szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A rövidebb távon, 500 m-en nem sikerült érmet szereznie a kenu egyesek között versenyző Vajda Attilának a pekingi olimpián: ezúttal csak egy kilencedik hely jutott neki. A szegedi klasszis pénteken, 1000 m-en első lett, s ezzel a magyar küldöttség első aranyát gyűjtötte be a kínai fővárosban.


Vajda gratulál Opaljevnek
© MTI - Koszticsák Szilárd
Sokan azt találgatták, vajon az egy nappal korábbi fényes diadal még jobban felpörgeti-e a 25 éves sportolót, vagy éppen ellenkezőleg, elégedetté és jóllakottá teszi.

Fél kilométeren Vajdának rögösebb volt az útja a fináléig, hiszen az előfutamból nem tudta egyből kvalifikálni magát, a középfutamban azonban javított és remek versenyzéssel elsőként ért célba. A kérdés csak az volt, meg tudja-e ismételni ezt a döntőben is.

Az 500-as finálé mezőnye nagyban hasonlított az előző napihoz, a magyaron kívül négyen - a vb-címvédő spanyol David Cal, a román Florin Mironcic, a fehérorosz Alekszandr Zsukovszkij és a francia Mathieu Goubel - is dupláztak, de ott volt a rajtnál a mindig veszélyes orosz Makszim Opaljev is. Az már a rajt előtt biztos volt, hogy új bajnokot avatnak, a négy éve, Athénban győztes német Andreas Dittmer ugyanis nagy meglepetésre nem tudta beverekedni magát a legjobb kilenc közé.

A bemozdulás miatt figyelmeztetett Vajda gyengén jött ki a rajtból, csak a többiek hátát nézhette és bár sokan bíztak abban, hogy később összekapja magát, nem így lett. Féltávhoz is kilencedikként érkezett és hiába küzdött keményen, a pozícióján a célig már nem tudott javítani. Az élen sokáig Zsukovszkij haladt, a végére azonban elfáradt, a 13-szoros vb-győztes Opaljev ugyanakkor éppen ekkor kapcsolta be a rakétákat és elsőként száguldott át a célvonalon, megszerezve ezzel pályafutása első olimpiai bajnoki címét. A második Cal, a harmadik pedig az ukrán Jurij Cseban lett.

Netanjahut nem tartóztatják le, ha Lengyelországba utazik az auschwitzi haláltábor felszabadulásának évfordulójára

Netanjahut nem tartóztatják le, ha Lengyelországba utazik az auschwitzi haláltábor felszabadulásának évfordulójára

Érte aggódott Orbán Viktor Indiából: Mahamat Déby csádi elnök, azaz Nagymama tábornok portréja

Érte aggódott Orbán Viktor Indiából: Mahamat Déby csádi elnök, azaz Nagymama tábornok portréja

Közel egy év sem volt elég az Apple-nek, hogy javítsa az iPhone-ok hibás ébresztőjét

Közel egy év sem volt elég az Apple-nek, hogy javítsa az iPhone-ok hibás ébresztőjét

Indiából üzent Orbán Viktor, ám nem Rogán, hanem Csád miatt

Indiából üzent Orbán Viktor, ám nem Rogán, hanem Csád miatt