szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A becsült áron, 30 ezer fontért kelt el szerdán a Christie's londoni árverésén Angelina Jolie félmeztelen fotója egy nappal azután, hogy a világhírű színésznő közölte, az emlőrák nagy kockázata miatt eltávolíttatta mindkét mellét.

Jolie fedetlen felsőtesttel szerepel a 12 évvel ezelőtti felvételen, amelyen egy lóval látható. A színésznő kebleit nagyrészt eltakarja egyik karja és az állat feje.

David LaChapelle fotója már jóval azelőtt bekerült a Christie's katalógusába, hogy az Oscar-díjas filmcsillag kedden közölte, az emlő- és a petefészekrák megnövekedett kockázata miatt mindkét mellét eltávolították, majd implantátumokat kapott. A beavatkozásnak köszönhetően a mellrák esélye 87 százalékról öt százalék alá csökkent nála.

A tekintélyes aukciós ház előzőleg 25-35 ezer fontra taksálta a fotó értékét, amely a jelek szerint a most 37 éves Angelina Jolie kettős masztektómiáról szóló bejelentése után sem változott.

LaChapelle elsősorban a hírességeket ábrázoló fotóiról ismert, mások mellett fényképezte Madonnát és Britney Spearst is. Az amerikai művész videoklipeket is rendez.

A magyar USAID-kormánybiztos már nagyon szeretné levagdosni a "Magyarországra bejött korrupciós csápokat"

A magyar USAID-kormánybiztos már nagyon szeretné levagdosni a "Magyarországra bejött korrupciós csápokat"

Távozó FoxPost-vezér: A webshopok lassan követik a fogyasztói igényeket

Távozó FoxPost-vezér: A webshopok lassan követik a fogyasztói igényeket

Fülesek, okosóra és tabletek: kezünkben a Xiaomi ütős újdonságai

Fülesek, okosóra és tabletek: kezünkben a Xiaomi ütős újdonságai

Tömegbe hajtott egy autós Mannheim belvárosában

Tömegbe hajtott egy autós Mannheim belvárosában