai Unióval szemben és a nemzetállamokra épülő EU érdekében, közölte a brit kormány illetékese. Az Európai Bizottság elnökének szóvivője szerint azonban ez felesleges luxus, hiszen az EU nem szándékozik szuperállamot létrehozni.

Peter Hain, aki az EU intézményi és politikai reformjait előkészítő konventben képviseli a brit kormányt, a pénteki The Timesnak azt mondta: a tagjelölt kelet-európai országok 13-14 évvel ezelőtt még Moszkva fennhatósága alatt voltak, és "semmi kedvük most Brüsszel fennhatósága alá kerülni". Hain szerint ezek az országok támogatják azt a brit elképzelést, hogy az unió szuverén államok partneri viszonyára épüljön, és ne Brüsszelből irányított szuperállam legyen. A vezető brit napilap szerint ez az első eset, hogy a brit kormány nyíltan elismerte, milyen fontos szövetségesnek tekinti a tagjelölt országokat a konventben.
Hain, aki korábban EU-ügyi miniszter volt, az új uniós "alkotmánnyal" kapcsolatos általános brit célokról elmondta: van néhány olyan terület, amelyben London, ha szükséges, habozás nélkül vétóval fog élni. Ezek közé sorolta azt a javaslatot, amely szerint az EU-ra kellene ruházni az egyes országok gazdaságpolitikája közötti összhangteremtés jogát, beleértve az adóharmonizációt is. A brit tisztviselő szerint London "egyetlen másodpercre sem hajlandó még csak megfontolás tárgyává sem tenni" azt a lehetőséget, hogy brit katonákat minősített többségi szavazással háborúba lehessen küldeni. Hain szerint a külpolitikát általában is meg kell hagyni a tagállamok jogkörében.
Romano Prodi, az Európai Bizottság elnökének szóvivője szerint azonban "nem létezik (európai) szuperállam, nem áll szándékunkban ilyesmit létrehozni, és senkit nem ismerek az uniós intézményekben vagy a tagállamokban, aki erre törekedne". Hain kijelentéseire reagálva a szóvivő kifejtette, hogy a tagállami gazdaságpolitikák összehangolásának gyakorlata a hatályban lévő szerződések alapján már most is létezik. "Ez a koordináció szerintünk sem tökéletes, mi is úgy gondoljuk, hogy tökéletesítésre szorul, s ezzel kapcsolatban több javaslat is van már az asztalon." (MTI)
Hiába készül a legtöbb játék Kínában, a magyar gyerekek nem ezekkel játszanak

Hiába készül a legtöbb játék Kínában, a magyar gyerekek nem ezekkel játszanak

Elmaradhat a Brexit-szavazás a brit parlamentben

Elmaradhat a Brexit-szavazás a brit parlamentben

Olcsóbbak lesznek a játékok, és nem az akciók miatt

Olcsóbbak lesznek a játékok, és nem az akciók miatt

Értem, tudom, érzem

Értem, tudom, érzem

Fáról leesett gyümölcs

Fáról leesett gyümölcs

Megszólalt Macron: Jogos az elégedetlenség

Megszólalt Macron: Jogos az elégedetlenség