szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az egészségi állapot alakulása szempontjából nagy jelentőségű hasi elhízás veszélyeire kívánta felhívni a lakosság figyelmét a sanofi-aventis gyógyszervállalat által 2005-ben útnak indított egészségvonat, amely az eltelt két év folyamán körbejárta az ország összes megyéjét. A budapesti végállomásig csaknem tizenötezer látogató kereste fel, hogy részt vegyen az ingyenes szűréseken.

A lakossági vizsgálatok eredményeit a szakemberek aggasztónak tartják. A vonaton megszűrtek közül csaknem minden tizedik ember már átesett valamilyen szív- és érrendszeri megbetegedésen, ők az igen nagy kockázattal élők. A nagy kockázattal élőkből áll az a betegcsoport, amelynek tagjainál az elkövetkező tíz éven belül nagy eséllyel fordulhat elő szívinfarktus vagy szélütés. A "nagy kockázatú" kategóriába tartozik a megszűrtek csaknem fele, ahol a nemek aránya közel azonos.
 
A kisebb veszélynek kitett, "kis kockázatú" csoportban több a nő. A tudományos kutatások összefüggést találtak a szívinfarktus kialakulása és a hasi elhízás között, a pocakosok körében gyakoribb lehet a cukorbetegség, a magas vérnyomás és a magas koleszterinszint kialakulása is.
 
Az egészségvonatot meglátogatók között nagyon magas volt a kritikus határérték feletti haskörfogattal rendelkezők száma: a férfiak 40,6, a nők 57,9 százalékának a haskörfogata meghaladta a 102, illetve a 88 centimétert.
 
Nem csak figyelemfelkeltő szűrési lehetőséget biztosított a vonat, a szakemberek a speciális szakrendelésekről is tájékoztatást adtak: az állomáshelyek kórházaiban ugyanis - a Szív- és Érrendszeri Betegségek Megelőzésének és Gyógyításának Nemzeti Programja részeként - komplex belgyógyászati állapotfelmérést és kezelést végző KontrollPontok nyíltak, amelyeket háziorvosi beutalóval ingyen lehetett látogatni.
 
A csaknem kétéves program során megszűrt emberek 63,5 százaléka elhatározta: a szűrési eredmények birtokában elmegy a háziorvoshoz. A látogatók 95 százaléka mondta azt, hogy ha lenne rá mód, még egyszer felkeresné a vonatot. Az egészségkampány ezzel elérte eredeti célját. Az adatokból ugyanis kitűnik: az érdeklődők túlnyomó része csak az egészségvonat szűréseit követően jutott arra az elhatározásra, hogy problémájával szakemberhez fordul.
 
Az orvoshoz ritkán járó emberek ingyenes szűrésével a program közvetlenül is támogatta az országos egészségügyi ellátórendszer működését – a korai és pontos diagnózisnak köszönhetően a szakemberek hatékonyabban tudnak segíteni a pácienseken. 

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
MTI Gazdaság

Az elhízás hizlalja a gyógyszergyárak profitját

A világ gyógyszerforgalma 2020-ig a mostaninak a kétszeresére, 1,3 billió dollárra nőhet az átlagéletkor emelkedése, a kövérség és főleg a felzárkózó piacú országok gyorsan növekvő kereslete miatt.

hvg.hu Karrier

Elhízás: az irodai munka legnagyobb átka

Egy szép, kövér összeg havonta: ez minden munkavállaló álma! Ám a gyarapodás legtöbbször nem a dagadó pénztárcán mérhető le, sokkal inkább a dolgozó egyre bővülő ruhaméretén. Minden nap az írósztal mögött görnyedsz, nem veted meg a nassolást, ám sportolni nincs időd? Íme néhány ötlet, hogyan előzheted meg a zsírpárnák kialakulását!

MTI Plázs

EP: sok a túlsúlyos, egységesen kell fellépni az elhízás ellen

Az Európai Unióban a férfiak 27, a nők 38 százaléka túlsúlyos vagy elhízott. A probléma hozzávetőlegesen 5 millió gyermeket is érint. Ezért az EU-nak egységesen és határozottan kell fellépnie az elhízás és az egészségtelen életmód ellen - mondta Harangozó Gábor (MSZP) európai parlamenti képviselő.

MTI Plázs

Milyen következményei lehetnek az elhízásnak?

Az elhízás napjainkra olyan nagy mértékű lett az európai népesség körében, hogy ez a kóros állapot, illetve kezelése, súlyos egészségügyi és szociális terhet jelent a térség országai számára - hangzott el a Budapesten vasárnap kezdődött - és április 25.-ig tartó - Európai Elhízástudományi Kongresszus megnyitó előadásában.

Mindenki megkapja a fizetős Zoom egyik leghasznosabb funkcióját

Mindenki megkapja a fizetős Zoom egyik leghasznosabb funkcióját

Lovasi András és Kispál András újra együtt zenél

Lovasi András és Kispál András újra együtt zenél

Földényi F. László: Vidnyánszky a művészeti életben azt teszi, amit a hazai oligarcháknak tenniük kell

Földényi F. László: Vidnyánszky a művészeti életben azt teszi, amit a hazai oligarcháknak tenniük kell